Azon senki sem csodálkozott túlzottan, hogy a klasszikus rajzfilmben, az Őslények országában a főszereplők jól kijöttek egymással: évekkel jártunk a Spielberg-féle Jurassic Park előtt, meséről volt szó, ráadásul a főszereplők (Tappancs, Kistülök, Kacsacsőr és Tüskés) mind növényevők voltak. A banda egyetlen ragadozója, Röpcsi ráadásul Pteranodon volt, és csak halat evett, az viszont évek óta foglalkoztatta a paleontológusokat, hogy hogy történhetett ez meg a való életben is a Jura korban Amerikában, ahol a Carnegie Quarry nevű lelőhelyről számos különböző faj maradványai kerültek elő, amelyek a jelek szerint ugyanazon az élőhelyen osztoztak. A fosszíliák tanúsága szerint a késő jura korban itt egy időben több hatalmas növényevő (és legalább két ragadozó faj) is egymás mellett élt, a halálukat pedig valószínűleg egy szélsőségesen aszályos időszak okozta.

Az aszály nyomai

Ezt az itt található kagylómaradványokból következtették ki: az ásatások során folyamikagyló-maradványokat is találtak, ezek közül pedig több nyitott állapotban őrződött meg. Amikor a kagyló a szárazon pusztul el, jellemzően kinyílik, és bár rengeteg csukottat is találtak, a paleontológusok szerint a bizonyítékok arra mutatnak, hogy a jura korban itt egy folyó volt, ami legalább háromszor kiszáradt. A szárazság persze nemcsak a kagylókkal, hanem az itt élő dinoszuruszokkal is végzett. A paleontológusok szerint ez hasonlóan mehetett végbe, mint amit ma is meg lehet figyelni a nagy testű állatok esetében: a dinoszauruszoknak vissza kellett térniük a folyóhoz inni, miközben a növényevők a szárazság miatt kevesebb és kevésbé tápláló élelmet találtak, ez a folyamatos vándorlás pedig végül a halálukat okozta.

A területen növényevő Camarasaurusok, Camptosaurusok és Diplodocusok éltek, valamint ragadozó Allosaurusok és Eutretauranosuchusok is. Ez utóbbi faj leginkább a mai krokodilokhoz hasonlított, és javarészt halakkal táplálkozott, az Allosaurusok viszont elejtették az itt élő növényevő fajok tagjait is. A lelőhelyen található fosszíliák változatos állapotban maradtak meg, a szinte teljes épségben megőrződött, még a fülcsontokat is tartalmazó Camarasaurustól a töredékesen fennmaradt példányokig, ezek közül néhányról azt gyanítják, hogy a folyó fentebbről sodorta magával őket. Több példánynak a foga is fennmaradt, ami lehetővé tette, hogy megvizsgálják az itteni dinoszuauruszok étrendjét is.

A hosszú nyak rejtélye

Ehhez a kutatók a fentebb felsorolt fajok fogzománcát vizsgálták, összesen 17 különböző állattól. Liam Norris paleontológus abból a feltevésből indult ki, hogy az itt élő állatoknak specializálódniuk kellett az étrendjükben ahhoz, hogy a terület egy időben több nagy testű növényevőnek, sauropodának is otthont adhasson. Azt már korábban is feltételezték, hogy a hosszú nyakú dinoszauruszoknak több fontos adaptációra is szükségük volt ahhoz, hogy fenn tudják tartani magukat, Steve Brusatte paleontológus szerint például ide tartozik a jellegzetes hosszú nyak is, ami a magasabban fekvő lombok elérésében segítette őket, azt viszont csak nemrégiben kezdték el vizsgálni, hogy melyik fajuk pontosan mivel táplálkozhatott. Egy júniusi ausztrál kutatásból például kiderült, hogy a Diamantinasaurus nagyjából mindent megevett, amit talált: az állat megkövesedett beleiben toboztermők, zárvatermők és páfrányok nyomát is megtalálták – de az nem világos, hogy ez mennyire volt általánosságban is jellemző a sauropodákra.

Norris és társai a fogzománc tanulmányozása után arra jutottak, hogy a Carnegie Quarry jura kori ökoszisztémája „valóban olyan csodálatos volt, mint korábban gondolták”: az itt élő fajok az ausztrál sauropodától eltérően nem zabáltak fel mindent, ami a szemük elé került, sőt, kifejezetten megválogatták, hogy mit legelnek – és nemcsak az alapján, hogy mit értek el, mint kiderült, a hosszú nyak nem jelentette automatikusan azt, hogy az állat csak a lombkoronából táplálkozott volna.

A kémiai nyomokból kiderült, hogy a Camptosaurus a puhább és táplálóbb növényi részeket, a bimbókat és leveleket kedvelte, a Camarasaurus leginkább a toboztermőket és a fás növényi részeket, a Diplodocus pedig páfrányokat és fás szárú növényeket is fogyasztott. A felfedezések a hosszú nyak kialakulásának evolúciós okairól is elárulhatnak valamit: az, hogy ezek az állatok a növényzet minden szintjéről táplálkoznak, annak az elméletnek kedvez, hogy a hosszú nyak elsősorban nem a lombkoronaszint elérését szolgálta, hanem azt, hogy az állatoknak minél kevesebbet kelljen a testüket mozgatniuk legelés közben, így energiát takarítottak meg.