A patkányok is képesek felhasználni az epizodikus memóriájukat a problémamegoldásban

01.16. · tudomány

Először sikerült olyan állatkísérletet végezni és dokumentálni, amiben bizonyították, az állatok is képesek lehetnek az epizodikus memóriájukat különböző feladatok megoldásában felhasználni, írja az IFL Science. A lap egy friss tanulmányt szemléz, amelyben laboratóriumi patkányoknak fűszereket kellett felismerniük.

Az állatoknak először válogatott fűszereket mutattak meg egyesével, majd egy gyors memóriatesztet kellett elvégezniük. Fel kellett ismerniük, hogy melyik fűszert szagolták meg utolsó előttiként. Ezt követően egy körkörös labirintusba helyezték őket, amiben kis tartályokban helyezték el a fűszereket. Miután ezeket is körbeszaglászták, ismét az utolsó előtti fűszert kellett felismerniük.

A kutatók már az első vizsgálatban 100 százalékos sikerrátát értek el: mind a 9 kiválasztott patkány felismerte az utolsó előtti fűszert a bemutatott illatok közül.

Ez nem csak azért kimagasló eredmény, mert rámutat, hogy a patkányok kognitív funkciói milyen fejlettek, hanem azért is, mert megerősíti azt a vélekedést, hogy a rágcsálók jó modellállatok az Alzheimer-kutatásokban. A kór ugyanis pont a korábban tárolt emlékeket veszi el a betegektől.

Azzal, hogy bebizonyosodott a patkányokról, hogy az epizodikus memóriájukat az emberekhez hasonló módon használják a problémamegoldásban, lehetőség nyílik a gyógyszerek és hatóanyagok olyan újfajta tesztelésére, amivel már az állatkísérletek során pontosabb képet kapnak az emberekre gyakorolt hatásokról.