A szűk utcák, a burkolt utak, járdák és a kevés zöld felület miatt jelenleg Budapest szinte teljesen védtelen a globális éghajlatváltozással egyre sűrűsödő hőhullámokkal, illetve az egyenetlen csapadékeloszlás miatt elöntéseket, villámárvizeket okozó felhőszakadásokkal szemben. A magyar fővárosban eddig mutatóba készültek, illetve készülnek olyan városépítészeti védművek, mint amilyenek a bezzegváros Bécsben, ahol egyes utcák után egy teljes kerület átalakításával befejezéséhez közeleg a Schwammstadt, avagy szivacsváros néven futó projekt.

Ezért is örvendetes, hogy lezárultak az első hiánypótló felmérések, amelyek eredményei alapján a tervezési fázisba léphet a tavaly év végére részben Európai Uniós forrásból kidolgozott budapesti szivacsváros koncepcióban részletezett urbanisztikai védelmi rendszer kialakítása.

A BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszéke és a Trinity Enviro Kft. konzorciuma elsőként a Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját megalapozó számítással készült el. A mérnökstáb „a beavatkozások nélküli eredeti állapotot vetette egybe a vizet meg-, illetve visszatartó kék-zöld infrastruktúrának nevezett felszíni és felszín alatti megoldásokkal operáló modellekkel” – mondja Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője. Vagyis azt vizsgálták, hogy mi lenne akkor, ha az egyre gyakrabban extrém időjárási eseménnyel érkező csapadék nem a ma ismert módon – jobb esetben a vízelvezetőkön keresztül a szennyvízhálózatba, rosszabb esetben az egész infrastruktúrát túlterhelő villámárvízként lezúdulva – folyna végig a városon.

Öntésterület

Mint arról a Qubiten többször is írtunk, a klímaváltozás miatt egyre gyarapodó hőhullámok, valamint a városi hősziget hatás következtében egyre többször válnak forró katlanná városok. Ráadásul az önálló meteorológiai kategóriába tartozó városi klíma kutatói szerint a melegebb, szárazabb és a vidékinél akár ezerszer szennyezettebb levegőben az úgynevezett kondenzációs magok nagy száma alacsony légnedvesség esetén is fokozza a vízgőz kicsapódását, a zivatarok, felhőszakadások gyakorisága és intenzitása annál nagyobb, minél sűrűbb a beépítettség. Az egyszerre nagy mennyiségben, rövid idő alatt lehulló csapadék azonban jelentős gondokat okoz.

„Budapest területének nagy részén sajnos úgy alakult, hogy együtt kell kezelni a csapadék és a szennyvíz elvezetését, ezt hívják egyesített csatornarendszernek. Bár az új beruházásoknál a Fővárosi Csatornázási Művek javasolja, sőt sok esetben kötelezővé teszi a csapadékvíz-tározók, szikkasztó árkok, esőkertek létesítését, a kerületi építési szabályzatok pedig már a legtöbb helyen kötelezővé teszik a lapostetők csapadékmegtartásra is alkalmas zöldítését, az általános gyakorlat még nem ez” – vázolja a mihamarabbi változtatásra ösztönző helyzetet a klímastratéga. Szerinte az egyre gyakoribb özönvízszerű felhőszakadások túlterhelik a nem erre méretezett hálózatot, ami veszélyezteti az átemelők gépészetét és az egész infrastruktúrát, ráadásul szennyvizet juttatnak a már egyébként is szennyezett Dunába.

Az elmúlt évtized tapasztalatai szerint az egyenetlen csapadékeloszlás nemcsak a hegyvidéken, hanem a Duna egykori öntésterületének számító síkságon is jelentős veszélyekkel jár. Felhőszakadások idején a pesti hálózat is olyan nyomás alá kerül, hogy a víz rendszeresen megemeli a nehéz csatornafedeleket. Budapest azért is van speciális helyzetben, mert a Kárpát-medencében a klímaváltozás hatására úgy tűnik, hogy a legnagyobb aszályok idején érkeznek a durva városi árvizeket és elöntéseket okozó csapadékfrontok.

Tény, hogy a természetes vízkörforgás során a lehulló víz nagyjából 50 százaléka szivárog be a talajba, és jó, ha negyede eléri a talajvízeteret, nagyjából a fele viszont a szakterminológia szerint sekély mélységű beszivárgás során csak a felső pár centimétert itatja át, hogy aztán – közvetlenül, illetve a vegetáció párologtatásával, anyagcseréjével közvetve – pár napon belül visszakerüljön a légkörbe. Nagyjából 10 százalék pedig még a sík, növényzettel borított természetes felszínről is lefolyik.

A városokban ezzel szemben a felszín nagy része burkolt, ami nem engedi a beszivárgást, mondja Barsi. Az elszikkadni nem tudó, lefolyó víz a sima felületeknek köszönhetően pár perc alatt megjelenhet a csatornában és a környező vízfolyásokban elöntéseket, illetve kisvízfolyások esetén városi árvizet okozhat. „Sűrűn beépített városi környezetben, ahol a vízzáró felszínek aránya 70-100 százalék között mozog, a mély beszivárgás mértéke mindösszesen 5 százalék körüli, ami azt jelenti, hogy a csapadék nagy része nem jut el a talajvíztérig” – fogalmaz a klímastratéga.

Kék, zöld, szürke