Mozgolódik a Sundhnúkur Izlandon

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Szerda hajnali 3 óra 56 perckor láva csordult ki a Sundhnúkur kráterből Izlandon, két órával azután, hogy az Izlandi Meteorológiai Hivatal földrengést mért a térségben. A kitörést sűrű füst és viszonylag szerény mennyiségű láva kísérte, és bár elképzelhető, hogy a szél megfordultakor füst- vagy gázfelhő éri el a reykjavíki repülőteret, a légiközlekedés fennakadásáról egyelőre nem érkeztek hírek.

Felvétel a kitörésről
Fotó: Ljósmynd/Hörður Kristleifsson

Az Izlandi Vöröskereszt közleménye szerint anyagi kár nem keletkezett, a láva délkelet felé folyik, távol a lakott területektől. A hatóságok a közeli Grindavikot, illetve Izland egyik legnépszerűbb turistacélpontját, a Kék Lagúna gyógyfürdőt kiürítették, de a hatóságok remélik, hogy még a mai nap folyamán visszatérhetnek a vendégek a komplexumba.

Csak a szokásos

Izlandon átlagosan 4-5 évente kerül sor vulkáni aktivitásra, négy év alatt ez a 12. alkalom, hogy ez a Reykjavík közelében lévő vulkáni rendszernél következik be. A Reykjanes-félsziget nyolcszáz éve nyugodt területnek számított, de 2019-ben véget ért a nyugalom, a térségben egy erőteljes földrengésrajt észleltek, 2021-ben pedig bekövetkezett az első kitörés.

A térségben 2023 decemberében egy négy kilométer hosszú hasadékból ömlött a láva, Grindavíkot akkor is evakuálták – ekkor még nagyjából négyezren laktak a településen, sokan a lávától való félelmükben már nem is tértek vissza. Eggert Solberg Jonsson azok közé tartozik, akik maradtak: ő egy 2023-as interjúban elmondta a BBC-nek, hogy a helyiek már hozzászoktak a vulkáni tevékenységhez, amúgy is, „minden városban vannak kellemetlenségek, itt a láva az”.

Harangi Szabolcs korábban a Qubiten megjelent cikke szerint nagyon valószínű, hogy hozzá is kell szokniuk ezekhez a kellemetlenségekhez: az eddigi történelmi feljegyzések szerint a térségben 800-900 éves nyugalom után hosszabb, akár több száz éven keresztül tartó vulkáni időszakok következnek.