Megtalálták a világ legnagyobb felszín alatti termál tavát

Egy cseh kutatóexpedíció felfedezte a világ legnagyobb felszín alatti termál tavát – írta meg kedden a LiveScience. Az Albánia déli részén, egy barlangban rejtőző termáltó majdnem kétszer akkora, mint a budapesti Molnár János-barlang termálvizes terme.

A Marek Audy barlangász által vezetett kutatócsoport először négy évvel ezelőtt bukkant rá a tavat rejtő kamrára, de akkor nem voltak náluk megfelelő műszerek, hogy meghatározzák a pontos méretét. A tavat rejtő barlangrendszer az albán-görög határhoz közel, Leskovik város környékén található. Az 1990-es évekig egy elzárt határzónában elhelyezkedő barlangot a kutatók 2021-ben találták meg, miután a város közelében egy hegyvonulatról felszálló páraoszlopot pillantottak meg. Amint közelebb mentek, kiderült, hogy az egy 100 méter mély szakadékból szál fel.
A barlangászok ezután leereszkedtek a gödörbe, ahol egy kiterjedt barlangrendszert találtak, benne hőforrásokkal és egy hatalmas, kékes színű tóval. „A kezdeti expedíciónk során egy egyszerű térképet készítettünk a nálunk lévő műszerek segítségével és azonnal felismertük, hogy valami fantasztikusat fedeztünk fel” – mondta az expedíció egyik tagja, Richard Bouda fotós a Euronewsnak.

A szakemberek így tavaly visszatértek a helyszínre, és ezúttal egy csúcstechnológiás lézerszkennerrel (LIDAR), háromdimenzióban térképezték fel a tavat. Az expedíciókat pénzelő csehországi Neuron alapítvány után elnevezett tó a mérések szerint 138 méter hosszú és 42 méter széles, és 8300 köbméter víz található benne – annyi, mint 3,5 olimpiai úszómedencében. Összehasonlításul, a Molnár János-barlang termálvizes terme 86 méter hosszú, 27 méter széles és 15 méter magas.
A szakemberek vissza szeretnének térni a Neuron-tóhoz, hogy tovább tanulmányozzák. „Ez nagy hatással lehet a felszín alatti ökoszisztémák és geológiai folyamatok megértésére” – mondta Audy a National Geographic cseh kiadásának. Emellett a barlang más részeit is fel szeretnék deríteni, hogy jobban megértsék a terület geológiáját és a barlangban található élőlényeket.