Elég nagyot zuhant tavaly az árverési piac, pedig sokkal több műtárgyat adtak el
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A képzőművészeti alkotások árverési összforgalma 2024-ben 10,2 milliárd dollárt tett ki, ami 27,3 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ez nagyjából hasonló a 2020-as, világjárvány okozta csökkenéshez, amikor az értékesítés 22,3 százalékkal, 10,2 milliárd dollárra esett vissza.
A csökkenés meghosszabbítja azt a tendenciát, amely körülbelül két évvel ezelőtt kezdődött, a kamatemelések és a növekvő geopolitikai bizonytalanság közepette – írja az adatokat ismertető Artnet News. A bizonytalanság 2024-ben is folytatódott, és még inkább fokozódott, mivel rekordszámú országban, köztük az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban (a három legnagyobb globális művészeti piac közül kettőben) is tartottak választásokat. Kína gazdasági lassulása tovább rontotta az összértékesítést.
Bár minden árkategóriában csökkentek az eladások, a piac legmagasabb kategóriájában (azaz a legdrágább művek szegmensében) volt a legnagyobb visszaesés. Tavaly mindössze három művet adtak el egyenként 50 millió dollárnál magasabb áron, míg 2023-ban hatot, 2022-ben pedig több mint tízet. Számos jelentős művet alacsonyabb becsértékkel értékesítettek, mint korábban, és gyakran az alacsony induló érték közelében vagy azok alatt keltek el.
A 2024-ben eladott tételek száma 388 007 volt, ami 2014 óta a második legnagyobb éves mennyiség. A magas áron elkelt művek csökkenésével együtt ez 26 százalékkal csökkentette az árverésen eladott műtárgyak átlagárát.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
2 milliárd forintnál is többért kelhet el a valaha talált legnagyobb Stegosaurus
A késő jura korszakban élt dinoszauruszfaj csaknem teljes fosszíliája a Sotheby's júliusi aukcióján kerül kalapács alá.
Többezren követelik, hogy a Christie's törölje az AI-műveket piacra dobó árverését
A tiltakozók szerint az, hogy a generatív digitális művek létrehozásához használt AI eszközöket szerzői jogvédelem alatt álló műveken tanítják, a művészek direkt kizsákmányolását jelenti. Ehhez pedig egy vezető aukciósház nem adhatja a nevét.
Banksy golyóálló mellényét árverezi el a Sotheby's
A Union Jack motívumával ellátott golyóálló mellény az utcákon tapasztalható késelés bűncselekményekre hívná fel a figyelmet.