Nemzeti bürokrácia, haveri kapitalizmus, posztkommunista maffiaállam, vagy oligarchikus rendszer Magyarország? Ezekről a fogalmi kérdésekről, és az esetleges kormányváltás után megnyíló hazai és európai uniós lehetőségekről beszélgetett Bruszt László, a CEU professor emeritusa, a CEU Demokrácia Intézetének korábbi igazgatója, Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója, Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem vezető oktatója, valamint Medve-Bálint Gergő, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az AdPES Társadalomtudományi Központ intézetigazgatója. A CEU Demokrácia Intézetében hétfőn megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a kutatók a magyar demokrácia kilátásai mellett megvitatták a torz gazdasági helyzet lehetőségeit is, és vészjósló képet festettek az oktatás helyzetéről.

Bruszt szerint a magyarországi berendezkedés „politikai szempontból egy egyszerű választási autokrácia: nem kínál túl sok érdekes perspektívát.” Ennek társadalmi szinten az a jelentősége, hogy csak formális intézményrendszer létezik, amely valójában személyes kapcsolatokon és klientúra-rendszereken alapszik: ez az úgynevezett neopatrimoniális rezsim. Palócz szerint „az elmúlt 15 évben az volt a stratégia, hogy a magyar kormány a korrupció eszközével kívánt létrehozni egy nemzeti burzsoáziát, amit oligarchiának is nevezhetünk”. Ezt egy piramis felépítésű rendszerhez hasonlította: a politikai, gazdasági és kapcsolati előnyökkel rendelkezők nemcsak hierarchikus fölényben vannak a társadalom többi tagjához képest, hanem a kormányzat munkáit is a hierarchiában alattuk lévőkkel végeztetik el, majd az így létrejött, túlárazott beruházásokból 20-30 százalékot lefölöznek.

Lengyelország követendő példa lehet

Palócz szerint az autoriter rendszer negatív politikai hatásai felelősek a gazdasági regresszióért is Magyarországon. Az elmúlt tizenöt évre vetítve „a magyar gazdaság az első tíz évben lassabb ütemben fejlődött és nőtt, és jól tudjuk, hogy az elmúlt három évben stagnált” – tette hozzá az igazgató. Ennek okai szerinte azonban nem a német gazdaság alulteljesítésében vagy a magyarok csökkenő fogyasztásában keresendők, hanem a magán- és állami beruházások súlyos mértékű visszaesésében. Ezt a jelenséget Palócz a magyar gazdasági helyzet iránti bizalomvesztéssel magyarázta, ráadásul Martin szerint „az autokratikus állam – némi időbeli késéssel – drámaian rontotta az üzleti környezetet Magyarországon”. Az ügyvezető hozzátette, hogy a gazdasági főmutatók, vagyis a GDP, infláció, ipari termelés és megvalósított beruházások teljesítményén időbeli eltolódással látszott meg a Magyarországra telepedő rendszerszintű korrupció. Ez a folyamat azóta felborította a versenyalapú piacot, és a magyar gazdaságot lojalitásalapú előremenetelre optimalizálta.

Medve-Bálint Gergő Lengyelországot hozta fel a klientúraalapú gazdasági berendezkedés ellenpéldájaként: „egyfajta aktív fejlesztő államról beszélhetünk, amely valóban igyekszik befektetni a hazai vállalkozásokba, a kis- és középvállalkozásokba”, holott 2015 és 2023 között Lengyelországban is populista jobboldali kormány (Jog és Igazságosság – PiS) volt hatalmon. Szerinte Magyarországon ez a gazdasági folytonosság azért nem valósult meg, mert az egyes iparágakban úgynevezett „szuverén függőség” alakult ki. Ez az ellentmondásos fogalom egyrészt azt jelenti, hogy „a magyar kormány és maga a magyar gazdaság nagymértékben függ a komplex feldolgozóipari befektetők exportteljesítményétől”. Ugyanakkor a gazdasági teljesítmény szorosan kapcsolódik a belső politikai és gazdasági tér uralóihoz is: a kormány célja egy olyan elit létrehozása volt, „amely valójában az államtól függ, közbeszerzésektől függ, és az államtól kapott járadékoktól függ”.

16 évbe telt leépíteni a jogállamot

Martin szerint a beágyazott gazdasági és politikai szereplők egy részének jogtalan hatáskörei visszafordíthatatlanul intézményesültek. Erre konkrét példa, amikor a kormány hozzá közel álló vállalkozóknak osztotta ki a 35 évre szóló autópálya-építési és szemétkezelési koncessziós szerződéseket. Ez az eset 2022-ben történt, amikor a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó vállalkozásokhoz került át a hazai autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatok kezelése, holott ez állami feladatkör lenne. A meghívottak kiszélesítették a kérdést: vajon vissza lehet-e állítani egy esetleges kormányváltás után az európai uniós jogoknak megfelelő nemzeti törvényhozást? Erre Martin hozta fel a „jogállamiság helyreállításának gyakran emlegetett trilemmáját, ami azt jelenti, hogy gyorsan, jogszerűen vagy hatékonyan lehet cselekedni, de egyszerre e három közül csak kettő valósítható meg”.

Hasonlóan vélekedett Bruszt is, szerinte ugyanis a lengyel tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a jogállamiság rendezett visszaállítása szinte lehetetlen, mivel a rezsim beágyazott, politikailag kontrollált intézményrendszert épített ki az elmúlt másfél évtizedben. A jogállamiság hiányosságai miatt Magyarország ellen 2018 óta folyik az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárás: ezt a jogi lépést az Európai Parlament hajtja végre az igazságszolgáltatás függetlenségének és a véleménynyilvánítás szabadságának hiánya, illetve az országban uralkodó korrupció miatt. Bruszt szerint Magyarország esetleges új vezetésének „fontos az önkormányzatiság megerősítése – nemcsak helyi, hanem regionális szinten –, a gazdasági autonómia növelése, valamint a politikai intézmények újjáépítése”.

A meghívottak egyetértettek abban, hogy a korrupción alapuló politikai és gazdasági rendszer felszámolása, az európai értékek követése és a hatékony oktatási rendszer felépítése legalább két ciklust venne igénybe. Sőt, Palócz hangsúlyozta, hogy a tudományos és kulturális közegek újraélesztése erősen kötött a társadalmi átalakulásokhoz, ezért ez sokkal időigényesebb folyamatot jelent, mint a törvényekkel megváltoztatható állami szisztémák rendezése.