A Stonehenge valójában egy újkőkori politikai szövetség emlékműve lehet
Legalábbis Mike Parker Pearson, a University College London őstörténet-professzora szerint.
Legalábbis Mike Parker Pearson, a University College London őstörténet-professzora szerint.
A gyakran 100 tonnánál is nehezebb tömbök úgy illeszkednek egymáshoz, mint a Tetris elemei.
A gigantikus oltárkövet a neolitikus emberek több mint 750 kilométeres távolságból szállíthatták a helyszínre, derítette ki egy friss kutatás. Az utat valószínűleg tengeren tették meg.
A nő sírjában egy őstulok koponyája és egy fogoly szárnya mellett nyest-, juh- és kecskecsontokat is találtak a régészek, pedig ez nem volt szokás a korban.
A párizsi Musée de l'Homme csonttárában őrzött 8 és 4 ezer évvel ezelőtti időszakból származó 159 trepanált koponya vizsgálata mindenképpen erre utal.
Ötezer évvel ezelőtt Észak-Európa elnéptelenedett, de senki sem tudta, miért. Egy friss dán kutatás bubópestis nyomait fedezte fel a svéd és dán leleteken.
A törökországi Boncuklu Tarla neolitikus településen talált ékszereket a felnőtté avatottak viselhették.
A forradalmi kutatás betekintést nyújt az újkőkorszak földművelő közösségeinek életvitelébe is: az például a régészeket is meglepte, hogy az azonosított emberek monogám kapcsolatokban éltek.
Egy 6500 éves neolitikus temetkezési helyen csak egy női holttestet találtak, a vele temetett tárgyak tanúsága szerint viszont halálában már nem nőnek, hanem férfinak tekintették.
Ha valóban tervrajz alapján készültek az építmények, az a vadászó-gyűjtögető társadalmakban szokatlan, magas fokú együttműködést és távlatos tervezést feltételez – állítják a Tel-Aviv-i Egyetem régészei.
1901-ben 24 kutyakoponyára bukkantak egy 4-5 ezer éves skóciai sziklasírban, most sikerült az egyikből realisztikus arcképet alkotni a neolitikus kutyáról.
A Brit-szigetek néhány évezred leforgása alatt két népességcserét, illetve genetikai váltást átéltek – derült ki egy új kutatásból, amely közelebb visz ahhoz is, hogy kik építették a Stonehenge-et.
Bátaszék és Alsónyék közelében európai jelentőségű leletanyag került elő az újkőkorszak több periódusából. Osztás Anett előadása az októberi Budapest Science Meetup-on.