Elkészült a Moculus, az egerekre optimalizált magyar VR-eszköz

Egy egeret nem lehet átverni egy sík képpel – derült ki két évvel ezelőtt egy látásról szóló konferencián, ahol Rózsa Balázs, a Brain Vision Center alapítója a Moculus névre keresztelt, egereknek fejlesztett VR-rendszer hasznáról beszélt. Az immerzív eszköz forradalmi áttörést jelenthet az agykutatásban, végső soron pedig az emberi látás helyreállításában is, a kutatók (Judák Linda, Szalay Gergely, Dobos Gergely és Rózsa Balázs) erről szóló tanulmánya nemrégiben jelent meg a Nature Methods című tudományos folyóiratban.

A korábbi kutatásokban az jelentette a legfőbb akadályt, hogy hibás feltételezéseken alapultak az egerek látásáról. Az egér, a kutyához és a macskához hasonlóan, nem képes értelmezni a sík képeket, ezért aztán az ezeken látott ingerekre sem tud úgy reagálni, mint a valóságra. A Moculus épp erre kínál megoldást, miközben az egér fejét szilárdan rögzíti. Az élmény a vizsgált egér számára annyira immerzív, hogy a VR-szemüvegben látottak hatására például elhitte, hogy egy gödör van előtte, ennek megfelelően meg is torpant, ami nem történt meg, amikor kétdimenziós képet mutattak neki.

photo_camera A Moculus Fotó: BVC

A korábbi tévedésre a HUN-REN KOKI, a BVC, az Institutee of Molecular and Clinical Ophthalmology Basel és a Pázmány Péter Egyetem kutatói világítottak rá. Az egerek alaposabb vizsgálatára kifejlesztett Moculus egy speciális futópadot tartalmaz, ami rögzíti és továbbítja az egér lábmozgásának anyagait, valamint két képernyő és egy hozzájuk illeszkedő optikai lekérdezőrendszerből áll.

Fontos lépés

Miközben az egér a virtuális valóságban tartózkodik, a kutatók a kétfoton mikroszkóp segítségével tanulmányozhatják az agyi aktivitásmintázatát. Judák Linda, a HUN-REN KOKI és a BVC vezető kutatója szerint az eszköz egyik legnagyobb előnye az, hogy gyors: miközben régebben az egerek betanítása akár 5-9 napig is eltartott, a tanulási folyamat Moculus használatával 1 napra, sőt, egyes esetekben 30 percre gyorsult. A találmány Judák szerint forradalmasítja a vizuális tanulási mechanizmusok kutatását, és alkalmas az összetett, a tanuláshoz kapcsolt agyi aktivitásmintázatok, köztük a mára a vizuális ingerek megjelenése előtt felbukkanó anticipációs jelek azonosítására is.

Az eszközzel már eddig is számos jelentős felfedezést tettek, kiderült például, hogy a látókéreg működése eltér az eddig tankönyvinek tekintett adatoktól, de Rózsa szerint még ennél is többre képes: fontos szerepe van az agykérgi látáshelyreállítás kutatásában, a Moculus segítségével ugyanis a géntechnológiai eljárások minden eddigi módszernél hatékonyabban tesztelhetőek.

Ajándékokon töröd a fejed? Egy tuti tipp, amivel garantált örömöket szerezhetsz egy egész éven át: ajándékozz Qubit+ tagságot karácsonyra!