2025. június 25-én Hágában történelmi döntés született: a NATO tagállamai megállapodtak abban, hogy 2035-re a GDP-jük 5 százalékát fordítják védelmi kiadásokra. Ez több mint kétszerese a 2014-es walesi csúcson elfogadott 2 százalékos célnak, amelyet a 31 országból végül 22 ért el. A döntés több kérdést is felvet. Mit jelent valójában ez a radikális emelés? Mi számít bele ebbe a keretbe? A kijelölt ellenfél ellen szükség van erre? Mik lehetnek az emelés következményei?

Az eddigi költések és a szembenálló felek

Az elmúlt időben egyre gyakrabban merült fel a kérdés, hogy Európa képes lenne-e megvédeni magát Oroszországgal szemben egy esetleges háború kitörésekor, illetve hogy az Egyesült Államokon kívül a többi szövetséges állam eleget költ-e a védelmére. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a szükséges erők számát és képességeit nem az USA-hoz, sokkal inkább a hágai csúcstalálkozón is deklarált orosz fenyegetéshez mérten kell felmérni.

Először is, ebben az összehasonlításban, ha az eszközparkot vesszük vizsgálat alá, megfigyelhetjük, mekkora előnye van a NATO-nak még akkor is, ha csak az Európai Unió országait vesszük alapul. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy ezek a számok nem egyenlők a bevethető eszközök számával – sok közülük raktárban van, vagy esetleg kulcsfontosságú alkatrészek hiányoznak belőlük. Emellett nem feltétlenül tükrözi az adott eszközök minőségét sem. Ahogy nem az összes orosz katonai eszköz idézi az 50-es éveket, úgy az európai oldalon sem féltétlenül a legfejlettebb Leopard 2-es harckocsinak felel meg az összes páncélozott harcjármű. Azt mégis megállapíthatjuk, hogy eszközöket tekintve a kihíváshoz mérten el vannak látva az európai hadseregek.

Másodszor, ha a személyi állományra tekintünk, szintén nagy előnyről beszélhetünk a NATO javára, miközben azt is látjuk, hogy az EU-tagállamok összesített haderejének számai is meggyőzők. Nincs ez másként a katonai kiadások esetében sem: 2024-ben – az Egyesült Államokat nem számítva, csupán Kanadát és az európai szövetségeseket figyelembe véve – a NATO-tagállamok védelmi ráfordításai az orosz kiadások több mint három és félszeresét tették ki nominális értéken, millió USD-ben. Hozzá kell azonban tenni, hogy PPP-ben (purchasing power parity, magyarul: vásárlóerő-paritás) számítva ez a különbség csak másfélszeres. Tehát bár Oroszországban több terméket lehet vásárolni ugyanakkora nominális értéken, az európaiak előnye még ezt figyelembe véve is megmarad, még ha nem is akkora arányban.

A NATO-tagállamok katonai kiadásai 2024-ben átlagosan a kormányzati összkiadások 4,72 százalékát tették ki. Összehasonlításképpen Oroszországban ugyanez a szám 18,9 százalék a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatbázisa szerint, tehát az európai kormányzatoknak sokkal nagyobb mozgásterük van fiskálisan Oroszországhoz képest. Ráadásul Vlagyimir Putyin a katonai ráfordítások csökkentésére készül, legalábbis Minszkben egy június végi sajtótájékoztatón ezt nyilatkozta az orosz elnök: „De most jön a legfontosabb dolog. Azt tervezzük, hogy csökkentjük a védelmi kiadásokat. A jövő évben és az azt követő évben, a következő hároméves időszak során erre készülünk.”

Azonban vannak olyan képességek, amelyekben a szövetség sokkal inkább támaszkodik az Egyesült Államokra – ezek a felderítés, a hírszerzés, a légiutántöltés, a ballisztikusrakéta-védelem és a légi elektromágneses hadviselés területei. Azonban a hírszerzés és a felderítés terén részben kölcsönös a függés az USA-val. Emellett a légiutántöltés nem egy elengedhetetlen képesség, hiszen erre legfeljebb offenzív, több ezer kilométeres távú hadműveletek esetén lenne szükség, így Európa területvédelmi képességeihez nem tesz hozzá. Összességében tehát láthatjuk, hogy az Európa védelméhez szükséges erőket maguk az európaiak is képesek önerőből biztosítani a jelenlegi kiadások tekintetében is.

Mit jelent az öt százalék?

A hágai NATO-csúcson kitűzött, 5 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási cél első pillantásra túlzónak tűnhet, hiszen Európa országai már nagyrészt teljesítették a korábbi 2 százalékos elvárást, és ezzel együtt napjainkra a katonai követelményeknek is megfelelnek. Ráadásul ha a 2024-es GDP-adatokkal számolunk, az 5 százalékos szinttel Európa és Kanada együttes védelmi ráfordítása összességében még az Egyesült Államokét is meghaladná.

Ha viszont tüzetesebben megnézzük az ígéretet, egészen más képet kapunk. Az 5 százalékos határ, amelyet 2035-re kell elérnie a szövetség tagjainak, alapvetően két fő részre bontható, és ennek a két célnak különböző módokon kell megfelelni. Az ötből 3,5 százalék a hagyományosan megszokott védelmi kiadásokat takarja: eszközök beszerzését, az állománnyal kapcsolatos költségeket, stb. – ennek 20 százalékát kell fegyverrendszerekre és azok kutatás-fejlesztésére költeni. A maradék 1,5 százalékot pedig infrastrukturális fejlesztésekre, ezen infrastruktúrák védelmére, valamint a hadiipar fejlesztésére tudják fordítani az államok. Továbbá fontos megjegyezni, hogy az Ukrajnának tett támogatásokat is beleszámítja a NATO az öt százalékba, ugyanis azokat is egyfajta befektetésként kezeli a szervezet, és a szövetség védelmét szolgáló tétellé teszi.

A szövetséges országokban a megnövekedett védelmi kiadásoknak számos gyűrűző hatása lehet – attól függően, hogy miként használják fel ezeket a forrásokat. A beruházások jelentős része például magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremthet az európai védelmi iparban, különösen a kutatás-fejlesztés területén. Az infrastrukturális kiadások emellett olyan területeket is érinthetnek, mint például a vasúthálózat felújítása, amely közvetlen társadalmi hasznot is hozhat a lakosság számára, de a hadiipar technológiai és technikai újításai hosszabb távon a civil szférát is erősíthetik. Ugyanakkor a hirtelen megugró védelmi költségvetések megfelelő ellátási láncok híján a katonai eszközök árának gyors inflációjához is vezethetnek – vagyis ugyanannyi eszközért jóval többet kell majd fizetni. Ezért kiemelten fontos, hogy a megnövekedett keresletet a gyártókapacitások bővítése is kövesse. És az is előfordulhat, hogy a hirtelen beáramló pénzek miatt háttérbe szorulnak vagy elmaradnak egyes szükséges reformok.

A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) szakértője, Max Bergmann legnagyobb kritikája a NATO-csúccsal szemben, hogy elmaradtak a tárgyalások a ténylegesen égető problémákról, mint amilyen az európai katonai képességek és a védelmi ipar túlzott fragmentáltsága, és szerinte ezeket a problémákat nem lehet kizárólag pénzzel megoldani. Sőt, a megnövekedett források akár tovább mélyíthetik a megosztottságot, mivel a tagállamok várhatóan saját iparpolitikai érdekeiket helyezik előtérbe ahelyett, hogy közös megoldásokat keresnének.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikus hallgatója.