
Kína által gyűjtött holdkőzeteket kaphatnak kölcsön amerikai és európai egyetemek
A Reuters szerint a csütörtöki bejelentéssel Peking növelni szeretné holdprogramjának nemzetközi befolyását.
A Reuters szerint a csütörtöki bejelentéssel Peking növelni szeretné holdprogramjának nemzetközi befolyását.
A szonda által gyűjtött közel 2 kilogrammnyi minta új részleteket árulhat el a Hold keletkezéséről és geológiai történetéről, valamint a Naprendszer korai viszonyairól.
Egy ötméteres fémgyűrű és kisebb darabok is földet értek, két családot pedig evakuálni kellett, de sérülés nem történt. A Hosszú Menetelés-5B nevű rakéta zuhanásáról Kína nem osztott meg információt, így az USA-nak kellett figyelnie, hova csapódik be a 25 tonnás monstrum törmeléke.
A Csu-zsung marsjáró első visszaküldött fotói láttán Bob Nelson NASA-igazgató először gratulált Kínának, majd arra figyelmeztette az amerikai kollégákat, hogy agresszív versenytársat kapott magának a Mars felszínét eddig egyedül meghódító Egyesült Államok.