Fantasztikus felvételeket készített a NASA Lucy nevű űrszondája egy ősi kisbolygóról

Az amerikai űrhivatal, a NASA 2021 végén indította útjára a Lucy nevű űrszondáját, amelynek a Jupiter pályáján keringő trójai kisbolygók feltérképezése az első számú feladata. Mint megírtuk, ezek a viszonylag apró égitestek a bolygók keletkezéséről és a Naprendszerünk korai, turbulens időszakáról árulkodhatnak.

A trójai kisbolygók eredete a jelenleg legreálisabbnak tűnő hipotézis szerint a négy gázóriás (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) pozíciójának megváltozásához kötődik, a Naprendszer keletkezését követő néhány százmillió évben. Az elgondolás szerint ekkor az addig stabil, egymáshoz közeli pályák felborultak a külső Naprendszerben, a Jupiter beljebb került, a többiek pedig a Naptól távolabb. Ezalatt rengeteg kisebb-nagyobb jeges égitest – például a Plútó – a Neptunusz pályáján kívülre, a Kupiter-övbe vándorolt át, míg más hasonló jeges objektumok a Naphoz közelebb jutottak, ahol a Jupiter gravitációja befogta őket, létrehozva a gázióriáshoz kötődő trójai kisbolygókat.

A NASA április 21-én a célja felé haladó Lucy által készített páratlan felvételeket adott közre az űrszonda és a csillagászati jegyzékekben Donaldjohanson néven szereplő kisbolygó találkozásáról.

photo_camera
A Donaldjohanson részlete a Lucy felvételein
Fotó: NASA/Goddard/SwRI/Johns Hopkins APL

Az alábbi animáció azokból a képekből készült, amiket a fedélzeti kamerák akkor készítettek, amikor az űrszonda 960 kilométeres távolságban elhaladt az aszteroida mellett.

photo_camera
A Donaldjohanson a Lucy kameráin keresztül
Fotó: NASA/Goddard/SwRI/Johns Hopkins APL

A NASA közleményében idézett Hal Levison, a Colorado állambeli Southwest Research Institute kutatója szerint a Donaldjohanson feltűnően bonyolult morfológiája és geológiája fontos információkkal szolgál azokról a bolygóképződési folyamatokról, amelyek a Naprendszert létrehozták.

A híres, 3,2 millió éves Australopithecus fosszíliáról Lucynek elnevezett szonda 12 évig tartó küldetése segít megérteni a Föld eredetét, ahhoz hasonlóan, ahogy a Lucy feltárta az emberi evolúció korai lépéseit.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás