Hogyan lehet a vak egerekből boldog vak egereket csinálni? Szalay Gergely, a budapesti Brain Vision Center (BVC) neurobiológusa kollégáival együtt épp ezen dolgozik. Persze erre lehetne azt mondani, hogy hát mit kezdjünk az egérrel, ha már egyszer vak (Rózsa Balázs, a kutatóközpont igazgatója szerint egyébként is vannak olyan egértörzsek, amelyek nem látnak, nekik ez így normális), de mint kiderült, az egérlátásnál jóval előremutatóbb témákról volt szó a héten a Budapesti Metropolitan Egyetem szervezésében megtartott interdiszciplináris konferencián, ahol a neurobiológiától a filozófián át a művészetig minden szóba került, amit a látással és a tekintettel egyáltalán össze lehet hozni.

A konferenciát a budapesti Francia Intézetben tartották, ahol a csütörtöki, a látványapparátusról szóló blokk előtt csak néhány vidám turista, egy-két kósza francia és az intézet sarkán üzemelő kávézó vendégei lézengtek, így azt is hihettem volna, hogy rossz helyen járok. Mint kiderült, csúszott a program, ezért volt néptelen az utca, ahol valójában dohányzó esztéták hordáira számítottam; az esztéták még nem voltak ott, nem is tudtak dohányozni, hiszen még az előző blokk kérdés-felelek részén ültek a nagyelőadóban.

Interdiszciplinaritás a köbön

Az alkotó észlelés plaszticitása – meglátni és/vagy elgondolni címet viselő háromnapos program előadói között anatómusok, művészek, filozófusok, orvosok és pszichológusok is szerepeltek, így bármelyik blokkban sokszínű programokra lehetett számítani. Az alaphangot az előadó fogadóterénél, az első emeleten kiállított képek adták meg, itt érdekes párhuzamokat lehetett találni a biológia és a művészet között – a fene se hitte volna, hogy van bármi hasonlóság van a gerincvelő és Jackson Pollock, az idegsejtek és Monet, vagy akár Van Gogh és a hippokampusz között, márpedig úgy tűnik, hogy akad. Minden lelkesültségem ellenére azért Renoirban és Boschban már nem vagyok annyira biztos. A kiállított képek Reglődi Dóra anatómus, a PTE Általános Orvostudományi Karának tudományos dékánhelyettesének munkái, mármint persze azok, amiket nem Bosch vagy Monet festett.

Ez alaphangnak éppen jó lesz – gondoltam, miközben buzgón készültem a látványapparátusra. Az előtérben mondjuk volt több nézegetnivaló könyv is, amivel el lehetett volna ütni a blokkok közbeni várakozást, de a többség inkább a dohányzást vagy az intézet kávézójának meglátogatását választotta, kivéve persze egy fotós kollégát, aki életképeket készített arról, ahogy irtózatos minőségű fényképeket próbálok készíteni a telefonommal. Ez ugyan nagyon meta, de az este lett még metább is.

Fényfestés

A blokk Sztojánovits Andrea előadásával kezdődött a fényfestésről (az előző szekcióban a mesterséges intelligenciával generált képek művészeti értékéről és a művészetre gyakorolt hatásáról volt szó; hogy ez miért nem csak egy elméleti kérdés, arról a Qubiten is írtunk már korábban, legutóbb a művésztársadalom akadt ki egy AI által létrehozott festmény állami kitüntetésén, és arról a művészetelméleti vitáról is szó volt, hogy ez egyáltalán művészetnek tekinthető-e).

Sztojánovits leginkább a fényfestés és a festés kapcsolatáról, illetve a kettő kölcsönhatásából létrejövő új képekről beszélt, különös hangsúlyt fektetve az illúzióra: ami fénnyel van festve, az csak a mozgás képzetét kelti, de valójában nem mozog – de egy fix alkotásra vetítve új, dinamikus tartalommal töltheti fel az eredeti alkotást. Itt egy fényszobor-mapping 2018-ból:

Megfigyelés és technofóbia

Lovász Ádám filozófus és Horváth Márk filozófus-esztéta arról polemizált, hogy ezzel, illetve a technológia térnyerésével mi baj lehet, illetve mi nem: Lovász álláspontja szerint a technicizálódás veszélyeket rejt magában, Horváth szerint pedig az antropocén korszak meghaladásához valószínűleg el kell fogadnunk, hogy a látás, a befogadás és a saját magunkra irányuló figyelem is megváltozik. Folyton szem előtt vagyunk, de ha az ember képes beletörődni akár abba is, hogy nemcsak rajta kívül, hanem a saját testében-lelkében is folyamatosan kamerák működnek, ezt az akadályt is meg tudja majd ugrani. Horváth példának hozott fel két Philip K. Dick-filmet vagy könyvet is: a szem a lélek tükre, klasszikus toposz, de ha az ember a folyamatos nézés közbeni életében képes beletörődni a gépi beavatkozásba ahhoz, hogy jobban átvészelje a mai követelményeket, talán implementálni is tudja az elsőre fenyegetőnek tűnő, mindenütt jelen lévő kamerákat. Big Brother is watching you, de most már kamerával is vissza lehet nézni.

VR és látás

Azt, hogy mindez mennyire nem sci-fi, Rózsa Balázs és Szalay Gergely két előadása világította meg. Rózsa a világhírű Roska Botond sejtbiológussal együtt alapította meg a budapesti Brain Vision Centert, ahol a kutatók – a Svájcban élő Roskához hasonlóan – a látás visszaállításán dolgoznak, igaz, egyelőre csak egereken kísérleteznek. Roska génterápiás kezelése mindeddig 8 ember látását állította helyre, de az eljárás sokat ígérőnek tűnik, és már Magyarországon is kísérleteznek vele a humán gyógyászatban. Rózsa szerint Roska munkája 13 év kemény kutatómunkája után hozott gyümölcsöt, és a Brain Vision Center eljárása is gyerekcipőben jár, viszont véleménye szerint – amit Roska Botond is oszt – ezúttal nem kell ennyit várni, amíg élesben is ki lehet próbálni a neurobiológia és a VR-technika látáshelyreállító szerelemgyerekét: ez a projekt már 7-8 éven belül is eredményt hozhat.

Rózsa dióhéjban beszámolt a BVC eddigi eredményeiről: rájöttek, hogy az egereken végzett látáskutatások nem voltak igazán alaposak, ugyanis sok kutató azt feltételezte, hogy nem is látnak igazán, mások pedig megelégedtek azzal, ha egy monitor képét mutatták az állatoknak. Ez nem elég – állítja Rózsa -, mert az egerek a kutyákhoz és macskákhoz hasonlóan nem igazán tudják értelmezni azt, ami egy képernyőn történik, így a reakcióik sem vizsgálhatók megfelelően ilyen eszközökkel. A kulcs a VR: ha az egér egy VR-sisakot kap, már egész másként fest a dolog, másmilyenek lesznek a reakciói, és ami a legfontosabb, az így kapott vizuális ingerekre adott válaszait is pontosabban lehet mérni.

Üdv a Mátrixban!

Ha pedig meg lehet nézni, hogy melyik idegsejt hogyan tüzel akkor, ha a külső világ ki van zárva, az egér nem lát mást, csak azt, amit vetítenek neki, a neuronok tüzelését modellezve megoldható lehet az is, hogy a külső világnak megfelelően, egyenesen az agyat stimulálva hozzanak benne létre olyan képeket, amelyeket látás híján nem láthatna, de így mégis tud a külvilágról. A Moculus névre hallgató VR-sisak fejlesztése hosszú ideig tartott és nehéz volt, még a katonasággal is meg kellett küzdeni érte (a szem mozgását követő szenzort a kísérletekhez az amerikai Apache helikopterekből rendelték, ami miatt némi gyanakvás övezte a projektet a vámon), de megérte: sikerült az egereket tériszonyosakká tenni.

Ez még nem hat túl nagy eredménynek, pedig az: ha az egér nem lát mást, csak amit a Moculuson kap, és futópadra teszik, megtorpan, ha mélységet lát maga előtt, míg akkor, ha csak képernyőn vetítik neki a képet, akár tovább is szaladna. Megtörtént az immerzió, az egér valóságként fogadja el, amit lát, és ha ez történetesen meg is felel a valóságnak, és a humán gyógyászatban is lehetne alkalmazni, az hatalmas előrelépést jelentene a vakság gyógyításában. Roska kísérletei főként a retina helyreállítását célozzák, a BVC viszont ennél mélyebbre megy: az agykéregbe ültetné a vizuális információt, méghozzá úgy, hogy nem is muszáj feltétlenül a látásközpontig elmenni vele, az inger az agy más területein is működőképes lehet.

A kísérlet az egereknél eddig beválni látszik: jól reagálnak és gyorsan tanulnak, ha a virtuális valóságban valamilyen veszéllyel szembesülnek, a szakadék-akadályt pedig még tanulás nélkül is hibátlanul vették, ami arra utal, hogy ezzel a módszerrel akár meg is lehet tanítani látni valakit, aki egyébként erre nem lenne képes – persze az eredmény, ha majd egyszer megszületik, nem lesz egészen olyan, mint a valóság, de rengeteget javíthat a vakok életminőségén. Erre pedig, ha Rózsa Balázs és Roska Botond becslése beválik, már csak 7-8 évet kell várni, igaz, nagyon valószínű, hogy széles körben akkor sem terjed majd el ez a kezelés, ha már lezajlottak a humán terápiás tesztek is – de legalább lesz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: