A gyapjas mamutok a mai Oroszországhoz tartozó Wrangel-szigeten hatezer évvel élték túl szárazföldi rokonaikat. Egy új genomikai vizsgálat kimutatta, hogy ez az utolsó populáció valószínűleg egy hirtelen, rejtélyes esemény következtében pusztult el – írja összefoglalójában a Livescience.

Eddig úgy tudtuk, hogy a világ többi részétől évezredekig elszigetelt populáció lassú kihalását a genetikai beltenyészet okozta. Ez a populáció, amely négyezer évvel ezelőtti kihalása előtt, legfeljebb nyolc egyedről nőtt háromszázra, egy új tanulmány szerint nem genetikai okokból halt ki. Az azonban továbbra is rejtély marad, hogy valójában mi is történt. A kutatók eredményeiket június 27-én tették közzé a Cell című folyóiratban.

„Azt az elképzelést, hogy a populáció egyszerűen túl kicsi volt és genetikai okokból kihalásra voltak ítélve, most már biztosan elvethetjük" – mondta a tanulmány vezető szerzője, Love Dalén, a stockholmi Paleogenetikai Központ evolúciós genetikusa. „Ez azt jelenti, hogy valószínűleg valamilyen véletlen esemény pusztította ki őket, és ha ez az esemény nem következik be, akkor ma is volnának mamutjaink".

Körülbelül 300 ezer és 10 ezer évvel ezelőtt között a gyapjas mamutok Európa, Ázsia és Észak-Amerika fagyos síkságain barangoltak. Ahogy a jég ezeken az északi területeken elolvadt, eltűnt a sarkvidéki tundra is, ahonnan az óriás állatok a táplálékukat szerezték. Ez a mamutok elterjedési területeinek csökkenését okozta, mígnem végül eltűntek. Ebben az időszakban a mamutok egy kis csoportja azonban átkelt a jégen Szibéria északnyugati partvidékén, és elkezdte benépesíteni a Wrangel-szigetet, majd a jéghíd tízezer évvel ezelőtti eltűnése elvágta őket a szárazföldtől.

Mivel ez a maradék populáció nyolc egyedből származott, a tudósok mostanáig úgy vélték, hogy a beltenyészetből fakadó káros mutációk okozhatták pusztulását. A kutatók az új tanulmányban huszonegy mamut – tizennégy szigetről származó és hét szárazföldi populációból származó mamut – genomjának elemzéséhez csontokból és agyarakból kinyert DNS-t használtak.

Megállapították, hogy a sziget gyapjas mamutjai valóban a beltenyészet jeleit mutatták, de mutációik csak mérsékelten voltak károsak, és a legveszélyesebbek lassan kiürültek a genomjukból. Azonban a genetikai okok kizárásával a gyapjas mamutok pusztulásának valódi oka még mindig ismeretlen. „Hogy pontosan mi történt a végén, az még mindig rejtély, de úgy gondoljuk, hogy valami hirtelen esemény történt" – mondta Dalén.

A további vizsgálatokhoz a populáció utolsó háromszáz évéből származó mamutkövületekben keresnek majd nyomokat a kutatók. A tudósok szerint eddigi eredményeik is hasznosak a ma veszélyben levő biodiverzitás megértéséhez, hisz a mamutok szomorú sorsa számos mai populációt is fenyeget. „A mai természetvédelmi programok számára lényeges tanulság, hogy nem elég, ha egy populációt újra megfelelő méretűvé teszünk" – figyelmeztetnek a kutatók. „Aktívan és genetikailag is nyomon kell követni a populációt, mert ezek a genomikai hatások több mint hatezer évig is eltarthatnak."