Ahány ház, annyi lecsó, és persze annyi szigorú szabály: aki rizzsel eszi a lecsót, más galádságokra is képes, aki paradicsomhéjat hagy benne, az egy igénytelen állat, aki meg nem szedegeti ki belőle gondosan a paprikamagokat, az magára vessen. Nem mindegy a paprika és a paradicsom aránya, az sem, hogy szalonnán, kolbászzsíron vagy olajon indítja az ember, de még a hagyma felvágása (laskára? kockára?) is szigorú szabályokhoz kötött.

A frontvonalak megmerevedtek: lehetetlen, hogy egy tojáshívő meg tudjon győzni egy tarhonyapártit, a paradicsomnyúzó egy sima darabolót, a bogyiszlóimaffia tagja a tévépaprikást – a kolbász megnyúzását követelők igényeire pedig továbbra sincs semmilyen racionális magyarázat. Miután itt se Isten, se ember nem tehet rendet, „tökéletes” lecsóreceptekkel meg tele a padlás, ideje segítségül hívni a mesterséges intelligenciát, amit éppen úgy kizárólag ezzel a céllal hozhattak létre, mint a Youtube-ot a fingós videók megosztására, csak aztán félrement valami.

Főzelékszerű étel

Mint az előbbiekből is látszik, a lecsó definíciója sem olyan egyszerű: árnyalatnyi különbségek vannak csak, de az ember kellő rutinnal inkább érzi, mint tudja, hogy mi a lecsó és mi nem. A ratatouille nem lecsó, ahogy a gyuvecs sem az. Az 1940-ben megjelent Uj idők lexikona szerint (aminek többen hibásan a szó első említését tulajdonítják) a lecsó „zöldpaprika darabokra vágott húsából és paradicsomból, némi zsír és vöröshagyma hozzáadásával készült főzelékszerű étel. Húsétel kísérőjeként adják asztalra (kolbászfélével v. frissen sültekkel), vagy mint főételt benne főtt kolbásszal és tojással.”

Tulajdonképpen rá lehet ismerni a lecsóra, de ez ettől még lehetne bármi is (főzelékszerű étel!), bár az is igaz, hogy a lexikon nem a tökéletes lecsót írja le, hanem csak a lecsót általában. Az Ételkészítési ismeretek már jobb támpont lehet: a vendéglátóipari szakközép alapkönyve már határozottan a szalonna-zsír-laskára vágott hagyma iskola mellett teszi le a voksát, de még ez sem perdöntő. Nézzük, mit mond a ChatGPT, a Gemini, a Grok és a Perplexity, ha megkérem őket, hogy az alapoktól a tálalásig vezessenek végig a lecsókészítés folyamatán!

Ahány chat, annyi szokás

A négy nagy nyelvi modell hasonló válaszokat adott a kérdésre, de azért akadtak köztük eltérések. A ChatGPT ragaszkodott a nagyjából bevettnek számító két rész paprika–egy rész paradicsom anyaghányadokhoz, a Perplexity nem fárasztotta magát azzal, hogy mennyiségeket közöljön, míg a Grok egy kiló paprikához fél kiló paradicsomot ír elő. A Gemini 1 kiló paradicsomhoz 1 kiló paprikát és a többiekhez képest meglepően sok (2-3 fej) hagymát javasol. A hagyma előkészítésében a ChatGPT ragaszkodik a konzervatív laskás iskolához (amihez a tankönyv is), a Perplexity nem tér ki rá, a Groknak mindegy, a Gemini viszont az apróra vágásra esküszik. A szalonnához, zsírhoz vagy kolbászhoz csak a Perplexity ragaszkodik, a többiek ezeket opcionális elemként sorolják fel.

A valódi problémák a tálalásnál kezdődnek: bár abban minden forrás egyetért, hogy a legjobb friss kenyérrel kínálni, a ChatGPT jó ötletnek tartja hozzá a tükörtojást, a rántottát, a rizst és a tarhonyát is – vagyis megpróbálta értelmezni a tojásos lecsót, sikertelenül, aztán a rizslobbi áldozata lett. Később még egyszer rákérdeztem a receptre, ekkor már a bulgurt is jó köretnek tartotta hozzá. Valahol érezhette, hogy ez az egész még nem elég magyaros, úgyhogy bedobott még hozzá egy magabiztos kovászos uborkát. A tojásos lecsó a Perplexityn is kifogott, szerinte jó ötlet hozzá főtt tojást és tejfölt adni, valamint az is megfordult a fejében, hogy érdemes a főzés végén felkarikázott (miután nem írta, hogy pirított, így gondolom, nyers) kolbászt adni hozzá.

A Grok meglepő módon jól vette az akadályt: semmi rántotta, pláne főtt tojás, a rizslobbinak ő is bedőlt, az viszont, aki szó szerint követné a receptet, rosszul járna, ugyanis pirított tarhonyát ír elő a tálaláshoz – azt már nem teszi hozzá, hogy meg is kellene főzni. Ez viszont inkább már csak kötekedés: a receptről már azt is elhinném, hogy egy kisebb gasztroblog szerzője írta, ráadásul úgy meg van tűzdelve szakszerűnek tűnő tanácsokkal is (pl.: „a lecsó lelke a jól megpárolt hagyma, ezért ne siesd el!”). A Gemini opcionális hozzávalóként felkínálja a szalonnával együtt pirított kolbászt, a rizst és a tojást is, ez utóbbit ez is sikeresen veszi.

Lecsó à la manière de Grok

Miután a Grok receptje tűnt számomra többé-kevésbé szimpatikusnak, ráadásul eléggé különbözött a sajátomtól, ennek az utasításait követtem, a javaslatok közül pedig csak azt nem fogadtam el, amit egyébként is opcionálisként tüntetett fel, és borzasztóan rossz ötletnek tűntek.

Grok tényleg beleadott apait-anyait: bennfentesként kalauzolt a megfelelő zöldségek kiválasztásában – a paprika legyen magyaros, sárga vagy zöld színű; a paradicsom legyen érett, lédús, lehetőleg lucullus; a hagymának makóinak, a fűszerpaprikának szegedinek vagy kalocsainak kell lennie, a fokhagyma pedig mélyebb ízt kölcsönöz a kész ételnek. Olyan szakértő módon nyilatkozott mindenről, hogy szinte hallottam, ahogy elismerően csetteg meg cuppog közben, vagy fennakadt szemekkel kéjes nyögéseket ad ki, mint Jamie Oliver. Ehhez sajnos Elon Muskot képzeltem hozzá, de nem baj; egyrészt Grokot az ő cége fejleszti, másrészt meg tényleg hasonlít egy kicsit Jamie Oliverre.

Miután ezen túltettem magam, kezdődhetett a munka: az utasításnak megfelelően kicsumáztam és kimagoztam egy kiló paprikát, megmostam, egy percre forró, majd hideg vízbe mártottam fél kiló paradicsomot, hogy le lehessen húzni a héját, és felaprítottam két közepes vöröshagymát. A hagymát olajon megdinszteltem, majd lehúztam a fazekat a tűzről és rászórtam a pirospaprikát (egy teáskanálnyit). Ekkor kellett volna az erőset is, de az alapreceptben nem szerepelt, így szomorúan lemondtam róla, különben cseresznyepaprika került volna bele és bogyiszlói – de hát most Grok a séf. Hat-hét perc után hozzáadtam a meghámozott, felkockázott paradicsomot (a séf úr nélkül sosem vetemednék ilyen pogányságra), aztán a már kissé lesózott paprikás-paradicsomos alaphoz további egy teáskanál sót és egy csipet borsot adtam. A biztonság kedvéért megkértem Grokot, hogy nevezze el franciául a Grok-módra készült lecsót, a közcímben látható megoldást adta rá. Így talán még mindig jobban el lehetne adni, mint paprikafőzelékként.

Paprikafőzelék

Eddigre már erősen gyanakodtam arra, hogy Grok az ingerszegény gasztronómia híve, egyúttal kissé csalódtam is, amiért nem javasolt bele a gazdája ízlésének megfelelően egy marék ketamint vagy varázsgombát, de hát abból kell főzni, amink van. Ezután nagyjából vége is volt a receptnek: nem maradt más hátra, mint 10-15 percig főzni. Az eredmény egy enyhén vizes, fakó paprikafőzelék lett (most már értem az Uj idők lexikonát), amibe a séf ajánlata szerint a főzés vége előtt 5-10 perccel karikázott virslit vagy kockára vágott húst is tehettem volna – az előbbi még nem is lenne rossz ötlet, az utóbbit azonban nem mertem kipróbálni.

Mindezzel együtt nem ez lett a legrosszabb lecsó, amit életemben kóstoltam, a prímet valamilyen balatoni napi menü viszi, ahol (szintén az Uj idők lexikonának megfelelően) frissensült kísérőjeként adták, de hogy minek, arra nem sikerült rájönnöm. Akinek a mesterséges intelligencia kell ahhoz, hogy össze tudjon főzni némi hagymát, paprikát és paradicsomot, annak jó mestere lesz a Grok, aki viszont valódi lecsót szeretne, annak meg kell tanulnia lecsóul gondolkodnia és éreznie, különben főzelék, gyuvecs vagy ratatouille lesz a vége. Vagy egy rakás szar, mert erre is van némi esély.

És hogy jobb lecsót főz-e a Grok anyámnál? Nem, és soha nem is fog: egyrészt azért, mert nem az anyám, másrészt azért, mert egyszerűen alkalmatlan rá. Összegyúr valamit az internet lecsóiból, ami akár a lecsó platóni ideája is lehetne, ehhez képest a sok hülyeségből csak egy halom főtt paprika és némi paradicsom lesz, mert hát mi is a lecsó tulajdonképpen, ha nincs lelke? Paprikafőzelék, már megint. Na, ezt a szintet tökéletesen hozza Grok.