A neandervölgyiek egy eddig ismeretlen törzsét azonosították egy Franciaországban fellelt lelet alapján

09.12. · tudomány

A J.R.R. Tolkien A hobbit című könyvének egyik szereplője után Thorin névre keresztelt neandervölgyi ember földi maradványait 2015-ben találták meg a dél-franciaországi Rhône-völgyben található Grotte Mandrin barlangban. Amikor a fogak és az álkapocscsont előkerült, a kutatók először úgy vélték, kb. 105 ezer évvel ezelőtt élt emberőstől származnak, írja a New Scientist.

Thorin egyik fogából sikerült rekonstruálni a genomját, ami alapján helytállónak tűnt a becslés. Csakhogy a maradványok izotópos korvizsgálata kimutatta, hogy egy mindössze 40 ezer évvel ezelőtt élt neandervölgyitől származnak, ám a genetikai állománya lényegesen eltér az akkoriban élt más neandervölgyiekétől.

A genetikusok és a régészek munkája tehát kezdetben igen eltérő eredményre vezetett.

Mindez arra engedi következtetni a szakértőket, hogy egy eddig nem ismert törzs nyomaira bukkantak Franciaországban. Thorin fogai mellett ugyanis más emberősöktől származó csontok is lapultak a barlangban.

A több éven át tartó kutatás végül rámutatott, hogy Thorin egy olyan törzshöz tartozhatott, amely 42-50 ezer évvel ezelőtt élt elszigetelve más törzsektől, így a genetikai állományuk megőrizte a korábbi emberősök jellemzőit. Tőlük nagyjából 105 ezer évvel ezelőtt válthatott el ez a csoport. Ennek az elszigetelődésnek azonban nagy ára volt: a populáció beltenyészete a genetikai sokféleség hanyatlásához, ezáltal sérülékenységhez vezetett.

Neandervölgyi ember rekonstrukciója egy franciaországi kiállításon
photo_camera Neandervölgyi ember rekonstrukciója egy franciaországi kiállításon Fotó: PIERRE ANDRIEU/AFP

A kutatók nem álltak meg Thorin mintáinak elemzésénél. Egy másik franciaországi neandervölgyi maradványainak genomját is újra megvizsgálták, ez alapján pedig rájöttek, hogy valószínűleg 3 neandervölgyi populáció élhetett egymással párhuzamosan, ugyanakkor elszigetelve.

***

Minden eddiginél brutálisabb témával, a két és fél éve zajló ukrán háborúval, annak ukrán, orosz és globális hatásaival, valamint a béke esélyével foglalkoztunk a szeptemberi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, az immár kilencedik Qubit Live-on.

Velünk volt Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő, lapunk állandó szerzője, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója, Rácz András hadtörténész, Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) vezető szakértője és Orbán Krisztián közgazdász, közíró, a globalizáció és a gazdasági világrend elemzője. A jegyek 24 óra alatt fogytak el, ha a következő eseményünkről nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!