Egy politikai berendezkedés szubjektív elfogadhatóságát növeli, ha demokráciának nevezik, mert az, ami nem demokrácia, évezredek óta sok-sok ember számára nem elfogadható. De vajon milyen gondolatok kavarognak a fejünkben, amikor kiejtjük azt a szót, hogy demokrácia?
A szakértőkbe vetett vakhit és a szakértői tudás fetisizálása sokak szemében antidemokratikus hozzáállás: egy demokráciában semmilyen csoport nem tarthat igényt arra, hogy nézeteit a társadalom többi tagja megkérdőjelezhetetlen igazságként ismerje el. Feltétlen bizalommal kell viseltetnünk a szakértők iránt, vagy merjünk a magunk fejével gondolkodni?
Az elmúlt évtizedekben olyan módszertani eszközök születtek, amelyek, mint a gyógyászatban használt laborleletek, pontosan megmutatják egy demokrácia állapotát, és jelzik a betegség előrehaladottságát. Magyarország 2019-2020-as leletei a társadalom valóságos elmaradottságával szembesítenek.
Kim Dzsongun kollégájával együtt arra figyelmezteti az amerikai választókat, hogy az ő beavatkozásuk nélkül is felszámolják a saját demokráciájukat. Három nagy tévécsatorna az utolsó pillanatban elállt a sugárzástól.
A járványhelyzetben a kormányok kivételes hatásköre más országokban is kihívást jelent a demokrácia és az elszámoltathatóság szempontjából, de a hatalom fokozott koncentrációja különösen problematikus Közép- és Kelet-Európában, ahol a demokratikus visszalépés, a jogállamiság és a parlamenti ellenőrzés figyelmen kívül hagyása a politika normalitás részévé vált.
A liberális állam olyan autóra kezd hasonlítani, ahol egymással megegyezni képtelen személyek vagy csoportok egyike birtokolja a kormányt, egy másik adja a gázt, és egy harmadik ellenőrzi a féket, illetve működteti az irányjelzőt. Így a vetokrácia a kormányzati működés rendszeres lefulladásához vezet, hiszen amit az egyik akar, azt a másik meg tudja akadályozni.
A politikai manőverezés közepette a térségben sokan idegesen várják a koronavírus-fertőzések elkerülhetetlen emelkedését. A lengyel orvosok még névvel nyilatkoznak. A Guardian budapesti és krakkói tudósítói vázolták fel olvasóiknak a kelet-európai koronavírus-helyzetet és annak várható fejleményeit.
A jelenlegi rendszerben elképzelhető, hogy az emberek 49 százalékának soha nem érvényesül a választása. Egy igazságosabb rendszer felé elmozdulva viszont elképzelhető, hogy egy 51 százalékos támogatottságú párt soha nem jut hatalomra. Melyik a jobb?
Ha nem bíznád a saját egészségedet olyan orvosra, aki nem orvosi egyetemen szerezte a szakértelmét, hanem a szomszédság választotta meg, hogy bízhatod egy egész állam sorsát olyan politikusokra, akiknek semmiféle szaktudással nem kell rendelkezniük, csak egy országos népszerűségi versenyt kell megnyerniük?
Matematikai tétel mondja ki, hogy nem létezik igazságos csoportos döntési mechanizmus, amely méltányos és racionális. De ha egy döntés nem lehet igazságos, vajon döntések sorozata átlagosan lehet igazságos?
Kína gazdasági eredményei azt sugallhatják, hogy egy nem demokratikus berendezkedésű ország is lehet sikeres, de a létező példák azt mutatják, hogy az országnak csak három lehetősége van: vagy feltalálja a gazdag autokráciát, vagy lemásolja a szingapúri mintát, vagy demokratizálódik.
Egy friss kutatás szerint az európai állampolgárok nagy része tart a mesterséges intelligenciával járó kihívásoktól, és a politikától szigorúbb szabályozást vár. Mindeközben egyre többen gondolják úgy, hogy a politikusok munkáját nyugodtan rá lehetne bízni egy algoritmusra.
A neves jogász és információstársadalom-szakértő szerint az államnak kell szétszednie a túl nagyra hízott óriásokat, a beavatkozásnak pedig történelmi előzményei is vannak: a trösztellenes törvények.
A demokrácia Platón szerint előbb-utóbb óhatatlanul kitermel egy türannoszt, mivel „a túlságos szabadság szolgaságra vezet”. Azt, hogy a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, csak épp nem találtak még ki jobbat, Churchill óta tudjuk. De mi az az episztokrácia, ami esetleg felválthatná?
A város ma már azért nem mindenkié, mert az utcák kitisztítása, a nyüzsgő sokadalmak leszabályozása kiszorította az urbánus terekből a nyilvánosságot, az önrendelkező és érdekérvényesítő szabadságot, a demokrácia alapfeltételéül szolgáló párbeszédet. Legalábbis ezt állítja Eberhard Straub német történész magyarul most megjelent civilizációtörténeti kötetében.
A poroszos rendszer évtizedei után elképzelhetetlennek tűnik a demokratikus iskolai nevelés néhány alapelve, pedig ezek segíthetnének a tanítást a korszak kihívásaihoz igazítani. Nemrég konferenciát rendeztek a témában Budapesten.