Meglepően sok kutató trükközik vagy csal a tudományos eredményekkel

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Hollandiában elvégezték az eddigi legnagyobb vizsgálatot a tudományos integritásról. A kutatók feddhetetlenségét mérő önbevallásos felmérésből kiderült, hogy a résztvevő kutatók több mint fele rendszeresen alkalmaz megkérdőjelezhető kutatási módszereket: így például gyakori, hogy igyekeznek elrejteni a kutatási tervben ejtett hibákat, vagy szelektíven idézik a szakirodalmat. 

A felmérés szerint minden tizenkettedik kutatóval előfordult az elmúlt három évben, hogy ennél is nagyobbat vétett a kutatói etikett ellen – kutatási eredményeket kreált vagy hamisított meg, ami már a kutatási visszaélés kategóriába sorolható. Ez a 8 százalékos arány több mint kétszerese egy korábbi hasonló kutatásban mért eredménynek: kínai kutatók metaanalízissel vizsgálták a kutatási visszaélések gyakoriságát, és azt találták, hogy az önbevallásos alapon mintegy 2,9 százalékra jön ki (ráadásul ebbe a kreált vagy hamis eredmények mellett a plagizálást is beleértették). Eközben arra a kérdésre, hogy mások követnek-e el ilyen súlyos kihágást, az elemzésbe bevont vizsgálatokban a kutatók 15,5 százaléka felelt igennel.

John Ioannidis, a Stanford Egyetem neves orvos-statisztikus professzora már a 2000-es évek elején adottnak vette, hogy a publikált kutatási eredmények zöme hibás. Manapság pedig úgy tűnik, hogy nemcsak az apró csalások, hanem a nagyobb nyilvánosságot elérő publikációs botrányok is sűrűn követik egymást. Csak néhány az elmúlt évekből:

Vonakodó egyetemek

Az is beszédes, hogy a 2020-as holland felmérésbe több mint hatvanezer kutatót hívtak meg 22 holland egyetemről, mindenféle tudományterületről, ám sok intézmény azzal utasította vissza a részvételt, hogy az eredmények nem vetnének rájuk jó fényt a nyilvánosságban. Végül mindössze 6800 kitöltött kérdőív érkezett be, de ez még így is minden idők legátfogóbb vizsgálata az adott témában.

A holland nemzeti kutatásban nagy gondot fordítottak arra, hogy garantálják a résztvevők anonimitását, és a módszerük elősegítette, hogy több őszinte válasz érkezzen – mondta a Science-nek Gowri Gopalakrishna kutatásvezető, az Amszterdami Egyetemi Egészségügyi Központ epidemiológus kutatója, aki szerint emiatt a felmérés eredménye sokkal inkább megközelíti a valós helyzetet, mint az eddigi hasonló kutatások.

A tanulságokat két preprint tanulmány formájában közölték július 6-án. Az első a kutatói kihágások gyakoriságát vizsgálta a megkérdőjelezhető gyakorlatoktól – ide tartozik például a gondatlan elbírálás, a fiatal kutatók hányaveti mentorálása vagy az öncélú válogatás a szakirodalomból – a csalásnak nevezhető súlyosabb visszaélésekig. A másik tanulmány éppen a felelős kutatói magatartás előfordulását vizsgálta, például azt, hogy milyen gyakran javítja ki valaki a saját hibás publikációját, osztja meg az adatokat, amiken a kutatása alapul, illetve teszi próbára a kísérletét azzal, hogy idő előtt publikálja az elméletét és az eljárást – hogy idejében kiderüljön, felveti-e a torzítás veszélyét a módszertan.

A felmérés szerint a doktoranduszoknak megy a legkevésbé a kutatási normák betartása (vagy csak ők a legőszintébbek): 53 százalékuk ismerte el, hogy az elmúlt három évben gyakran folyamodott a kérdőívben felsorolt 11 megkérdőjelezhető kutatási módszer valamelyikéhez. Igaz, a docensek és az egyetemi tanárok körében sem volt sokkal kedvezőbb ez az arány: 49 százalék.

A jéghegy csúcsa

A felmérés a kutatói kihágások motivációját is igyekezett kideríteni, ezért a kutatócsoport a résztvevők szakmában szerzett személyes tapasztalatait is firtatta, például hogy mennyire érzik, hogy nyomás nehezedik rájuk a munkahelyükön vagy a hasonló területen kutató kollégák részéről. A holland kutatók azt találták, hogy a publikációs kényszer mutatta a legerősebb összefüggést a megkérdőjelezhető kutatási módszerekkel, a csalástól és trükközéstől pedig leginkább az tartotta vissza őket, hogy lelepleződhetnek a szakmai elbírálók előtt.

Bár a súlyosabb kihágások fent említett 8 százalékos aránya bőven meghaladja a korábbi kutatásokban mért értéket, ez még mindig alatta maradhat a valós előfordulásnak – mondta Daniele Fanelli, a London School of Economics tudományetikával foglalkozó kutatója, aki nem vett részt a kutatásban. A kérdőív ugyanis egyértelműen fogalmazott a kreált és hamisított tudományos eredményekkel kapcsolatban, tehát a válaszadók nem értékelhették úgy, hogy ezek is csak kisebb kihágásnak számítanak. Emiatt Fanelli szerint kevesebben válaszoltak őszintén, a kutató mégis az egyik legjobbnak tartja a holland felmérést az adott témában.

Elisabeth Bik a tudomány integritása fölött rettenthetetlenül őrködő mikrobiológus, aki legutóbb Franciaország járványügyi sztárorvosának kutatásait szedte ízekre, és meg is kapta ezért a magáért. A publikációkban megjelent manipulált képekre specializálódott kutatót nem lepi meg a kifogásolható gyakorlatok holland felmérésben talált magas aránya. Ő átlagosan a tanulmányok 4 százalékában talál manipulált képeket, de úgy gondolja, hogy a legtöbb módosítás nem tetten érhető, így „amit látunk, az a jéghegy csúcsa. Valószínűleg a fenti arány is inkább 5 és 10 százalék közé esik.”

Bik mégis arra figyelmeztet, hogy nem szabad mindig feketén-fehéren nézni még néhány kifejezetten csalásnak minősülő kihágást sem, nemhogy a megkérdőjelezhető gyakorlatokat. Az oda nem illő tényeket kihagyni az eredményből például hamisításnak számít, de a kutatóknak sokszor jó okuk van rá. A negatív eredményeket pedig azért nem könnyű publikálni a szakértő szerint, mert a folyóiratok elveszítik az érdeklődésüket. „Jó, hogy léteznek ezek a szabályok, és jó időnként átgondolni őket, de attól még nem lesz valaki rossz kutató, hogy nem mindig tartja be őket.”

Minőség helyett menőség

Fanelli szerint a trükközések magasabb aránya nem jelenti azt, hogy a holland kutatók kevésbé etikusan járnának el, mint kollégáik. Amióta Diederik Stapel holland szociálpszichológus 2011-ben lebukott adatmanipulációval és kitalált kutatási eredményekkel, Hollandia a tudományos integritás élharcosa lett, és 2018-ban megszületett a holland tudományos kutatások etikai kódexe is. Mindezért Fanelli inkább úgy gondolja, hogy a holland kutatók éppen hogy nagyon is tudatában vannak a kutatói integritás szempontjainak.

Tudatában lenni azonban nem elég ahhoz, hogy a nemkívánatos módszerek eltűnjenek – mondta a holland felmérés vezetője, aki úgy látja, hogy a kutatókat jelenleg nem a minőség, hanem inkább a mennyiség alapján ítélik meg. Ahogy a Qubiten korábban Fedor Anna biológus is kifejtette, a tudományfinanszírozás és a publikálás mechanizmusa csalásra és trükközésre ösztönzi a kutatókat. „Vannak elméletek, amelyeket nem igazolnak a kísérletek, és van, amikor nem egyértelmű a kísérletekből levonható következtetés, de a kutatók ezeken a kísérleteken is sokszor évekig dolgoznak. Mindezt azért, hogy végül semmilyen jutalmat ne kapjanak érte, hiszen egyik kiadó sem fogja közölni a cikkeiket, kollégáik nem fogják elolvasni, összesített impaktfaktorukat pedig nem fogják növelni.”

Erről beszélt korábban a Qubitnek Domokos Gábor építészmérnök, a gömböc feltalálója is, csak ő nem egyéni, hanem intézményes szinten látja problémának a publikációs kényszert: szerinte a nagy egyetemeknek is ártott, hogy mérhetővé és összehasonlíthatóvá vált, melyik kutatónak mekkora impaktfaktora, hány citációja van. Egy elit egyetemnek „eddig elég volt ötven évente kidobnia magából egy Nobel-díjast, most pedig kéthavonta a legjobbnak kell lennie. És nem lehet valaki kéthavonta a legjobb, mert gondolkoznia is kell”.

Megoldások

2019-ben több száz kutató támogatta azt a kezdeményezést, hogy a statisztikai módszertan megváltoztatásával vessenek véget a kényszerűen szenzációhajhász kutatásoknak. Nevezetesen: ne legyen többé tényező a p-vel jelölt statisztikai szignifikancia, amely torzíthatja az eredményeket, és túlságosan könnyen kijátszható.

Egy 2020-as kísérletben 70 kutatócsoportot kértek fel, hogy értelmezzék ugyanazt az fMRI-adatbázist, illetve vizsgáljanak meg 9 hipotézist, mennyire igazolják azokat az adatok. A 70 szakértői csapat eredménye a különböző adatelemzési módszerek és eltérő döntések miatt alig volt köszönőviszonyban egymással, amiből a kutatást vezető Tom Schonberg, a Tel Aviv-i Egyetem idegtudósa szerint az a tanulság, hogy egyszerre többféle megközelítés alkalmazása segíthet a valóban szignifikáns eredmények azonosításában. Ugyanezt szolgálja a hipotézisek előzetes közzététele, hogy ne lehessen azokat utólag az eredményhez igazítani.

A holland felmérésben nem közreműködő Daniël Lakens, az Eindhoveni Műegyetem szociálpszichológusa úgy gondolja, a kutatói integritás valóban fejlődhet bizonyos jó gyakorlatok bevezetése által: ilyen például a tanulmányok nyilvános előregisztrációja vagy a nyers adatok közzététele a kézirattal együtt. Szerinte a szóban forgó követendő és káros kutatói gyakorlatokat is nagymértékben az uralkodó norma határozza meg.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: