A szűk utcák, a burkolt felületek, a növényzet hiánya és az épületek nagy hőkapacitása miatt a magyar főváros jelenleg alig tud védekezni a globális éghajlatváltozással egyre sűrűsödő hőhullámok, valamint az egyenetlen csapadékeloszlás miatt elöntéseket, villámárvizeket okozó felhőszakadások ellen. A bezzegváros Bécsben az elmúlt években eközben sorra készülnek a megváltozó klímához igazodó terek és utcák átalakításával létrehozott urbanisztikai védművek.

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze és kollégái a hét elején látogatták meg az osztrák fővárosban azt a Schwammstadt, avagy szivacsváros néven futó projektet, amely Bécs 22. kerületében zajlik. A 25 ezer lakosnak új otthont adó terület átalakítása azért vált kiemelten fontossá Ausztriában, mert mint Bardóczi is írja friss Facebook-posztjában, „Bécs az elmúlt néhány évben elszenvedett két kiugróan meleg nyarat és egy olyan váratlan felhőszakadást is, amikor nem tudta a csatornahálózat a városban elvezetni a lehulló esőt, s a víz polgárokat sodort le a lábukról. Azóta rendkívül komolyan veszik a várospolitikában a klímaügyet, s az egyik megoldási javaslatuk erre a szivacsváros, ahol a lezúduló hirtelen vizeket esőkertek, a Stockholm Faültetési Rendszernél is alkalmazott szerkezeti talajok, drénezett burkolat alatti sávok, szikkasztósávok, és kifejezetten a hirtelen csapadékot az erre a célra kialakított nagy, időszakosan elárasztható, mélyvonalakban megtervezett, vésztározóként működő közparki zónák jelentik”.

Ilyen léptékű fejlesztések Budapesten ugyan még elképzelhetetlenek, de a 2019 végétől a magyar fővárosban is érvényben lévő klímavészhelyzet nem maradt üres lózung. A Qubitnek Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának klímastratégiai osztályvezetője mondta el, hogy az elhíresült méhlegelőkön túl milyen eszközöket vetett be eddig, és milyeneket készül bevetni a főváros.

Városi klíma

Barsi szerint a politikusi körökben gyakran kutatói pániknak tartott klímaforgatókönyvek régóta előrejelezték a mostanra a Kárpát-medencébe is begyűrűző hatásokat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) és a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATÉR) honlapjain elérhetők azok a térképek, amelyek részletesen megmutatják, milyen változások várhatók Magyarország területén a következő évtizedekben.

Az OMSZ városklímamodelljei hőhullámok nélkül is azt mutatják, hogy a szűk utcák, a burkolt felületek, a növényzet hiánya és az épületek nagy hőkapacitása miatt a városi légkör „a környezeténél átlagosan melegebb, szárazabb és aktívabb (turbulensebb) felszíni áramlási rendszerrel bír”. Mindez növeli a városok sérülékenységét, az időjárásnak való kitettségét. A meteorológiában szinte a kezdetektől külön vizsgált városi klíma kutatói azt találták, hogy a zivatarok és felhőszakadások gyakorisága és intenzitása összefügg a beépítettség mértékével. A levegőnél gyakran 15–30 Celsius-fokkal is melegebb hőszigetek miatt kialakuló esti és éjszakai felhőborítás megakadályozza azt is, hogy a felszíni hőmérséklet hajnalra enyhüljön, így a lokálisan létrejövő üvegházhatás a korai órákban sem hagyja lehűlni a városokat.

Ha máshonnan nem, hát a 2011 júniusában a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) kezdeményezésére alakult Városklíma Műhely kalauzából hosszú évek óta az is tudható, hogy az aszfaltburkolatra és a bitumennel kiöntött kockakőre hulló eső 85–95 százaléka lefolyik (jobb esetben a csatornába), míg a faragott terméskővel borított felszínről a csapadékvíznek már csak a fele megy pocsékba, de még ez is minimum ötszörös mennyiség az 5–10 százalékos lefolyási mutatójú parkosított felszínekhez képest.

Vízvisszatartás vs. csapadékelvezetés

„Budapest területének nagy részén sajnos úgy alakult, hogy együtt kell kezelni a csapadék és a szennyvíz elvezetését, ezt hívják egyesített csatornarendszernek. Bár az új beruházásoknál a Fővárosi Csatornázási Művek javasolja a csapadékvíz-tározók, szikkasztó árkok, esőkertek létesítését, a kerületi építési szabályzatok pedig már a legtöbb helyen kötelezővé teszik a lapostetők csapadékmegtartásra is alkalmas zöldítését, az általános gyakorlat még nem ez” – mondja Barsi. Szerinte ezért is van, hogy az egyre gyakoribb özönvízszerű felhőszakadások túlterhelik a nem erre méretezett hálózatot, ami veszélyezteti az átemelők gépészetét és az egész infrastruktúrát, ráadásul szennyvizet juttatnak a már egyébként is szennyezett Dunába.

Néhány jó példa azért már akad a visszatartásra, bár léptékük jóval szerényebb, mint az épülő bécsi szivacsvárosban. A Főkert Pünkösdfürdőnél alakított ki az első közterületi esőkertet, amelynek mini változatai a 13. kerületben is megtalálhatók már.

Barsi szerint a csapadékvíz problémáját súlyosbítja, hogy a magyar szabályozás és a rendelkezésre álló források fragmentáltak, a megoldáshoz szükséges részfeladatok egyszerre több minisztérium és még egyszer ennyi hivatal feladatköréhez tartoznak. Öröm az ürömben, hogy a főváros is tagja annak a 12. kerületi önkormányzat által vezetett Városi eső című, közvetlenül európai uniós forrásból finanszírozott LIFE-projektnek, amely egy komplex lefolyási modell alapján határozza meg, hogy pontosan hol és milyen útvonalat követve kellene kiépíteni a városi villámárvizek megakadályozásával együtt a csapadékot is megtartó rendszert. Vagyis azt a vizet megtartó infrastruktúrát, amely révén a felhőszakadások nem terhelik le és nem erodálják sem a csatornarendszert, sem az épített környezetet.

„A Fővárosi Csatornázási Művek a lézerszkennert és a földradart ötvöző LiDAR technológiával készíttetett egy felszínmodellt, és külön egy csatornahálózati modellt is, és az ennek alapján elemzett budai részvízgyűjtőről kiderült, hogy a Győri úti elöntéseket úgy kell megakadályozni, hogy már a Normafánál megfogják a vizet” – mondja a klímastratéga, hozzátéve, hogy az ezek alapján induló pilotprojekt lesz a gyakorlati próbája annak, hogy ezt hogyan lehet kivitelezni. Barsi szerint készül egy Budapestre „leskálázott” klímamodell is, amely a lokális időjárási mutatókat jelzi előre olyan felbontásban, hogy azok mérnöki méretezéshez is alkalmazhatók legyenek. „A NATÉR és az OMSZ nem szolgáltat ilyen finomságú adatokat, illetve nem dolgozik annyiféle módszerrel, amennyire szerintünk szükség van a megfelelő biztonságú modellezéshez”.

Barsi és kollégái a következőkben fővárosi szinten szeretnék megérteni, hogy hol vannak ilyen részvízgyűjtők a budai és a pesti oldalon. Az egyenetlen csapadékeloszlás ugyanis nemcsak a hegyvidéken, hanem a Duna egykori öntésterületének számító síkságon is jelentős veszélyekkel jár. Felhőszakadások idején ugyanis a pesti hálózat is olyan nyomás alá kerül, hogy a víz rendszeresen megemeli a nehéz csatornafedeleket. Barsi szerint Budapest azért is van speciális helyzetben, mert a Kárpát-medencében a klímaváltozás hatására úgy tűnik, hogy a legnagyobb aszályok idején érkeznek a durva villámárvizeket és elöntéseket okozó csapadékfrontok. Mint mondja, „elemi érdek a kincset érő esővíz megtartása és hasznosítása”.

Az átirányított locsolókocsik és a közárnyék

Barsi szerint egy-egy délben lezúduló nyári zápor ugyan 4–5 fokot is hűt a városi levegőn, de ilyenkor olyan mértékű pára szabadul fel, hogy az csak rontja az emberi hőérzékelést. Amikor a trópusi éjszakák beköszöntenek, vagyis amikor éjjel sem csökken 25 Celsius-fok alá a hőmérséklet, csak a késő esti és hajnali órákban indítják el a locsolókocsikat, a hőséglocsolás ugyanis a közlekedési infrastruktúra védelme mellett a lakossági komfortérzetet is javítja.

Az alábbi, négy évvel ezelőtt készült hőtérképen szembetűnő, hogy a belvárosi kerületekben akár 20–25 fokkal is melegebb a felszín, mint a zöldebb városrészekben.

„A hőtérkép alapján összevetettük, hogy az empirikusan kijelölt locsolási útvonalak tényleg arra vezetnek-e, ahol szükség van a hűtésre. Néhány kerületben komolyabb kiigazításra volt szükség, és olyan iparterületek is kikerültek az útvonalból, amelyek ugyan hőszigetek, de nem tartoznak a lakóövezetekhez” – mondja a klímastratéga. Így például a 22. kerületben nem volt járat, illetve az 5., 6., 7. és a 8. kerületekben is ki kellett terjeszteni a locsolt területet, ahogy a 3. és a 4. kerületek lakótelepi részein is növelték a locsolt körzetet.

A lakosság hőérzetének javítása érdekében 2020 óta árnyékoló megoldásokkal is próbálkozik a főváros szakmai stábja. „Nyáron például a Blaha Lujza tér vagy a Baross tér reggeltől estig, amíg fenn van a Nap, folyamatosan melegszik. Ezért kísérleti jelleggel hűsítő szigeteket építettünk ezekre a helyekre a pandémia miatti lezárások idején úgy sem használható, rendezvényhangosításra használt állványokból a buszmegállókba. Jó pár fokot csökkentettek a hőségből, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak a BKV-s kollégák. Az első évben ventilátorokat is beépítettünk, de azoknak nem volt komolyabb hatása, így maradt a passzív megoldás. Az idén mással próbálkozunk, a fővárosi rendezvényeken a továbbfejlesztett, a Főkert által tervezett párakapus változatokat állítjuk fel.”

A hűsítő szigetekkel szemben az ivókúttelepítési program már túljutott a kísérleti fázison. A 2019 óta megvalósult 22 mellett idén további 30 ivókúttal bővül a főként a belvárosi területeket érintő hálózat.

A cél az, hogy 200 méterenként ivóvízhez lehessen jutni. Barsi szerint ehhez azonban „akár két tucat különféle közmű- és távközlési céggel is kell egyeztetni és egy rakás hivatalos engedélyeztetés után kezdődhet a kút kiépítése, de még ezután sem lep meg már senkit, hogy ami a közműtérképeken szerepel, az a valóságban nem is ott van, így az egészet újra kell tervezni. Budapest közterületei alatt ugyanis még annál is kuszább viszonyok uralkodnak, mint amilyeneket egy divatlap kihajtogatható szabásminta-mellékletén lehet látni”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: