Már a tizenharmadik században kereskedtek egymással az észak-európaiak és az inuitok

A középkor egyik legkeresettebb luxuscikke a rozmáragyar volt, annyira, hogy egyes feltételezések szerint ez vezetett odáig, hogy a vikingek megtelepedtek Grönlandon. Miután az izlandi rozmárkészletek kimerültek, a vadászok áttelepedtek Grönlandra, ahol olyan gazdag zsákmány várta őket, hogy a középkor rozmáragyar-igényét szinte kivétel nélkül innen fedezték. Egy friss kutatás szerint az itt letelepedett északiak nem csak vadásztak a rozmárokra, hanem valószínűleg kapcsolatba kerültek az észak-amerikai inuitokkal is.

photo_camera A híres lewisi sakkfigurák is rozmáragyarból készültek Fotó: ANN RONAN PICTURE LIBRARY/Photo12 via AFP

A rozmáragyar iránti igény miatt a grönlandi készletek is fogyatkozásnak indultak, ezért a vadászok egyre északabbra merészkedtek. Korábban azt feltételezték, hogy a telepesek csak Grönland déli részén vadásztak, a mostani DNS-vizsgálatok szerint a 13. századtól kezdve a legtöbb Európába importált agyarak többsége messze északról származik.

Találkoztak, kereskedtek

Ez Peter Jordan, a Lundi Egyetem régészprofesszora szerint két dolgot jelenthet: a grönlandi telepesek vagy eljutottak a messzi északi vizekre, és ott találkozhattak a szintén itt vadászó inuitokkal, vagy megmaradtak délen, ebben az esetben viszont az inuitok vitték nekik oda az agyarakat, és kereskedelmi kapcsolatban álltak egymással.

Ha maguk indultak vadászni, ahhoz csak kevés idő állhatott rendelkezésükre. Greer Jarrett régész és társai építettek is egy olyan hajót, amilyet az északiak használhattak a 13. században, és kiderítették, hogy lehetséges, csak nagyon nehéz ezzel a technikával elmerészkedni az inuitok vadászterületeire.

Jordan szerint ha ez is történt, akkor nem csak inuitokkal, hanem más őslakos törzsekkel is találkozhattak – ami elég nagy kultúrsokk lehetett mindkét félnek, de nem akkora, hogy ne kezdtek volna egymással üzletelni.

A virágzó üzletnek végül a rozmáragyar iránti kereslet hanyatlása vetett véget: az 1200-as években az anyag már kevésbé tűnt vonzónak, a korabeli művészek (és a megrendelők) figyelme inkább az akkor divatosabb elefántcsont felé fordult.