Évtizedek óta nem volt ilyen rossz méztermés Magyarországon
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az elmúlt 20-30 év legrosszabb akácméztermését hozta az idei szezon, amelynek okai összetettek: a tömeges téli méhcsaládveszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok és a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás is hozzájárult ehhez – idézi az Agroinform Bross Pétert, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökét.
A magyar méhészek a megszokott 1,2 millió helyett alig 600-700 ezer méhcsaláddal futottak neki az idei szezonnak, ami elsősorban a méheket támadó varroa atka elleni hatóanyagokkal szembeni rezisztencia erősödésének köszönhető. Ráadásul így az állomány egy részét mézhordás helyett szaporításra kellett használni, tehát egy részük ki is esett a termelésből.
A mintegy 500 ezer hektárnyi akácerdő több mint fele elfagyott április első felében, míg a virágzás idején hideg, esős idő uralkodott, vagyis hiába repültek oda a méhek, a növények ebben a hidegben nem termeltek nektárt. A megtermelt méz nagy része Nyugat-Magyarországra koncentrálódott, míg például a Nyírségben vagy Bács-Kiskun megyében teljes volt a kudarc.
Bross a lapnak elmondta: „A hiány miatt biztosra vehető a termelői árak emelkedése, aki pedig jó minőségű, magyar akácmézet szeretne, azt érdemes már most beszereznie, mert olyan kevés termett, hogy félő: később már nem jut hozzá.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ausztráliában elpusztítottak 18 millió méhet, hogy megmentsék a méheket
Az ázsiai méhatka az utolsó olyan nagy méztermelő országba is betört, ahol idáig sikerült megfékezni a terjedését. Ausztrália nagy erőkkel küzd a Varroa destructor ellen, a méhészetekre nehéz idők várnak.
„Az egész európai méhészágazatban világvége hangulat van”
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint egyre több magyar méhész gondolkodik azon, hogy befejezi.
Keserű jövő vár ránk, ha hagyjuk, hogy kipusztuljanak a méhek
A 6-8 ezer éve háziasított rovarok évente több százmilliárdos hasznot hoznak, és egészen különleges képességekkel rendelkeznek. Az elmúlt két évtizedben méhcsaládok tízezrei váltak köddé világszerte.
„Fülünkben hallik a zümmögés, tüdőnk megtelt az édes illattal, és mélyen, nyugodtan alszunk el”
Weiner Sennyey Tibor költő, esszé- és drámaíró azután kezdett méhészkedni, hogy műfordító párjával a 2010-es évek derekán kénytelenek voltak feladni drága pesti albérletüket, és kiköltöztek a szentendrei Kada-csúcs alá.