Elon Musk elvesztette az OpenAI ellen indított perét
Egy kaliforniai szövetségi esküdtszék hétfőn elutasította Elon Musk keresetét az OpenAI és vezérigazgatója, Sam Altman ellen, miután egyhangúlag megállapította, hogy Musk gyakorlatilag elkésett a pereskedéssel, mert minden követelése elévült. Az esküdtszék kevesebb mint két óra tanácskozás után hozta meg döntését, amelyet Yvonne Gonzalez Rogers szövetségi bíró is megerősített, és úgy döntött, nem húzza tovább az időt. A döntés után így fogalmazott: „Elegendő bizonyíték áll rendelkezésre az esküdtszék megállapításának alátámasztására, ezért kész voltam az ügyet azonnal elutasítani.”
Musk 2015-ben társalapítóként egyengette az OpenAI útját a kezdetekben, majd 2018-ban, miután máshogy képzelte el a cég jövőjét – valamint a Tesla vezéreként összeférhetetlenséget is megállapítottak nála –, kilépett az igazgatótanácsból. Ezután az OpenAI a kezdeti nyílt, nonprofit modellből egyre inkább profitorientált struktúrába szerveződött, és sorra jöttek a milliárd dolláros befektetések a céghez, és már az AI-termékeinek fejlesztése is zárt ajtók mögött zajlott. A 2024 óta húzódó perben Musk azt állította, hogy Altman és Greg Brockman, az OpenAI elnöke gyakorlatilag „elloptak egy jótékonysági szervezetet”, míg a tárgyaláson úgy fogalmazott az alapítást több tízmillió dollárral támogató Musk: „Bolond voltam. Ingyen finanszíroztam nekik egy startupot.”
Musk jogi csapata azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az OpenAI-t és a Microsoftot akár 134 milliárd dollár visszafizetésére, távolítsa el Altmant és Brockmant a vezetői posztjukról, és semmisítse meg a cég 2025-ös átszervezését, amely profitorientált irányba vitte az OpenAI-t.
Az esküdtszék azonban érdemben nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az OpenAI valóban megsértette-e eredeti nonprofit alapokmányát, csupán azt állapította meg, hogy Musk a háromévnyi elévülési határidőn belül nem nyújtotta be a keresetét – főleg, hogy a bizonyítékok alapján már 2021-ben tudott a kifogásolt lépésekről. Az OpenAI ügyvédje, William Savitt az ítélet után nem rejtette véka alá örömét: „Az esküdtszék döntése megerősíti, hogy ez a per egy képmutató kísérlet volt egy versenytárs szabotálására.” Musk 2023-ban alapította meg az xAI nevű, egyébként szintén profitorientált mesterségesintelligencia-cégét.
A három hétig tartó, nagy figyelmet keltő tárgyalás végén Musk ügyvédje fenntartotta a fellebbezés jogát, ám a bíró jelezte, hogy nehéz dolguk lenne vele, hiszen az elévülés kérdése egyszerű tény, amit semmilyen jogi eszközzel nem tudnak kijátszani.
Az ügy hátteréről és a tárgyalás első napjairól ebben a cikkben írtunk részletesen:
„A civilizáció sorsa a tét” – Elon Musk 134 milliárd dolláros perben támadja az OpenAI-t és a Microsoftot
Musk szerint az OpenAI, amelynek alapítója és kezdeti finanszírozója volt, megszegte az alapító szerződését, amikor a nonprofit, nyílt és az emberiség javát szolgáló AI-fejlesztés helyett profitorientált modellre váltott a Microsoft milliárdos befektetéseinek segítségével.