Az ipari mértéket öltő csalás már a tudomány létét fenyegeti

augusztus 6.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Iparággá vált a tudományos csalás. A Science hírportálja szerint ez következik egy friss elemzésből, ami azt találta, hogy gyorsan növekszik a csalárd publikációk száma, amikből egy sor tisztességtelen szereplő húz hasznot.

„Ha ezeket a trendeket nem állítjuk meg, az a tudomány végét jelentheti” – mondta Luís A. Nunes Amaral, a Northwestern Egyetem adattudósa a New York Times-nak.

A szakember és kollégáinak statisztikai elemzése, ami a PNAS folyóiratban hétfőn jelent meg, alátámasztja azokat az aggodalmakat, amik a hamis eredmények egyre nagyobb mértékű felhalmozódásától tartottak a szakirodalomban. A kutatás olyan, folyóirat szerkesztőkből és szerzőkből álló hálózatokat tárt fel, akik összejátszanak annak érdekében, hogy hamis vagy csalárd tanulmányokat publikáljanak.

És ebből a szervezett csalásból a tanulmánygyárak jól profitálnak. A publikációs kényszer miatt azok a kutatók, akik fel akarják habosítani az önéletrajzukat, több száz vagy több ezer dollárt is hajlandók fizetni azért, hogy felkerüljenek szerzőként egy olyan szakcikkre, amihez egyébként semmi közük sincs.

A New York Times szerint a Center for Scientific Integrity egyik korábbi vizsgálata szerint a tanulmánygyárak néha lefizetnek korrupt szerkesztőket annak érdekében, hogy átvigyék a folyóiratokon a hamis eredményeket tartalmazó tanulmányokat.

„Megpróbáltunk képet adni arról, hogy mi rejtőzik a felszín alatt” – mondta Reese Richardson, a Northwestern Egyetem kutatója, aminek érdekében egy több mint egymillió tanulmányt tartalmazó adatbázist raktak össze.

Ebben 30 ezer olyan tanulmányt azonosítottak, amiket már vagy visszavontak, vagy azok egyértelműen tanulmánygyárban keletkeztek. A szakcikkek között ezután olyan kapcsolatokat tártak fel, amik erősen arra utalnak, hogy azok nagyszabású csalássorozat keretében írták és fogadtatták el.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Így buktatták le a csaló sztárkutatót, aki azt állította, megtalálta a tudomány Szent Grálját, a szobahőmérsékletű szupravezetőt

Így buktatták le a csaló sztárkutatót, aki azt állította, megtalálta a tudomány Szent Grálját, a szobahőmérsékletű szupravezetőt

Tóth András tudomány 2024. április 23.

A felfedezés az energiatermelés, a közlekedés vagy a számítástechnika forradalmasításával egy csapásra megváltoztathatná életünket, de a szenzációval előálló fizikus, Ranga Dias valójában éveken át hamisított adatokat és verte át hallgatóit, valamint a világ egyik vezető tudományos folyóiratát.

Meglepően sok kutató trükközik vagy csal a tudományos eredményekkel

Meglepően sok kutató trükközik vagy csal a tudományos eredményekkel

Rácz Johanna tudomány 2021. július 12.

Hatvanezer kutatót hívtak meg minden idők legnagyobb tudományos integritásról szóló felmérésére, de sok egyetem vonakodott részt venni benne, így végül csak 6800 kutató vallott az általa alkalmazott praktikákról. Kiderült, hogy a publikációs kényszer szüli a trükkös megoldásokat, és mivel az egész rendszert nem lehet újraírni, csak bizonyos jó gyakorlatok bevezetése segíthet.