Az egyik csontváz Otterupban, Dániában került elő, a másik Oxfordban, Angliában. A maradványokon végzett genetikai vizsgálatok szerint a két viking rokonságban állt egymással, az Angliában megkerült viking pedig valószínűleg a Szent Bereck-napi mészárlásban vesztette életét.
Egy régészcsoport közel-keleti gyöngyöket és ásványokat talált egy izlandi vulkán alatt meghúzódó barlangban. A vulkánkitörés után kialakított szentély a korabeli világvége-elhárítás emblematikus helyszíne volt.
Szomorú, de igaz: az igazi vikingeknek eszük ágában sem volt tülkökkel felszarvazni magukat. A szarvas sisakot viselő vikingek csak a 19. század végén jelentek meg az ábrázolásokon, és több közük van Richard Wagner díszlettervezőjéhez, mint a békés településeket feldúló, rettenthetetlen harcosokhoz.
A viking szó nem származást, hanem foglalkozást, életstílust jelölt – jelentette ki az a nemzetközi kutatócsoport, amely hat éven keresztül vizsgálta több száz viking DNS-ét. Mint kiderült, Skandinávián túl Dél-Európába és Ázsiába is vezetnek a viking örökség szálai.
A norvég pár szigetelésre készült, amikor a padló alól előkerült egy sötétkék üveggyöngy és egy baltafej. Azóta ásatási terület lett a nappalijuk.
A lelet arra utal, hogy a vikingek jóval nagyobb hatást gyakoroltak a Brit-szigetek kultúrájára, mint eddig hitték. Az apró üvegfigurát egy közösségi támogatásból működő civilek találták meg, a lelet azt is jelentheti, hogy a helyiek már azelőtt játszottak hnefataflt, mielőtt a vikingek nekiálltak volna kifosztani Nagy-Britanniát.
A hajós temetkezések nem számítottak rendkívülinek a a vikingek körében, de az nagyon ritka, hogy egy meglévő halottas hajóba száz évvel később egy másikat temessenek. Utoljára az ötvenes években került elő hasonló lelet, a régészek nem tudják, mi lehetett a szokás oka.