Szegény bálnát az ág is húzza: nem elég, hogy a súlyosan veszélyeztetett északi simabálnából (Eubalaena glacialis) mindössze 340-350 példány maradt fenn, az őket érő környezeti stressz és az ember okozta veszélyforrások miatt pedig a számuk folyamatosan csökken.

Egy frissen publikált tanulmányban a kutatók az 1970-es évektől készült légifelvételek adatait vetették össze egymással, és arra jutottak, hogy az állatok az elmúlt néhány évtizedben jelentősen összementek, valószínűleg azért, mert a felmelegedő vizekben kevesebb táplálékot találnak. Ez minden északi simabálnának rossz, és végső soron a faj fennmaradását is veszélybe sodorhatja: a kisebb termetű nőstények kevesebb utódot hoznak világra.

A kutatók megfigyelései szerint míg egy 46 láb (kb 14 méter) hosszú tehén 56 százalékos valószínűséggel borjadzik a párzási időszak után, egy három méterrel kisebb állat már csak 14 százalékossal. Elképzelhető, hogy a fogyatkozó táplálék miatt a tehenek kevesebb zsírt tudnak felhalmozni, így nincs elegendő energiájuk a magzat táplálására és a tejtermelésre.

Összeomlás előtt

A tanulmány szerint elképzelhető, hogy ezzel véget is ér az északi simabálnák története: több más populációnál is megfigyelhető volt, hogy közvetlenül az összeomlásuk előtt az egyedek testmérete hirtelen csökkenésnek indult. A kutatók mégis abban bíznak, hogy ez nem így van, ezért a meglévő simabálnák fokozottabb védelmét követelik.

Az állatokra az egyik legnagyobb veszélyt a hajókkal történő ütközés jelenti, ezért a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) lassú zónákat jelölt ki az állatok élőhelyein, ahol a hajók legfeljebb 10 csomós sebességgel (kb. 18,5 km/óra) haladhatnak, ezt azonban kevesen tartják be.

Sok állat pusztul el a halászat miatt: egy korábbi kutatás szerint a klímaváltozás mellett ez okozza a bálnák zsugorodását is. Amy Knowlton tengerbiológus szerint az északi simabálnák 83 százaléka élete során legalább egyszer gabalyodik halászhálóba, ami még akkor is megnyomoríthatja, ha túléli a találkozást.