150 millió évet kellett várni arra, hogy kiderüljön, miként pusztult el két újszülött pteroszarusz a jura időszakban. A LiveScience szerdai cikke szerint a lenyűgöző épségben megőrződött fosszíliák tüzetes vizsgálata arról árulkodik, hogy a repülő hüllők egy heves viharnak estek áldozatául.

Az egyedek a jura végén élt Pterodactylus antiquus faj valaha megtalált legfiatalabb példányai, amikre az elmúlt évtizedekben akadtak rá kutatók a Németország déli részén található Solnhofen formációban. Az újszülöttkorú pteroszauruszok szárnyfesztávolsága a kifejlett egyedek 1,1 métereséhez képest a denevérekéhez hasonlóan mindössze 20 centiméter volt.

Robert Smyth, a Leicesteri Egyetem őslénykutatója és kollégái most azt kívánták megfejteni, hogy az állatok miként pusztultak el. A kutatók a Current Biology folyóiratban szeptember elején közzétett tanulmányukban azt írják, hogy mindkét pteroszaurusz felkarcsontja eltört még haláluk előtt, miközben repültek.

Ilyen sérüléseket ma madarak és denevérek heves zivatarok során szenvednek el. A kutatók rekonstrukciója szerint a két pteroszauruszt az erős széllökések a biztonságos szárazföld fölül egy lagúnába repítették, ahol a vihar által keltett hullámoknak hála gyorsan elmerültek, majd eltemetődtek az aljzati üledékben, lehetővé téve fosszílizálódásukat.

„A pteroszauruszoknak rendkívül könnyű csontvázuk volt – mondta Smyth, a tanulmány egyik szerzője. – Az üreges, vékony falú csontok ideálisak a repüléshez, de borzalmasak a fosszílizálódáshoz. Annak az esélye, hogy egy megőrződik, eleve alacsony, de még ritkább dolog egy olyan fosszíliára akadni, ami elmeséli azt, miként pusztult el az állat”.

A felfedezés egyben megmagyarázhatja, hogy miért van tele több tucat fiatal pteroszaurusz fosszíliájával a Solnhofen formáció: nem azért, mert csak azok éltek a területen, hanem mert a kifejlett egyedekkel szemben egyedül ők nem tudták túlélni a területen pusztító viharokat.