A trükkös polipok más halak segítségével cserkészik be a táplálékukat

09.24. · tudomány

A tengerben az élelemszerzés nem egyszerű. Ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak a polipok, igyekeznek megfelelő helyszíneket találni, és attól sem zárkóznak el, hogy a környéken úszkáló éhes halakkal összefogjanak a vadászat idejére. A puhatestűek apróbb halakkal táplálkoznak, ezek becserkészésében pedig segítségükre lehetnek azok a nagyobb halak, amik hasonló zsákmány reményében úszkálnak ott, amerre ők.

Ráadásul az ilyen alkalmi vadászcsapatok vezetését is a polipok látják el: ők azok, akik felismerik a halak által alkalmazott stratégiákat, és ehhez alkalmazkodva választják ki, hogy mi legyen a sikerre vezető technika. Vannak olyan helyzetek, amikor a prédát megállásra kényszerítik, máskor mintegy zsákutcába kergetik, mielőtt elkapnák.

A végkifejlet azonban hasonló – a polipok és a halak is jól laknak a zsákmányból.

link Forrás

A Nature Ecology & Evolution című folyóiratában közzétett videofelvételen jól látszik, hogy a polip nemcsak irányítja, hanem fegyelmezi is a vadászcsapatot. Ugyanis az is előfordul, legalábbis a kutatásban a felvételeket végző szakemberek megfigyelései alapján, hogy a helyzetet kihasználó halak is csatlakoznak a vadászathoz. Ilyenkor a polipok a csápjaikkal megütik a haszonleső halakat, hogy elzavarják őket az egyébként gondosan megtervezett és általuk irányított vadászatból.

link Forrás