Az emberi két lábon járás történetének legősibb bizonyítékai egy tanzániai területről származnak, és 3,6 millió évesek. Most úgy tűnik, a lelőhely egy másik részén található elfeledett nyomokat egy eddig ismeretlen, az Australopithecusoknál is ősibb anatómiájú korai rokonunk hagyhatta hátra.
Az 1908-ban előkerült ötvenezer éves csontok alapján a kutatók eddig azt hitték, hogy a hatvan év körüli neandervölgyit ízületi gyulladás kínozta, egy friss elmélet szerint azonban brucellózis végzett vele, ez okozta a csontjain az elváltozásokat.
Az emberiség bölcsőjeként is emlegetett dél-afrikai lelőhelyről nemrégiben előkerült fiatal Homo naledi maradványainak felfedezési helye arról tanúskodik, hogy az emberelődök szándékosan helyezhették a barlangrendszer mélyére elhunyt társukat.
A Krijn névvel illetett ősember arcát a tenger mélyén talált koponyacsontja alapján alkották meg – a neandervölgyi az Európát egykor Anglia keleti részével összekötő Dogger-földön élhetett.
Pirosra festették a cseppköveket az Ardales-barlang neandervölgyi lakói vagy látogatói hatvanezer évvel ezelőtt, ha pedig megkopott a kövek színe, újra befestették őket. A motívumok húszezer évvel régebbiek, mint a korábban legősibbnek tartott barlangrajzok.
Egy friss kutatás szerint túlnyomórészt elődeink, például a neandervölgyi és a gyeniszovai ember génjeit hordozzuk, így a mai ember evolúciós szinten alig megkülönböztethető a több százezer évvel korábban élt őseitől.
Az izraeli kutatók szerint az eddig ismeretlen ősünk nagyjából százezer évvel ezelőtt élt, és a neandervölgyi ember közvetlen őse lehetett.
A Melbourne-i Egyetem kutatói lopódarazsak fosszilizálódott fészkei alapján végezték el a radiokarbon kormeghatározást.
Három forradalmi technológia – az őssejt-visszaprogramozás, a CRISPR génszerkesztés, valamint a miniagyak tenyésztésének lehetősége – együtt járult hozzá ahhoz, hogy a kutatók elkezdhetik összeilleszteni az emberi agy több százezer éves fejlődéstörténetének darabjait.
Evolúciós örökségünk, hogy az agyunk a magas kalóriatartalmú ételek felderítésére van bedrótozva.
A maradványok vizsgálata azt mutatja, hogy a korai emberek olyan növényeket használtak fel derékaljaikhoz, amelyeket a helyiek mindmáig sikeresen vetnek be az élősködő rovarok elűzésére.
Kevés ilyen régi lelet került elő, a vízilócsontból készült eszközt valószínűleg a Homo erectus készítette. A mostani leletet Etiópiában találták, az egyetlen hasonló korú és kidolgozású eszközt Tanzániában tárták fel.
Egy Tel-Aviv-közeli barlangban talált csontok arra utalnak, hogy már több százezer évvel ezelőtt gondoltak arra az emberek elődjei, hogy raktározni kell az ételt.
Egy nemzetközi archeogenetikai kutatás arra az eredményre jutott, hogy a 40 ezer évvel ezelőtt Európát megszálló modern ember módszeres vadászhadjárata tüntette el a Földről a hatalmas, de békés Ursus spelaeust.
Eddig ismeretlen emberfajt azonosítottak a Fülöp-szigetekhez tartozó Luzon szigetén. A fosszíliák alapján a Homo luzonensis egy méternél is alacsonyabb lény volt, aki két lábon járt ugyan, de fára is mászott.
Kisebb testű emlősök 14 ezernél is több csontleletét vizsgálták régészek, és arra jutottak, hogy már 30-40 ezer éve szofisztikált módszerekkel jutottak hozzá a makákóvacsora összetevőihez.
Egy amerikai nyelvészprofesszor szerint az 1,8 millió éve feltűnő Homo erectus már hajókat épített és szigetekre utazott, ehhez pedig szüksége volt nyelvi kommunikációra.