A tengerfenéki iszap felkavarása, ugyanúgy, mint az erdők felégetése, jóvátehetetlen károkat okoz a klímának, az élővilágnak és az embernek is – állítja Trisha Atwood ökológus, a vonóhálós halászat ártalmairól szóló, frissen megjelent tanulmány egyik szerzője.

Az okozott károk egy része nyilvánvaló: a fenékvonóhálók elpusztítják a természetes tengerfeneket, megbolygatják az élővilágot és jóvátehetetlen károkat okoznak az itt élő korallokban és szivacsokban. Az is ismert egy ideje, hogy a tengerfenéken megkötött karbonkészletet is felkavarják, de mindeddig nem születtek potnos számítások arra, hogy így mennyi szén-dioxid szabadul fel, és ez hova jut.

A vonóhálós emisszióját 2021-ben Enric Sala kezdte el vizsgálni, aki a mostani kutatásban is részt vett. Ekkor Sala és társai arra jutottak, hogy a halászati módszer karbonlábnyoma nagyjából a légiközlekedésének felel meg, de ebbe beleszámolták a halászhajók üzemanyagát is.

55-60 százalék kerül a légkörbe

Az akkori kutatásban megnézték a módszertől várható hasznot is, ebből kiderült, hogy a fenékvonóhálók használata már a halászoknak sem éri meg, hacsak a támogatások miatt nem: mivel a túlhalászat miatt egyre kevesebb a zsákmány, többet kell hajózni érte, ez még több szén-dioxid-emisszióval jár.

A mostani kutatás szerint a tenger mélyén felszabadított szén-dioxid 55-60 százaléka jut el a légkörbe kilenc éven belül, ami évente 370 millió tonnás emissziót jelent – ez Atwood és társai szerint elég jelentős mennyiség ahhoz, hogy globálisan is számolni kelljen vele. A kutatók szerint ez a kibocsátás kétszer annyi, mint amennyit a világ összes halászhajója képes produkálni.

Sala szerint ez azt is jelenti, hogy a vonóhálós halászattal foglalkozó országoknak ezt is bele kell építeniük az emissziós terveikbe. A mostani számok a kutatók szerint ráadásul még elég optimisták is: a Global Fishing Watch egy tanulmánya szerint a fenékvonóhálós módszerrel halászó hajók 75 százalékát nem is figyelik, Sala és társai pedig csak a megfigyelt hajók alapján hozták meg a becsléseiket.