Bíborfestékkel szennyezett cseréptöredékeket, a csigahéjaknak ásott gödröket, őrlőszerkezeteket és a bőséges csigaszüretért hozott áldozatok maradványait tárták fel a régészek Aeginán, Görögországban. A türoszi bíborfestéket előállító műhely nagyjából 3600 évvel ezelőtt működhetett, és bár több hasonló helyszínről tudnak – a nagyobb festékgyártó üzemek mellett a mai napig láthatóak az összetört kagylóhéjakból álló dombok –, a festék pontos előállításának titkát a mai napig nem sikerült megfejteni, ebben segíthet a mostani kutatás.

A feltárás eredményeit ismertető tanulmány szerint a régészek két épületet vizsgáltak a Kolonna-fokon, ezek közül az egyikről már korábban is gyanították, hogy festékkészítő műhely működött benne. Tekintettel a türoszi bíbort övező rejtélyekre, külön öröm, hogy a lelőhely a jelek szerint háborítatlan maradt, sőt, az itt talált pigment is jól vizsgálható.

Császári luxus

A környék korábbi régészeti leletei alapján a bíborcsigákat a szigeten először élelmiszerként fogyasztották, csak később fogtak neki a festékgyártásnak. A cseréptöredékek, amiken bíbor pigment nyomait találták, különböző alakú edényekből származnak, ez alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a festékkészítés különböző munkafázisaihoz tartozhattak, bár azt sem zárják ki, hogy van olyan, amiben már szállításra készítették elő a türoszi bíbort. A pigment kémiai elemzése szerint a festéket a Hexaplex trunculus nevű kagylófajtából állították elő.

A türoszi bíbor volt az ókor legértékesebb anyaga, a pontos előállításának titka pedig Bizánc elestével elveszett, csak a legújabb kori kísérletek alapján lehet következtetni arra, hogy hogyan készülhetett. Azt lehet tudni, hogy a készítéséhez csak három csigafaj alkalmas, a már említetten kívül még a Stramonita haemastoma és a Bolinus brandaris, ezekből viszont egyetlen unciányi festék előállításához körülbelül 250 ezer kagyló szükséges. A pontos módszer még mindig nem ismert, de a közelmúltban egy műkedvelő bíborkutató, Mohammed Ghassen Nouira Tunéziában 16 évnyi kutatás után végre sikerrel járt, és kézműves módszerekkel elő tudott állítani némi türoszi bíbort.

Ezután az sem csoda, hogy az anyag háromszor annyit ért, mint az arany, és bár már a föníciaiak körében is az előkelőség és a gazdagság szimbóluma volt (meg is kérték az árát; különösen érdekes, hogy a most vizsgált lelőhely is föníciai), a rómaiaknál a lila vagy bíbor tárgyak iránti vágyakozást már egyenesen őrületként írták le. Az őrület csúcspontján egy türoszi bíborral festett ruha annyit ért, mint a súlya – ez olyan súlyos költséget jelentett, hogy akadt olyan római császár is, aki ezt már nem engedhette meg magának.