11 ezer éves a legősibb ismert ajakpiercing
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A maiakkal megdöbbentő hasonlóságot mutató kőből és vulkáni üvegből készült testékszerek kerültek elő a mai Törökország Anatólia tartományának délkeleti részén 2012-ben felfedezett Boncuklu Tarla nevű neolitikus település ásatásai során – írja az IFL Science.
Az Antiquity folyóiratban hétfőn publikált tanulmány szerint a 11 ezer évesre datált kézműves tárgyak a felnőtté avatási szertartások alkalmával kerültek a sírokban talált emberek különböző testrészeibe. A mészkőből, folyami kavicsból és obszidiánból készített ékszerek hordásához méretes sebet kellett ejteni viselőik ajkain és fülcimpáin, állapították meg a kutatók.
Boncuklu Tarla egykori lakóinak komplex díszítőművészete arról árulkodik, hogy a neolitikus társadalom gyöngyök, karkötők, medálok és a most előkerült testékszerek alkalmazásával az emberi testen keresztül összetett szimbólumokkal képezte le a környező világot.
A ma is élő hagyomány a kutatók szerint a 10 ezer évvel ezelőtti nyugat-ázsiai földműves falvak feltárásával bizonyítottnak véltnél legalább ezer évvel korábban kialakult.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Forradalmi genetikai vizsgálat tárta fel egy ősi ékszer viselőjének titkait
Az ékszert egy 20 ezer éve élt nő hordhatta vagy készíthette. Mindez most először az értékes tárgy tönkretétele nélkül derült ki, köszönhetően egy új, az ősi DNS kinyerésére szolgáló eljárásnak, aminek kidolgozásában a friss Nobel-díjas Svante Pääbo is szerepet játszott.
Embercsont ékszereket hordtak a mai Oroszország területén élő kőkorszaki vadászok
A Helsinki Egyetem kutatói tömegspektrometriai eljárással a csontok kollagénállományának molekuláris tulajdonságait vizsgálták a Juzsnij Oleni Osztrov lelőhely gazdag sírmellékleteiben. Az eredmény őket is meglepte.
A DNS-vizsgálatok szerint a mai Törökország területéről érkeztek Britanniába a Stonehenge építői
A Brit-szigetek néhány évezred leforgása alatt két népességcserét, illetve genetikai váltást átéltek – derült ki egy új kutatásból, amely közelebb visz ahhoz is, hogy kik építették a Stonehenge-et.