Te mit kérdeznél egy régésztől?
A Qubit AMA videósorozatunk minden részében más-más tudományterület kutatója áll a kameránk elé, hogy megválaszolja az olvasóink által beküldött legizgalmasabb kérdéseket. Az első epizódban Szabó Norton fizikus és csillagász volt a vendégünk, most pedig elkezdjük a második felvételhez gyűjteni a kérdéseket.
A következő részben Oross Krisztián, az ELTE HTK Régészeti Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa lesz a vendégünk. Oross alapvetően a korai földművelő társadalmak, a neolitizáció régészeti kutatásával foglalkozik. Ezen belül a saját és közvetlen munkatársainak szűkebb kutatási területe a Dél-Dunántúl, amely az i. e. 6000-4500 közötti időszakban Délkelet- és Közép-Európa kulturális érintkezési zónája volt.
De nemcsak a szűk kutatási területével kapcsolatos kérdéseket tehettek fel neki, hanem végre megkérdezhetitek egy szakembertől, hogy mi a vonzó a régész szakmában, hogyan zajlik egy ásatás, melyik lelőhely változtatta meg legjobban a történelemről alkotott képünket, vagy akár azt is, hogy mi volt eddig a legfélelmetesebb lelet, ami a keze ügyébe akadt.
A kérdéseiteket a szerkesztőségi e-mail címünkre várjuk – úgy is, mint szerk [kukac] qubit [pont] hu. A levél tárgyának add meg, hogy Qubit AMA!
A Szabó Nortonnal készített első részt pedig itt tudod megnézni, ha inspirálódnál, mielőtt összeírod a kérdéseidet: