A magyar kultúra napján, csütörtökön a fővárosban és az országban több helyen demonstrációkat tart a közművelődési, közgyűjteményi, kulturális területen dolgozókat tömörítő szakszervezet, a KKDSZ. Azt kell mondanunk, ez már hagyomány, hiszen szinte minden évben ezen a napon tiltakoznak e szektorok dolgozóinak botrányos bérhelyzete miatt, de egyik évben sem történik lényeges javulás. Mostanra azonban tényleg siralmassá vált a helyzet. Mint a Kiáltás és kiállás címmel meghirdetett eseményhez kapcsolódóan írják:

„komoly szakmai életúttal, akár még tudományos fokozattal is, a könyvtáros, muzeológus, levéltáros, közművelődési dolgozó bére döbbenetes módon, mindössze bruttó 460 000 forint (nettó 305 900) volt 2025-ben, még a minisztériumi fenntartású, országos intézményekben is.”

Hozzáteszik, hogy sok helyen a kultúrmunkások még ennyit sem kapnak, csak a garantált bérminimumot. Ez most bruttó 373 200, azaz nettó 248 178 forint.

A budapesti demonstráció délután az Iparművészeti Múzeumtól indul. Tavaly nyáron az intézmény dolgozói „Mi nem a bérünkért dolgozunk hanem annak ellenére!” feliratú pólóban tiltakoztak a múzeum ideiglenes telephelyén, azon a demonstráción, amelyet Lázár János látogatásakor tartottak. Lázár akkor azért ment, hogy személyesen válasszon ki a Karmelita kolostorba kerülő műtárgyakat, bútorokat, a telephely pedig itt lényegében a múzeumot magát jelöli, merthogy az Iparművészeti nyolc éve zárva van – és mintha ez idő alatt a dolgozóit is elfelejtették volna.

A KKDSZ akkori közleménye azt a reményt fogalmazta meg, hogy esetleg a tárgyalóasztal mellett folytathatják Lázárral: „A miniszter úr – némi bizonytalankodást követően – végül vállalkozott rá, hogy rövid látogatása végén személyesen is meghallgassa a jelenlévő múzeumi kollégákat, és megfogalmazott panaszaik jogos voltát maga is kénytelen volt elismerni.” Lázár János azonban némileg arrogáns posztban reagált, és azt írva, hogy ami történt, az „vihar a biliben”, és kegyesen jelezte, hogy „azt is megígértem nekik, hogy az örökségvédelemért kifejtett munkájukért, tárcám költségvetéséből valamilyen extra juttatást biztosítok számukra.” Csakhogy a dolgozók nem „valamilyen extrát” szeretnének sehol a közgyűjteményi szférában, hanem normális béreket, korrekt munkakörülményeket, az intézmények megfelelő fenntartását.

„Számháborúban állunk az államtitkársággal – mondja a Qubitnek Dobrovits Orsolya, a szakszervezet elnöke. – Horribilis összegeket mondanak, hogy mennyit költenek kultúrára, és látjuk, hogy amikor nekik van szükségük pénzre, akkor a büdzsé feneketlen kút, ami nem apad ki soha, de hogyha bérről van szó, akkor gyűszűnyi, akkor nem telik. Körülbelül a szociális ágazat van még hasonlóan nehéz helyzetben. A többi ágazatban sem rózsásak fizetések, de mi zárjuk a sort. A kormánynak is rendelkezésére állnak ugyanazok a statisztikák, amelyek nekünk. Amikor ott ülünk az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson, és ők maguk teszik ki az asztalra az adatokat, akkor lényegében a mi érvelésünket támasztják alá.”

A kormány tavaly 15 százalékos béremelést jelentett be, 2026. január 1-től kezdődően. A KKDSZ jelezte, hogy ez semmit nem ér akkor, amikor a legutóbbi, 2022-es bérintézkedés óta, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kumulált infláció 40-50 százalék közötti, a létfenntartáshoz szükséges élelmiszer-infláció pedig közel 70 százalék.

„Központi, ágazati béremelés pontosan négy éve, ugyanígy a kampányidőszakban volt legutóbb. Mindenki tudja, mi történt: a dolgozók márciusban megkapták a bért, januártól visszamenőleg, de mintha napra kitett vaj lett volna. Nyár közepére olyan magas volt az infláció, hogy elolvadt. Most négy évre megint kapunk 15 százalékot, de ha megnézzük a vásárlóértékét, nemhogy nem javult a helyzet, de még romlott is”

– kommentál Dobrovits Orsolya.

A kormány rendre átdobja a labdát az önkormányzatok térfelére: javítsanak ők az intézményeikben dolgozók bérén. A szakszervezeti elnök szerint ez ugyanaz a számháború, amelyet velük folytat a kormányzat. „A kulturális normatíva, amit a fenntartó önkormányzatok megkapnak, nagyon régóta nem változott. A kulturális tárca viszont mindig elmondja, hogy az önkormányzatoknak ugyanúgy bevétel-érdekeltségűeknek kell lenniük, és hozzá kell tenniük a maguk részét. Eközben viszont azt látjuk, hogy megsarcolják az önkormányzatokat, ez az a bizonyos szolidaritási adó. A legtöbb fenntartó a megyei jogú városok közül kerül ki, őket sarcolják meg a legjobban. Az önkormányzat meg azt mondja, hogy először a bölcsőde, az óvoda, az egészségügyi intézmények és majd valahol a kultúra, ami egy tisztességtelen játszma, mert ha azonnal segíteni kell, akkor én is az egészségügynek, vagy a segítő ágazatnak adnám, de mindannyian tudjuk, hogy már középtávon is milyen borzasztó társadalmi következményei vannak annak, hogyha a kulturális terület alulfinanszírozott, és úgy bánunk vele, ahogy.”

Tavaly ősszel-télen Pécs vált az ágazati dolgozók bérharcának frontjává, az intézmények, a város és a kormány háromszögében. Szeptemberben a Csorba Győző Könyvtár dolgozói a helyi képviselőknek szóló nyílt levelet fogalmaztak, amelyben amellett, hogy a teljes, városi kulturális intézményrendszer válságára figyelmeztettek, ismertették a megalázó bérhelyzetet is: egy könyvtáros bruttó 379 693 forintot keres, ami elmarad még az országos (és nagyon alacsony) könyvtárosi fizetésektől is. A város akkor jelezte, sajnos nincs és nem is igen lesz több, sejtetve, hogy ebben a kormányzati elvonások is szerepet játszanak. A könyvtár KKDSZ-alapszervezete októberben tüntetett és petíciót küldött a polgármesternek, Péterffy Attilának, valamint a kulturális miniszternek, Hankó Balázsnak. Ebben tárgyalásokat, közgyűjteményi életpályamodell kidolgozását és bevezetését, külön jogállási törvényt a közgyűjteményi (könyvtári, múzeumi, levéltári) dolgozók számára, valamint bérrendezési programot követeltek, illetve állami garanciákat az intézményrendszer működtetésére. A könyvtárosok sem maradnak örökké csendben! – szólt a szlogen, de a kiállásokban, petíciókban a helyi múzeumi, levéltári, közművelődési, színházi dolgozók is érintettek voltak, az akciókban közösen léptek fel.

„Tavaly létrejött egy erősebb egység” – mondja a Qubitnek Pápay Kornélia, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) restaurátora, aki szerint most ebből építkeznek, de az alacsony bérezésen kívül a kulturális szférában dolgozók problémái sem azonosak. Véleménye szerint a 15 százalékos béremelés arra elég volt, hogy többekben lekeverje a tiltakozás erejét. „Kicsit szétszabdalták a dolgozók lelkesedését, és ehhez jöttek még a célozgatások is egy esetleges leépítés lehetőségéről” – mondja Pápay. Szerinte egyébként nehezen hihető, hogy a város, annak ellenére, hogy súlyos kormányzati elvonások vannak, ne tudna valamit tenni a kulturális dolgozói érdekében, hiszen a képviselői fizetéseket 2024-ben még meg tudták emelni. Országos szinten pedig szerinte legalább azt el kellene érni a döntéshozóknál, hogy „csapják hozzá” a kulturális, közművelődési és közgyűjteményi dolgozókat is a pedagógusokhoz, és kezeljék azonos módon az ő bérüket is. „Szinte csak tizedannyian vagyunk, mint a pedagógusok, és hasonló munkát végzünk. De el kell fogadnunk, hogy itt nincs pénz, gyerekstátuszban vagyunk tartva” – mondja.

Azt a KKDSZ is kiemelte a Hankó Balázs kulturális miniszternek írt januári nyílt levelében, hogy míg egy közoktatásban tanító tanár bére 2026-ban nem lehet kevesebb mint bruttó 718 000 forint, egy kutatótanáré bruttó 915 000 forint, a szakképzésben tanítók esetében pedig bruttó 775 000 forint, addig valóban megalázó bérekről beszélünk a közművelődési, közgyűjteményi területen.

Pápay szerint a saját intézményében is volna lehetőség javítani a helyzeten, még akkor is, ha a múzeum nem önálló gazdálkodó szervezet, hiszen száz fő alatt van a foglalkoztatotti létszám. „Gondosan ügyelnek is arra, hogy ott maradjon, és a város továbbra is foghassa a költségvetési pórázt.” Ennek ellenére jó lenne, ha a múzeum, azokból a bevételekből, amelyeket maga termel meg, nem csak a rezsire, hanem a bérek emelésére is költhetne.

Mégis, miből élnek a területen dolgozók? A főállás melletti második, harmadik munkák világa egyáltalán nem ismeretlen a magyarországi szellemi dolgozók, értelmiségiek számára másutt sem. Nem ritka, hogy gyűjteményi szakemberek, levéltárosok önálló vállalkozásban magángyűjtemények, archívumok, hagyatékok rendezését vállalják. Azonban a szabadidő feláldozása a megélhetésért önkizsákmányolás, és gyors kiégéshez vezethet. Meg persze pályaelhagyáshoz, ami komoly probléma a szóban forgó területen. Sok helyen létszámstop is van, tehát, ha valaki távozik vagy nyugdíjba megy, nem vesznek fel a helyére mást, a feladatokat pedig szétosztják az amúgy is túlterhelt dolgozók között.

A kiegészítő munka, amellett, hogy nem is mindenkinek jöhet szóba, nem lehet megoldás a helyzetre. „Gondolom, az nem lep meg senkit, ha egy szakszervezet alaphelyzetben azt mondja, hogy annyi bért kell fizetnie a fenntartónak, munkáltatónak, amennyiből a dolgozó meg tud élni, és pont” – mondja Dobrovits Orsolya, aki szerint nem lehet hosszú távon arra berendezkedni, hogy mindenki mellékesekből, projektpénzekből, pályázatokból egészítse ki a fizetését az alulfinanszírozott területeken. „Az nem lehet a bérezés alapja, hogy ki mihez jut hozzá máshonnan.”

Ha a kulturális és közgyűjteményi szektor fizetéseit tekintjük, nem meglepő, hogy más kelet- és közép-európai országok, például Csehország és Lengyelország előbbre járnak. A cseheknél a múzeumi dolgozók legalább 500 ezer forintnyi nettó bért vihetnek haza, a lengyeleknél nagy a szórás, de egy képzett múzeumi szakember fizetése forintban átszámolva legalább 600 ezer nettó. Álomszerű lenne ezeket a számokat megközelíteni.

A január 22-i demonstráció a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár érintésével a Nemzeti Múzeumig halad – az állomások is jelzik, hogy a közgyűjteményi és a kulturális terület problémái összeérnek a tudományos területéivel. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) ELTE-s alapszervezete szolidaritási akcióval csatlakozik is a KKDSZ-hez, már csak azért is, mert az ELTE-n is számos kulturális dolgozó van. Meg persze azért is, mert az egyetemeken sem túl jó a helyzet: amint azt az OECD 2025-ös jelentése mutatja, a magyar felsőoktatásban dolgozó kutatók átlagbére még mindig jócskán elmarad a népesség felsőfokú végzettségű tagjainak átlagbérétől. Van miért demonstrálni.