Kevésbé értékes, de művészettörténeti szempontból fontos festmények helyreállításához használható az a módszer, amelyet az MIT egyik kutatója mutatott be. Az eljárás nagyon hatékonynak bizonyult, bár vannak még etikai kérdések körülötte.
Tíz éve az egyik legmagasabb volt az árverésen eladott művek száma tavaly, de jelentősen csökkent az átlagár és az összforgalom is. A legjobban a legdrágább szegmensben.
A Metropolitan Museumban kiállított 16 szobrot az intézmény a hírhedt műgyűjtőtől és műemléktolvajtól, Douglas Latchfordtól vásárolta.
Egy nemrégiben megjelent jelentés szerint a múzeumban a nepáli istenszobortól a díszes görög vázáig legalább ezer olyan tárgy található, ami illegális forrásból került a gyűjteménybe, és ez még csak a jéghegy csúcsa.
Görögország 220 éve szeretné visszakapni az Akropoliszról eltávolított, majd Angliába szállított szobrokat, de hiába: a görög miniszterelnök és a British Museum közötti titkos tárgyalásokban nem sikerült egyezségre jutni, pedig a korábbi hírek szerint a vitás kérdések 90 százalékában már megállapodtak a felek.
A sírrablás már az ókori Egyiptomban is divat volt, de a műkincsek egy része legalább nem került a határokon túlra. A gyarmati, napóleoni, náci, kommunista és más dúlások után viszont csak a felháborodás maradt, és az ellopott műtárgyak kevés kivételtől eltekintve máig ott vannak, ahová hurcolták őket.
A digitálisműkincs-kereskedelem alapegysége, az NFT (non-fungible token) egyszerre szolgál vásárlást igazoló nyugtaként, hitelesítési tanúsítványként és tulajdoni lapként: ez igazolja, hogy irgalmatlanul sok pénzt fizettünk olyan digitális fájlokért, amikhez bárki hozzáférhet az interneten. De tulajdoni lapunk csak nekünk lesz, és ez adja a másolat értékét.
Miután az áradó Szajna folyamatosan fenyegeti a Louvre műkincseit, Párizstól néhány száz kilométerre 20 000 négyzetméteres erődraktár és kutatóközpont épül, 60 millió eurós költséggel.