A Tisza-tó szépségét méltatta a nyár elején Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. Közösségi oldalán azt írta, hogy a tó „lüktető vízi világa”, a madárrezervátum és a tudatosan kialakított ökoturisztikai hálózat arra emlékeztet bennünket, hogy vizeink védelme közös felelősségünk.

A bejegyzés alatt azonban nemcsak lelkes hozzászólások jelentek meg; a tó környékét jól ismerők és rendszeresen látogatók inkább aggodalmukat fejezték ki. Volt, aki a beépülő és elzárt partszakaszokat említette, mások attól tartanak, hogy a Tisza-tó ugyanarra az útra lép, amelyen korábban a Balaton vagy a Velencei-tó indult el: egyre több építkezés, egyre intenzívebb turisztikai hasznosítás, miközben egyre kisebb tér jut a természetnek. Többen azt is felvetették, hogy a motorcsónakok és a jet-skik növekvő forgalma már most is érezhetően megváltoztatja a tó karakterét.

A hozzászólások mögött nem pusztán nosztalgia vagy helyi elégedetlenség húzódik meg; az elmúlt évek kutatásai és természetvédelmi tapasztalatai alapján jól azonosítható néhány olyan folyamat, amely valóban veszélyezteti a Tisza-tó ökológiai állapotát. A problémák azt is megmutatják, hogy milyen irányba érdemes keresni a megoldást: a tó használatának visszafogásával, az új beépítések korlátozásával, és bizonyos területek visszaadásával a természetnek.

Az Alkotmánybíróság tavalyi, klímatörvénnyel kapcsolatos döntésében azt is megállapította, hogy az emberi beavatkozások hosszú távon jelentősen megváltoztatták a természeti rendszerek működését. Ebből az Alkotmánybíróság szerint az következik, hogy a részleges helyreállítás, a vízvisszatartás vagy az élőhely-rekonstrukció nemcsak természetvédelmi, hanem klímapolitikai szempontból is releváns eszköz. Tehát elvben a Tisza-tónál is egyre inkább csökkenteni kellene az emberi beavatkozást, és törekedni kellene egy minél természetközelibb állapot létrehozására. Egyelőre azonban nem ez látszik.

Terjeszkedő kikötők

A Tisza-tó körüli változások egyik legjobb mutatója, hogy mekkora területeket bérelnek a tó körül a kikötők, mivel a nagyobb kikötői terület az intenzívebb használatot és a kevesebb természetes partszakaszt jelzi. Ezért a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól (KÖTIVIZIG) kikértük közérdekűadat-igénylés keretében az erre vonatkozó információkat.

A rendelkezésre álló szerződéses adatok alapján a Tisza-tó kikötőinek területe 2020 és 2025 között összességében jelentősen bővült. A Tisza-tó kikötőinek szerződésben szereplő összterülete 2020 és 2025 között, csupán öt év alatt nagyjából 25 százalékkal nőtt. Míg 2020-ban összesen 664 010 négyzetméter (66,4 hektár) állami terület tartozott a kikötőkhöz, addig 2025-re ez már 836 602 négyzetméterre (83,7 hektárra) emelkedett. A bővülés több mint 17 hektárt tett ki, és döntően a szárazföldi területek növekedéséből adódott: több kikötő esetében újabb partszakaszok, kiszolgálóterületek vagy létesítmények kerültek a bérleti szerződésekbe. A vízi területek ezzel szemben többnyire változatlanok maradtak, mindössze néhány településen történt érdemi bővítés.

Csala Dániel, a Nem víznek való vidék Youtube-csatornájának szerkesztője, vízügyi szakértő azt mondja, hogy a Tisza-tóhoz hasonló vizes élőhelyek partja fontos szerepet tölt be a víz tisztításában, a halállomány és más vízi élővilág szaporodóhelyeinek biztosításában. Ha ezeket feltöltjük, beépítjük, a Tisza-tó természetes regenerációs képességét vesszük el. A legnagyobbnak szerinte Abádszalók környékén mutatkozik a gond, annak ellenére, hogy nem ott nőtt legnagyobbat a kikötő az elmúlt években.

Nézzük a változásokat kicsit részletesebben.

A legnagyobb átalakulás Poroszlón történt abból a szempontból, hogy a vizsgált időszak végén új vízterület jelent meg a szerződésekben. Míg 2020-ban 51 900 négyzetméter szárazföldi terület szerepelt a nyilvántartásban, 2025-ben ez már 72 563 négyzetméter volt. Igaz, a nagyjából két hektáros növekedéshez itt a vízfelület bérlése is hozzájárult.

A második legnagyobb területnövekedés Sarudon történt. A kikötő területe 85 580 négyzetméterről 99 910 négyzetméterre nőtt – ezt itt a szárazföldi terület növekedése okozta, a kikötőhöz tartozó vízterület ugyanakkor a teljes időszakban változatlan maradt.

De szinte minden kikötőt növekedés jellemezte az elmúlt években. Ahogy az ábrákon látszik, csak Tiszanánán és Tiszavalkon nem történt érdemi változás. Tiszanánán végig 66 231 négyzetméter szárazföldi terület szerepelt a szerződésekben, míg Tiszavalk esetében a kikötő teljes területe változatlanul 4000 négyzetméter maradt.

A kikötőkhöz a területet bérbeadó KÖTIVIZIG a megkeresésünkre azt írta, hogy a területhasznostás esetében mindig szem előtt tartják a fenntartható vagyongazdálkodást és a nemzeti vagyonnal való felelős és átlátható gazdálkodást.

Épületek a parti sávban

A kikötők területének növekedése azonban nemcsak önmagában a nagyobb és intenzívebb tóhasználat miatt okoz problémákat. Egyes esetekben az is felmerült, hogy a fejlesztések vagy az azok nyomán kialakult állapotok mennyiben egyeztethetők össze a természetvédelmi és vízügyi szabályokkal.

Erre példa az abádszalóki kikötő ügye – annak érdekében, hogy ezt megérthessük, az állami szervekhez fordultunk. Arról van szó, hogy a kikötő területén, illetve közvetlen környezetében (a tóparton és részben a vízfelületen) olyan épületek állnak, amelyek látszólag nem a hajózás vagy a vízgazdálkodás céljait szolgálják, hanem inkább üdülési vagy turisztikai funkciót töltenek be. Ezt 2026-ban készült műholdfelvételek is alátámasztják.

A nagyvízi meder és a parti sáv használatára vonatkozó szabályok szigorúan megszabják, hogy milyen építmények húzhatók fel a víz közelében. A vonatkozó, 83/2014. (III. 14.) kormányrendelet értelmében a tavak mentén egy hatméteres védett parti sávot kell szabadon hagyni, amely biztosítja az árvízvédelmi feladatok ellátását és a természetes partvonal védelmét. A hatóság semmit nem reagált arra, hogy ezt a szabály betartják-e, és a műholdkép alapján is maradnak kétségek efelől. Mivel a parti sáv védelmének célja az árvíz- és természetvédelmi érdekek érvényesítése, a bejelentő szerint komoly kérdéseket vet fel, hogy a kikötő területén, illetve annak közvetlen környezetében található épületek milyen jogcímen és milyen engedélyek alapján létesülhettek.

Több hatósági áttételt követően végül a területet kezelő KÖTIVIZIG arról adott tájékoztatást, hogy a korlátozások ellenére az építmények jogszerűen állnak a parti sávban, mert kaptak rá engedélyt. Ezt azzal indokolták, hogy az építmények nem rontják a Tisza árvízlevezető képességét, nem akadályozzák az árvíz és a jég levonulását. Válaszukban arra nem tértek ki, hogy vizsgálták-e az építmények egyéb környezetterhelő hatását. Az engedélyező hatóságként eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal vízvédelmi és vízügyi osztálya pedig azt írta, hogy a kikötő és épületeinek vízjogi engedélyezése során vizsgálták ezeknek az árvíz és a jég levonulására gyakorolt hatását. Szerintük az elvégzett vizsgálatok és a mederkezelési terv alapján az érintett folyószakasz áramlási holttérnek minősül. Az áramlási holttér pedig olyan területrész, ahol árvíz idején sincs érdemi nagysebességű áramlás, hanem elsősorban tározási szerepe van – mondják. Arra hivatkoznak, hogy a kormányrendelet nem tiltja bizonyos építmények elhelyezését, sőt tartalmazza az egyes levezető sávok – köztük az áramlási holttér – építési követelményeit is.

Az ügy azonban a hatósági válaszokkal sem zárult le. Megkerestük a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettest, a zöld ombudsmant is, és annak vizsgálatát kértük, hogy a kifogásolt helyzet és a hatósági eljárás megfelel-e az Alaptörvény P) cikkéből fakadó, a természeti erőforrások védelmére vonatkozó állami kötelezettségeknek, valamint a XXV. cikkben biztosított, a közérdekű bejelentések megfelelő kivizsgálásához fűződő alkotmányos követelményeknek. Az ombudsmani vizsgálat jelenleg is zajlik.

Az eset mindenesetre jól mutatja, hogy a Tisza-tó kikötőinek bővülése olyan területhasználattal is jár, amely komoly kérdéseket vet fel. A terjeszkedés olyan területeket is érinthet, ahol egyszerre kellene érvényesülniük a turisztikai, a gazdasági, a természetvédelmi és az árvízvédelmi szempontoknak. Éppen ezért különösen fontos, hogy az ilyen beruházások és területhasználatok átlátható módon, a környezetvédelmi szabályok következetes érvényesítésével valósuljanak meg. A Tisza-tó használatának fokozódása ezt veszélyezteti.

Csala szerint a kikötők hangulata és beépítettsége erősen eltér egymástól. A tiszavalki kikötő természetközelinek mondható, míg mondjuk a tiszafüredi Szabics kikötőben újabb és újabb mesterséges vízi utak és öblözetek születnek, ami nyilvánvalóan az ártéri élővilág felszámolásával jár – mondja.

Zátonyerdő

A kikötők terjeszkedése ráadásul nem elszigetelt jelenség. A Tisza-tó térségében egyre nagyobb léptékű turisztikai és ingatlanfejlesztések jelennek meg, amelyek tovább növelik a természetes vízpartokra nehezedő nyomást.

Ennek egyik leglátványosabb példája a Poroszló határában épülő úgynevezett horgászfalu. A beruházás tervei szerint egy mintegy 15 hektáros területen közel 200 vízparti telket alakítanának ki, amelyek különlegessége, hogy nemcsak közúton, hanem a Kis-Tisza medrében kialakított csatornarendszeren keresztül, csónakkal is megközelíthetők lennének. A telkekhez saját kikötő tartozna, az épületek pedig az árvízi kockázatok miatt cölöpökre emelve készülnének el. Az építkezés helyén néhány éve még ártéri erdő volt.

A fejlesztők megbízásából készült környezeti hatástanulmány maga is elismeri, hogy a beruházás jelentősen átalakítja a terület élőhelyeit, és egyes élőhelyek megszűnésével jár. A tanulmány ugyanakkor arra a következtetésre jut, hogy a beavatkozás összességében elfogadható: részben azért, mert a területen nagy arányban találhatók inváziós fafajok, részben pedig azért, mert a beruházás szerintük rekreációs és turisztikai szempontból új értéket teremt.

A beruházás helyszíne különösen érzékeny természeti környezetben található. A Tisza-tó és a Hortobágy térsége a Natura 2000 hálózatba tartozik, vagyis európai uniós természetvédelmi oltalom alatt áll. Bár a fejlesztők szerint a projekt megfelel a természetvédelmi előírásoknak, a beruházás jól érzékelteti azt a feszültséget, amely a térség turisztikai hasznosítása és természeti értékeinek megőrzése között egyre gyakrabban jelentkezik.

Csala azt mondja, hogy a Zátonyerdő területe letarolt, holdbéli táj a Natura 2000-es ártéri erdő közepén. Szerinte a legnagyobb veszteség az lenne, ha a projekt megvalósulása annak példájává válna, hogy ügyes jogászkodással a legszigorúbb környezetvédelmi előírások alól is ki lehet bújni.

A kikötőterületek bővülése, az abádszalóki kikötő miatt indult ombudsmani eljárás és a Poroszlóra tervezett horgászfalu ugyan különálló ügyek, mégis ugyanabba az irányba mutatnak: a Tisza-tó jövőjével kapcsolatban ma már nem pusztán az a kérdés, hogy milyen fejlesztések valósulnak meg, hanem az is, hogy hol húzódik az a határ, amelyen túl a tó elsődleges funkciója – egy kiemelkedő természeti értékekkel rendelkező vizes élőhely megőrzése – háttérbe szorul a turisztikai és ingatlanfejlesztési érdekek mögött.