Magyar sztárfejlesztővel készül titkos projektre az OpenAI
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
„Izgatottan jelentem hogy csatlakoztam az OpenAI-hoz! A tehetségek sűrűsége itt elképesztő. Máris sokat tanultam. Hamarosan többen is megosztok majd arról, hogy min dolgozom” – ezzel az X-poszttal jelentette be a Magyarországon született, de később Németországban felnőtt, majd az Egyesült Államokba költözött Cselle Gábor.
A fejlesztő-vállalkozó neve amerikai techkörökben távolról sem ismeretlen: első, reMail nevű startupját a Google vásárolta fel, majd második cégét, a natív hirdetésekkel foglalkozó Namo Mediát a Twitternek adta el, mielőtt megérkezett Elon Musk, és X-re keresztelte a platformot.
Cselle közel egy évtizede dolgozott is a Twitternél, majd 2016-ban a Google-höz igazolt, hogy aztán 2022-ben összeálljon Michael Greerrel, a Discord korábbi vezető fejlesztőjével, és – először T2, vagyis Twitter 2, majd – Pebble néven létrehozza a Twitter/X egyik legígéretesebb riválisát.
A Pebble a biztonságra és a moderálásra összpontosítva kínált alternatívát az egyre borzalmasabb közösségnek bizonyuló X-szel szemben, és a befektetők is láttak benne fantáziát – az Android társalapítója, Rich Miner is beszállt az üzletbe. Miután a Pebble a nem megfelelő ütemű növekedés miatt egy évvel ezelőtt lehúzta a rolót, Cselle a South Park Commons nevű techközösséghez csatlakozott.
Azt tehát egyelőre nem tudni, hogy az OpenAI-nál mi lesz Cselle Gábor feladata, ahogy a ChatGPT-t fejlesztő, nemrég 6,6 milliárd dollárnyi befektetést összekalapozó cég következő tervei is homályosak. A hírek szerint decemberben jöhet a következő nagy nyelvi modell, az Orion, bár ezt Sam Altman vezérigazgató cáfolta a Verge-nek.
Érdekesség, hogy Cselle október elején egy Altmannel való pódiumbeszélgetésről posztolt az X-en, ahol az OpenAI hosszabb távú terveiről is szó esett. Altman elmondta, 2025 az AI-ágensek, vagyis az ember helyett komplex feladatok is elvégző botok éve lehet. „Hamarosan csak megkérsz egy ágenst, hogy csináljon meg valamit, ami neked egy hónapodba telne, és az megcsinálja egy óra alatt. Nem nagy ügy. Aztán már tíz ilyen ágens fut majd párhuzamosan. Aztán ezer” – vázolta fel az elképzelt közeljövőt Altman.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Húsz terület, ahol a ChatGPT már most megkönnyíti az életedet
Ha a Google a barátunk, akkor minek nevezzük az AI-chatbotokat, amik egyszerű válaszok helyett már részletes magyarázatokat adnak, és még vissza is kérdezhetünk? Tippek és trükkök a főzéstől a nyelvtanuláson át a lelki segélyig.
Ismét áll a bál az OpenAI-nál: több kulcsvezető is távozik a ChatGPT-t kifejlesztő cégtől
Mira Murati, aki tavaly egy rövid ideig a világ legismertebb AI-cégének vezetője volt, szerdán jelentette be, hogy elhagyja a vállalatot. Vele egyidőben két másik vezető is távozik.
Óriásit fejlődött az új ChatGPT: készítői szerint már gondolkodik, érvel és komplex feladatokat old meg
Az OpenAI o1 nevű új modell fizikából, kémiából és biológiából már egy PhD-hallgató szintjén teljesít, de a matekolimpián is 83 százalékot érne el az eddigi legfejlettebb modell 13 százalékához képest.
***
Rendkívül izgalmas témát, az alvás és az álmodás folyamatát, valamint ezeknek a memóriánkra, a biológiai óránkra, sőt az egészségünkre és a betegségeinkre gyakorolt hatását vizsgáljuk a novemberi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizedik Qubit Live-on.
Velünk lesz Bódizs Róbert pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese, Fabó Dániel neurológus, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Epilepszia Centrumának vezetője és Ella Krisztina molekuláris biológus, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének kutatója.
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!