Százmillió éves kalmárfosszíliákat találtak Japánban

Míg korábban csak egyetlen megkövesedett kalmárcsőrt találtak, most rögtön 263-ra bukkantak Japánban, a felfedezés pedig átírja az óceánok történetét. Ikegami Sin paleobiológus, a kutatás eredményeit összegző tanulmány vezető szerzője szerint a kalmárok hatalmas tömegben voltak jelen az óceánban, és ők uralták a tengert: többen voltak, mint az ammoniteszek vagy a halak. Ikegami szerint a méretük is megdöbbentő lehetett, akkorára nőttek, mint a halak többsége, és nagyobbak voltak, mint az ammoniteszek.

Kalmárcsőrök
Fotó: Ikegami et al., Science, 2025

A kutatók a kalmárcsőrök vizsgálata során 40, eddig ismeretlen fajra is bukkantak. Kiderült az is, hogy százmillió évvel ezelőtt már létezett a kalmárok Myopsida és Oegopsida alrendje (az előbbibe tartozó állatok a part közelében, míg az utóbbiba tartozók a nyílt tengeren élnek). Ez azért is meglepő, mert a paleontológusok azt feltételezték, hogy a kalmárok csak a 65 millió évvel ezelőtti nagy kihalási esemény után indultak virágzásnak.

Ezernyi csőr

A lelet magában is ritkaságnak számít: a kalmárok ritkán fosszilizálódnak, miután a legtöbbször a csontok, karmok és fogak kerülnek elő, a puhatestűeknek erre nem sok esélyük van, a szövetek csak a legritkább esetben képesek így fennmaradni. A csőr viszont már megőrződhet: ez történt azzal a nagyjából 1000, fejlábúakhoz tartozó csőrmaradvánnyal is, amelyek között a kalmárok maradványaira találtak.

Forrás

A maradványok vizsgálatához a kutatók rétegenként lecsiszolták az azt tartalmazó kőzetet, és minden egyes lépés után nagy felbontású felvételeket készítettek róla. A minta így megsemmisül, de a felvételek alapján részletes, három dimenziós modellt lehet készíteni a maradványokról, amelyeket különben csak metszeteken lehetne vizsgálni.

A legkisebb mikrofosszília mindössze 1,23 milliméteres volt, a legnagyobb 19,32, a rengeteg egy-két milliméteres csőr pedig a paleontológusok szerint azt is megmagyarázza, hogy miért számít ritka leletnek a kalmárcsőr: nagy valószínűséggel a korábbi leletek egyszerűen elkerülték a kutatók figyelmét.