A Microsoft AI vezére szerint egy éven belül jönnek a mindenre emlékező AI-asszisztensek
Mustafa Suleyman, a Microsoft mesterséges intelligenciáért (AI) felelős vezetője elárulta, hogy várhatóan egy éven belül elérhetővé válnak a fejlett hosszú távú memóriával rendelkező AI-asszisztensek. Suleyman a BBC-nek elmondta, ezek az eszközök képesek lesznek bármikor részletesen felidézni múltbeli beszélgetéseket és projekteket, így jobban integrálódnak majd a felhasználók életébe.
Míg egyesek izgatottan várják az egykor csak sci-fi filmekben látott, mindentudó AI-asszisztenseket, amelyek megkönnyíthetik az emberek életét, mások aggodalmukat fejezték ki a technológia adatvédelmi és biztonsági kockázataival kapcsolatban, valamint amiatt, hogy az ilyen AI-eszközök alapjául szolgáló nagy nyelvi modellek ma még gyakran pontatlan vagy elfogult válaszokat adnak, és nem egyértelmű, hogy ezt a jövőben hogyan lehet kiküszöbölni.
A technológia pártolói azzal érvelnek, hogy ahhoz, hogy az ilyen eszközök valóban hasznossá váljanak, mélyen be kell épülniük az emberek mindennapi rutinjába, és hozzáférést kell biztosítani nekik a személyes előzményekhez, kontextushoz. Suleyman szerint a magánélet védelmével kapcsolatos elvárások az elmúlt években sokat változtak, ma már nem ritka, hogy egy háztartásban a tévék, laptopok, okostelefonok és más eszközök folyamatosan rögzítenek mindent.
A Microsoft AI vezérigazgatója meglepő módon az iPhone Live View funkcióját hozta fel példaként, miszerint a fénykép készítése előtti és utáni pillanatok videóra rögzítése nagyon népszerű a felhasználók körében, de egyben teljesen át is formálja a rögzített fotóról alkotott képünket, és azt, hogy mennyit vagyunk hajlandók megosztani eszközeinkkel a magánéletünkből.
Bár az elmúlt két évben, a ChatGPT berobbanása óta az AI a leggyorsabban terjedő technológiává lépett elő, a felmérések szerint azért még mindig nem tartunk ott, hogy az egész világ mesterséges intelligenciával beszélget nap mint nap. A Reuters Intézet például augusztusban kérdezte meg a briteket, hogy használják-e a ChatGPT-t: bár a megkérdezettek 29 százaléka már folytatott beszélgetést a chatbottal, csak 2 százalékuk mondta azt, hogy mindennap használja. Suleyman szerint elképzelhető, hogy az AI-asszisztensek nem is válnak olyan elterjedtté, mint az okostelefonok.
A Microsoft nemrég új funkciókkal bővítette Copilot nevű AI-asszisztensét, így az már hangalapú beszélgetésre is képes, összegyűjti a nap legfontosabb híreit, valamint a Think Deeper nevű funkcióval bonyolultabb, részletesebb kérdésekre is tud válaszolni a chatbot – ezek egyébként követik az OpenAI által diktált trendeket. A Copilot Vision nevű eszköz már sajátosság: az Edge böngészőbe beépített funkció megfigyeli a látogatott weblapokat és a rajtuk végzett tevékenységünket és ha kell, segítséget nyújt. A Microsoft hangsúlyozza, hogy a Vision nem rögzít és tárol adatokat, külön be kell kapcsolni, és a böngésző bezárásával ki is kapcsol.
Ugyanakkor a májusban bejelentett mindentudó funkció, a Windowsba beépített Recall megjelenésére még várni kell. A laptophasználatunk minden pillanatát figyelő és segítő szándékkal végigkísérő, minden felhasználói tevékenységre emlékező Recall az adatvédelmi és privacy-aggályok miatt csúszik, miután az aktivisták és az adatvédelmi hatóságok is kivetnivalót találtak benne – és amíg ilyen ügyek felmerülnek, addig a fejlett memóriájú AI-asszisztensek elterjedésére sem lehet számítani.