2025 első hetében újra beindult a generációs nagyüzem. A nagy elérésű, nyilván szerepüknél fogva olykor felszínes médiaorgánumok (Telex, 24.hu, Rtl) esetében még csak-csak érthető a klikkverseny, de érdekes módon a szakmaibb profilú hírportálok (Neteducatio, Eduline), is reflektálatlanul írtak a témáról, sőt, bár némi kritikával ugyan, de a Qubit is beszállt a versenybe: immár béta generációról beszélnek. Pedig míg a generációs logika érvényességére mutatnak adatok, az alfa és most már a béta generációs vajákolásnak semmilyen racionális alapja nincs.

A lassan unalomig ismert generációs elméletet 1928-ban alapozta meg Mannheim Károly szociológus és pedagógus Das Problem der Generationen című esszéje, módszertanilag meglehetősen ingoványosan: eszerint egy korcsoport generációként történő értelmezéshez szükséges a közös tapasztalat (élmény), a tényleges egymásra orientálódás és a közös helyzetértelmezés, attitűdök, cselekvési formák. Egyszerűbben fogalmazva egy korcsoportból akkor lesz generáció, ha van közös tapasztalás és helyzetértékelés; ha a korosztályt egyfajta élményközösség kovácsolja egybe. Ilyen élményközösség lehet mondjuk a közép-kelet-európai országokban 1990-ben végbement rendszerváltás, a New York-i ikertornyok 2001-es leomlása vagy a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elrendelt karantén (hogy ez utóbbi ténylegesen az lesz-e, illetőleg lett-e, azok az adatok döntik majd el, amelyek megmutatják, hogy az adott korosztály tagjainak valóságérzékelése mennyire hasonlatos saját nemzedékük más tagjaiéhoz; mindazonáltal ma nem tűnik úgy, hogy a pandémia generációvá szervezte a korosztályt). A teóriát két amerikai szerző, William Strauss és Neil Howe tette népszerűvé 1991-ben kiadott kötetében (Generations: The History of America’s Future, 1584 to 2069), és világszerte Marc McCrindle ausztrál demográfus, Magyarországon Steigervald Krisztián generációs szakértő és mások prostituálták.

Ha érvényesnek is fogadjuk el a generációs logikát, két kérdésre mindenképpen válaszolnunk kell, különösképpen az alfa és a béta generációkra vonatkozóan. Az első kérdés az, hogy mit jelent ez a bizonyos társadalmi élményközösség és nemzedéki tudat; a másik kérdés, hogy milyen adatok igazolják azt.

A nemzedéki tudat

A bétaként aposztrofált generáció esetében – amelynek első tagjai a közhiedelem szerint 2025. január 1-én születtek – egy hét telt el egy 15-20 évesnek feltételezett időszakból. Már azt az ökölszabályt is nehéz komolyan venni, hogy ha valaki a generációhatárt jelentő év december 31-én született, akkor még az egyik, ha tíz perccel későbbi újévi baba volt, akkor már egy másik generációhoz tartozik. Hovatovább különböző szerzőknél rendre mások a generációkat behatároló születési dátumok intervallumai, ezzel pedig sokszor inkább tűnnek légből kapottnak, mintsem alaposan megokoltnak. Ha feltételezzük, hogy a szaporulat nem változik időben extrém módon, akkor mostanra a hipotetikus béta generáció kb. 1 ezreléke született meg, és mintegy 1 százaléka fogant meg. Vajon milyen generációs egymásra utaltság van ott, ahol a feltételezett generáció legfiatalabb tagjainak szülei nemhogy nem ismerik egymást, de valószínűleg még csak nem is ivarérettek? Még a 2010 után (a hipotetikus alfa generáció feltételezett határa) születettek legidősebbjeinek is most van kialakulóban a társadalomfogalmuk, a legifjabbaknak pedig – szerencsés esetben – apukájuk és anyukájuk szerető ölén kívül még nincs más személyes tapasztalatuk, nemhogy élményközösségük a társadalom más tagjaival. Mindazonáltal a generációs élményközösség nem elsősorban születési évekre vezethető vissza, hanem inkább az élethelyzetre és életmódra, és nem nehéz belátni, hogy erről különösképpen nem lehet szó a bétának titulált korosztály esetében.

Szinte hallható az ellenvetés: ennek a generációnak a tagjai az appok, az MI és a digitális asszisztensek korában nevelkednek majd, és ezekkel már kisgyermek korukban találkozni is fognak. Egyfelől a majdon van a hangsúly, másfelől vagy így lesz, vagy sem: lehetnek meghatározó eszközök az önvezető autók, a robotok vagy akár a beszélő hintaszékek is. Mindez a fantázia birodalma, hiszen fogalmunk sincs, milyen technikai újdonságok várnak ránk az elkövetkező évtizedekben. Ráadásul ha még sejthetnénk is, és nem történik valamilyen társadalmi kataklizma, ez a tudás vajmi kevés. Az élményközösség kialakulásához ugyanis nem elegendő, hogy a korosztály tagjai egy időben kezdjenek el használni bizonyos technológiákat, hanem az is szükséges, hogy reflektáljanak, mégpedig hasonlóan reflektáljanak rájuk: hogy felismerjék, sokan vannak, hasonlóan cselekednek, és mások, másképp élnek, mint a korábbi fiatalok.

Adathiány

Nem csoda, hogy adatunk sincs az alfa és a béta generációk létének alátámasztására. Még az alfák bizonyítására sincs módunk, hiszen a kutatások jó része (interjúk, kérdőívek, megfigyelések) 14 éves kor alatt csak speciális feltételek megléte esetén folytatható, míg az automatizált adatok (big data, social listening) hátterében a korosztályi változó érvényessége is megbízhatatlan. Nem lehet tehát átfogó, a teljes populációra érvényes, reprezentatív adatokra támaszkodó kijelentéseket tenni. Arról ne is beszéljünk, hogy adatok nélkül generációs egyenzubbonyt próbálunk meg rákényszeríteni a fiatalok sokszínű, közel sem egységes világára: ezzel ugyanis azt feltételezzük, hogy a lassan elnéptelenedő Ormánság vagy borsodi vidék és a főváros belkerületei esetében az ott élő, tanuló, dolgozó fiatalok élethelyzete, életmódja, világlátása és valóságérzékelése megegyezik, pedig ez koránt sincs így, és erről ráadásul adatunk is van (bővebben lásd itt és itt). Ehhez járul az a feltételezés, hogy Bécs és Zürich világa ugyanolyan, mint Budapest, Szófia vagy akár Kuala Lumpur társadalma, hiszen semmilyen földrajzi vagy társadalmi korlátot nem tettünk a generációkkal kapcsolatos hangzatos kijelentéseink során. A bétának hívott korcsoportnál még egyszerűbb a helyzet: elvileg is lehetetlen életmódjukról adatokat nyerni, mivel nagy többségük még csak édes álomként sincs jelen leendő szüleik fejében.

Más kétségek

Ahogy a gazdaságban mondani szokás, a múltbeli profit nem garancia a jövőbeli hozamra. Azért, mert eddig 15-20 évente korábban akár tetten is érhető volt a nemzedéki egymásra hangoltság változása (ne feledjük, hogy a fent említett szerzőpáros, Strauss és Howe amerikai adatokkal operált, de legyünk megengedők, és fogadjuk el a generációs logika európai érvényességét), egyáltalán nem jelenthetjük ki, hogy biztosan ugyanúgy megy végbe a folyamat a jövőben is. A gyermekvállalási kor kitolódásával ez az időszak megnőhet, a technológiai változás felgyorsulásával lecsökkenhet, de akár meg is szűnhet. Vizsgálatra kétségkívül érdemesnek tűnik a generációs ciklikusság, azonban azt kijelenteni, hogy mivel 15-20 évente új generáció lépett fel a társadalom színpadára, ez így is marad, erősen megkérdőjelezhető. Az adatok helyett megérzésekből és/vagy pár tucat megkérdezettre alapozott, nem reprezentatív minták, egyedi életutakból levont általánosító következtetések, influenszerként megélt tapasztalataiból születő kategorikus és hangzatos kijelentések nem többek a béljóslásnál.

Porhintés: ki mond nagyobbat?

A minél nagyobb ismertségért folytatott versenyfutásában, a vállalati workshop-megrendelések nagy bevétellel kecsegtető piacán kétségkívül jól mutat a „ki tud nagyobbat mondani a végén” minden tudományos megalapozottságot nélkülöző attitűdje. Ez a média esetében még csak-csak érthető – ha nem is elfogadható –, hiszen a média elvégre abból él, hogy sokan érik el az általa generált tartalmakat, de a magukat „generációs szakértőnek” titulálók, akik mégiscsak a hitelesség látszatát szeretnék felmutatni, vehetnék a fáradtságot, hogy az adatokkal meg nem alapozott kijelentéseik esetében jelezzék a kétséget, a fiktív jelleget, a légből kapottságot. Nem lehet néhány interjú és fókuszcsoportos vizsgálat alapján több százezres nagycsoportokról beszélni – ezért rendesebb egyetemeken már egy módszertanvizsgán sem engedik át a hallgatót. A tények rögzítésének hiányában ugyanis egyfelől nehéz konstruktív vitát folytatni, másfelől a társadalom érdeklődő részét hitelesen tájékoztatni. Nem győzünk majd csodálkozni, ha egyszer csak – ezen kijelentésekre alapozva – megszületnek a generációs összeesküvés-elméletek, mert épp egy „szakértő” teljes ügybuzgalommal azt állítja, hogy a béta generáció tagjai ezután csak vadászt esznek.

Nem kell teljesen elvetni a generációelméletet, érdemes vitatkozni érvényességén, hiszen támogathatja a társadalom működésének megértését, és akár adekvát közpolitikai, gazdasági válaszokhoz is segíthet bennünket (tanulástámogatás, munkaerőpiacra lépés, lakhatási problémák megoldása stb.). Azt viszont kategorikusan ki kell jelenteni, hogy a generációelméletet, mint minden tudományos teóriát, saját érvényességi korlátaival együtt szükséges használni, és az aktuális világmegváltás helyett adatokra alapozva kell igazolni. Most ugyanis nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és ezek inkább régi Zsigák, mintsem új Mercik.

A szerző tudománykommunikátor, volt kutatóprofesszor, az Excenter Kutatóközpont vezetője.