Amióta módjában áll, az ember előszeretettel aprítja fel, fűszerezi meg és tölti vissza saját belükbe az állatokat. Annak ellenére, hogy számos fajtája hungarikum, a kolbász egyáltalán nem regionális találmány: Mezopotámiától a Római Birodalmon át az egész világon elterjedt valamilyen formában.
A herculaneumi csontok vizsgálatából kiderült, hogy mit ehettek az ottaniak, mielőtt kitört volna a Vezúv és elpusztította volna a várost. A csontok analízise szerint az ottaniak rengeteg halat, kagylót és olívaolajat fogyasztottak.
Biztosan mindenkinek van olyan rokona, aki aggodalmaskodva körbekérdezi az asztaltársaságot, hogy kér-e kenyeret a kenyérhez, és úgy tűnik, hogy a magyar még jobban ragaszkodik a kenyeréhez, mint a francia a bagetthez vagy az olasz a ciabattához. De miért?
A só a történelem során a világ minden táján nagy tiszteletnek örvendett: pénzként használták, civilizációk épültek rá, üzletet pecsételtek meg vele, és még a legkisebb királykisasszony is azt találta mondani az apjának, hogy úgy szereti, mint a sót. De mi volt ez a nagy felhajtás körülötte, ha a tenger dugig van sóval, ott meg, ahol már nincs tenger, só még bőven maradt utána?
A kannibalizmus a legtöbb társadalomban az egyik legerősebb tabu, mégis végigkíséri az emberi civilizáció történetét – hol a vadakkal szembeni vádként, hol az erőszakos terjeszkedés indokaként, hol gyógyszer formájában. Miközben Európában és Amerikában egymás után indultak a boszorkányperek, többek között emberevés vádjával, a pápától a közemberig mindenki hitt az emberi maradványokból készített szerek gyógyító erejében.
Végy néhány narancsot, avokádót, ringlót, málnát, szegfűszeget, kis tejszínhabot, és már kész is a háromfogásos vírusmenü. Speer Gábor konyhanyelven, de tudományos alapossággal mutatja be a koronavírus és a különböző vakcinák működését.
Az író legújabb, Rézi a páczban című tárcakötetében arra buzdítja a magyart, úgy is, mint fritőznemzetet, hogy térjen vissza a bográcshoz, a fához, a faszénhez és a kemencéhez.
Hogyan szilvesztereztek az ózdi munkások a két világháború között? Mivel koccintottak az új évre? Került hús az asztalra? Ma is működnek az egykori sütireceptek? Utánajártunk az ünnepi szokásoknak, és persze mi is fakanalat ragadtunk. A női szeszélyt és a mákos kukoricát is teszteltük.
Műtarja és műsonka még nincs, de növényi alapú műhúspogácsát mindkét német diszkontlánc árul már Magyarországon is. Édes zsemlében, leheletvékony paradicsomkarikával és kötelező csemegeuborka-szelettel kóstoltuk őket, és ha nem tudjuk, meg nem mondjuk, hogy nem húst eszünk.
Bevallottan beles nemzet vagyunk, az irodalmunk is szügyig jár a szaftban, de nálunk az étel nem lett kultúrtárgy, és a gasztronómia nem vált civilizációnk részévé. Erdélyt viszont nem tarolta le a kirántási mánia, sem a paprikabumm – mondja Cserna-Szabó András író, a legendás Erdélyi lakoma újratöltött változatának szerkesztője.
A bostoni Peabody Múzeum egyiptomi gyűjteményében őrzött edényekben talált élesztőkultúrát élesztette fel és azzal sütött ehető kenyeret Seamus Blackley, az ismert amerikai videojátékfejlesztő.
Heti öt gramm a műanyag fejadagja a WWF szerint, vagyis egy hét alatt körülbelül egy bankkártyányi műanyagot visz be a szervezetébe egy ember a táplálékkal.
A római halál hírnöke, a mindenható erekciósaláta elengedhetetlen összetevője, boszorkányorgiák főszereplője, Trisztán és Izolda vesztének okozója, vízhajtó, emésztéssegítő, májgyógyszer: bemutatkozik az emberiség kultúrkincsének évezredek óta fénylő állócsillaga, a zeller.
Egyre népszerűbb a vadhús, azon belül is a mókushús Angliában. Az ökológiai és egészségügyi megfontolások mellett az is szerepet játszik a gasztronómiai felfutásban, hogy az oktalanul betelepített szürke mókus miatt mára egészen lecsökkent az őshonos európai mókusok száma.
Nagyobb lökést adhatott a korabeli innovációnak az alkoholgyártás, mint eddig gondoltuk.
Vitaminokban gazdag, kalóriaszegény, tetszés szerint ízesíthető, és a tengerek élővilágába is egyensúlyt hoz. Hamarosan mindenki ráharaphat!