Na de ki az a Haller, és miért neveztek el utcát róla?

Vannak emberek, akik utcanévként kezdték a karrierjüket, csak még nem tudtak róla, aztán szép csendben úgy is maradtak. Így járt báró hallerkői Haller János is, akiről úgy nevezték el a kilencedik kerület egyik legforgalmasabb utcáját, hogy a Jánost már le is felejtették róla – egyebek mellett azért is, mert a névadók akkor talán már több legyet akartak ütni egy családra, és nemcsak Haller Jánosnak, hanem az egész családnak akartak vele emléket állítani.

Hallerek mindenhol

A Magyar Életrajzi Lexikon nem kevesebb, mint kilenc jeles Hallert sorol fel, akik ugyan nem mind ugyanahhoz az erdélyi nemesi családhoz tartoznak, mint Haller János, de a lehagyott keresztnév miatt valamennyi azért talán nekik is kijut az utcanévdicsőségből. A szűkebben vagy tágabban vett család is bővelkedett a neves alakokban, nem véletlen, hogy a döntéshozók végül a csoportos névadás unortodox taktikája mellett döntöttek, bár a Hallerek erdejében az utca régi neve, a gróf Haller utca azért valamennyire segített eligazodni.

Az utcát 1900-ban nevezték el Haller Jánosról, ekkor a gróf Haller utca nevet viselte – Gulyás Gyula sportriporter A sportriporter jelentkezik című könyvében is így említi 1933-ból. A homály eloszlatásán ez már segít valamit, bár az is igaz, hogy Haller grófból több is akadt. A Hungaricana Budapest időgépének térképén is így, gróf Hallerként szerepel, nem egyszerűen csak Hallerként.

A temetőtől a szalámigyárig

Az időgép szerint már 1837-ben is vezetett erre utca, bár ennek a nyomvonala némileg eltért a mostanitól. A ferencvárosi védgát megépítése után, az 1840-es évektől az itt húzódó utca a Franczstadter Schütz Damm nevet viselte, a Gát utcától a Soroksári útig tartó szakaszát pedig Remete utcának nevezték. Az 1870-es évektől magyarul a Ferencvárosi védgát utcza nevet viselte, mielőtt 1900-ban gróf Hallernek keresztelték volna el (ekkor az utca egy szakaszát még Sobieski János utcának hívták).

1946-ban már gróf nélkül, egyszerűen Hallerként szerepel, 1951-ben kapta az új nevét, a Hámán Kató utcát – ő kommunista politikus, a Munkástanács, majd az MSZMP vezetőségének tagja volt, civilben pedig MÁV-pénztárosként kezdte a pályafutását. „Amint köztudomású, megkezdte működését Budapest székesfőváros új utcákat elnevező bizottsága abból a célból, hogy megtisztítsa tereinket, útjainkat és utcáinkat a hemzsegő fasiszta vonatkozású nevektől” – adja hírül örvendezve a Közlekedés című lap 1948-ban.

Az utcát 1990-ben keresztelték vissza Hallerra, ezúttal már gróf nélkül. A környéken a védgát megépítése után két temető is létesült, egy katolikus és egy görögkeleti, de a város olyan iramban terjeszkedett, hogy az 1860-as évekre már luxusnak tűnt itt temetőt fenntartani: a környéken egymás után létesültek az élelmiszeripari üzemek (a Stühmer csokoládégyár, a Herz-, a Zwack- és a Gschwindt-gyár), a közvágóhíd és a marhapiac miatt is egyre fontosabbnak tűnt az addig városszéli útvonal, ezért 1871-ben a temetők felszámolásáról döntöttek. A gyárak mellett ide épültek a vágóhidak is a szalámigyárak éhségét csillapítani, de az itteni vásártér a harmincas években is zavartalanul működött még. Emellett a Teleki téri piac is zavartalanul üzemelt, pedig a városfejlesztők eredeti terve az volt, hogy inkább ide, a város szélére terelnék a zsibvásárt.

Jeles nevek

A sírokat végül 1891-ben bontották el, az ide temetettek földi maradványait a Kerepesi úti temetőbe szállították. Az egykori temető helyén most parkoló (és park) található, illetve lakóházak épültek, korábban vásártér működött itt. Az út fejlesztésekor külön problémát okozott az, hogy a mostani Haller utca közepén egykor a Városi Közlekedés 2004-es cikke szerint egy hajózható csatorna futott, ami jelentősen megnehezítette a villamosvonal korszerűsítését, ezért ez volt az utolsó olyan budapesti utca, ahol ezt az átalakítást végrehajtották.

A technikai kihívások miatt erre csak 2004-ben, az utca teljes felújításakor került sor. Az egykor itt futó városárok vonalán halad a Haller utca mellett a Fiumei és a Rottenbiller is. Az elnevezések ideje nem véletlen: az 1870-es évektől kezdve utcaátnevezési hullám kezdődött, a köztereket pedig egyre inkább kiemelkedő magyar személyiségekről kezdték el elnevezni, akár volt magának az utcának köze az illetőhöz, akár nem. „Van elég országos nagy emberünk, van helybeli származású kiváló család és egyén is – azok neveit kell az elnevezések alkalmával igénybe venni” – írja a Kecskeméti Lapok szerzője 1897-ben, és ez a felfogás persze nemcsak Kecskemétre volt érvényes, hanem az egész országra is.

Melyik Hallerről van szó?

Ebből is látszik, hogy 1900-ra már viszonylag fontos útról volt szó, de mit köszönhetünk Haller Jánosnak, illetve a Hallereknek? A helyzetet némileg megnehezíti, hogy nemhogy Hallerből volt csak sok, hanem Haller Jánosból is. Ráday Mihály a Budapesti utcanevek A-Z című könyvében azért elárulja, hogy melyikről volt szó: az 1626 és 1697 között élt báró Haller János erdélyi politikusról és íróról, Torda vármegye főispánjáról. Nem csoda a zűrzavar: ő maga báró volt, grófi címet Nagy Iván Magyarország családai című könyve szerint már csak a fia, István szerezte meg.

Gróf (és nem báró) Haller is létezik, de ez már István fia, III. Haller János lehetett. Ő is jelentős figura volt, és akár róla is elnevezhették volna az utcát (sőt, Istvánról is, ha nem Jánosnak hívták volna), de a források többsége szerint 1900-ban a báró-gróf különbség ellenére is I. Jánosra gondolhattak (Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője is ezt az eredetet ismertette a 9tv videójában). Ez a Haller szerepel Mészáros György utcanév-évfordulós listáján is. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) 1870 és 1901 között készült jelentései között a Védgát utcza és a Haller is szerepel, de az átnevezésnek, amiről különben ekkoriban az FKT döntött, nincs nyoma, így indoklása sincs: az utcát a vasúthálózat bővítésének terveinél, az utcaburkolatról szóló részeknél vagy az ivóvízhálózat bevezetésénél először így, aztán úgy emlegetik.

II. Haller János

Akár báró, akár gróf, az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy II. Haller Jánosról van szó. Haller János politikusként és íróként egyaránt ismert, és ez a két szerep annyiban elválaszthatatlan egymástól, hogy műveit akkor írta, amikor politikai szerepvállalása miatt hosszabb időt kényszerült fogságban tölteni. 1658-ban Barcsay Ákos erdélyi fejedelem bécsi követté nevezte ki.

Kemény Jánosnak, a következő fejedelemnek is bizalmasa volt, 1664-ben, már Apafi Mihály fejedelemsége alatt pedig egyenesen fejedelmi tanácsossá tették meg, majd 1668-tól tordai főispánként politizált. 1671-ben Apafi ellenében már Béldi Pál köréhez csatlakozott, de ez nem hozott sikert: „befogatik, megnótázzák, és Fogarasba zárák”, írta Nagy Iván. Hallert 1677-ben vádolták meg az összeesküvéssel, és egy évvel később ítélték fogságra, de az elfogatása előtt már érezte, hogy Béldi köréhez tartozni nem egy kifejezett életbiztosítás: más főurak mellett Haller is magyarázkodott azért, mert jó viszonyt ápolt vele. A mentegetőzéssel nem sokra ment, elítélték.

A magyar nyelv megújítása

Haller fogsága négy éven át tartott, ez idő alatt írta meg könyvét, a Hármas históriát. A könyvből kis híján nem lett semmi: 1679-ben csak hajszálon múlott, hogy börtönbüntetés helyett a fejedelem lefejeztesse. Bár neveltetéséről nem sokat tudni, valószínű, hogy testvéréhez, a szintén politikus és naplóíró Haller Gáborhoz hasonlóan külföldi egyetemeken tanult, az Erdély története című kötet szerint a magyar és a latin mellett németül, franciául és olaszul tudott, és széles körű műveltségre tett szert. Erre vallanak a Hármas história mellett fennmaradt egyéb művei is, például fiához, Józsefhez intézett intelmei, amelyeket „figyelemre méltó tapintattal, csaknem irodalmi stílusban vetett papírra”. Mindhiába, József ugyanis nem hallgatott a jó szóra: miután folyamatosan bajba keveredett a hazudozásai és adósságai miatt, némi börtönbüntetés után Thököly Imréhez csatlakozott, de miután ellene is ármánykodott, Thököly Tragovistében főbe lövette.

A Hármas história viszont az Erdély története szerint nemcsak a későbbiekben volt kedvelt olvasnivaló, hanem a „magyar nyelv megújításának átfogó, mintegy tudományos és irodalmi szintű programja” is. Haller a börtönben a középkor három híres latin könyvét fordította magyarra: az első Nagy Sándorról szólt, a másodikban a Gesta Romanorumot dolgozta fel, a harmadikban pedig a trójai háború történetét.

A nagy visszatérő

Annak ellenére, hogy később valóságos sikerkönyv lett, csak 1695-ben, Haller politikai karrierjének végén jelent meg – mert a fogság a halálbüntetés veszedelme ellenére Haller János karrierje még nem ért véget. Társait, Bánffy Dénest és Béldi Pált megölték, míg Kapi Györgyöt és Lázár Istvánt, akik szintén Béldi köréhez tartoztak, fogságban érte a halál. Haller 1683-ban szabadult, 1684-ben pedig már az ország adófelügyelője lett, majd egy évvel később Apafi Mihály küldöttjeként Bécsben tárgyalt az I. Lipóttal kötendő egyezségről (itt keveredett bajba a fia, József is).

Az ő vezetésével fogalmazták meg azt a Diploma Hallerianának nevezett titkos szerződést is, amely szerint Erdély önálló államként csatlakozik a nemzetközi törökellenes szövetséghez, és amely szerint I. Lipót elismeri az erdélyi fejedelem jogait, a rendek fejedelemválasztási szabadságát, a négy bevett vallás szabadságát és Erdély szuverenitását. Az egyezséget végül nem kötötték meg, sőt, az erdélyi rendek felháborodással fogadták Haller törekvéseit, aki ezután 1690-től másodjára is tordai főispán lett, majd konziliárus és kincstartó. 1695-ben visszavonult a politikától, és nyomdába adta a Hármas históriát, két évvel később pedig elhunyt. Kereken 205 évvel később pedig utcát neveztek el róla – már ha tényleg róla lett elnevezve, nem pedig a valódi gróf Haller Jánosról, akinek szintén kijutott kalandokból.