Hova megy az idő?
Jön? Megy? Eltűnik? Előttünk van a múlt vagy mögöttünk? Miért fentről lefelé rajzoljuk a családfát? Az, ahogyan beszélünk az időről, többet árul el rólunk, mint magáról az időről – ami lehet, hogy nem is létezik.
metafora
Klímakrízis, klímakatasztrófa, klímaszorongás: beszélnünk kell az éghajlatváltozásról, de nem mindegy, hogyan
Dubajban még tart az ENSZ éghajlat-változási konferenciája, ahol sokan és sokat beszélnek a klímáról. De a vakvilágba beszélni nem elég: sokat számít, hogy milyen szavakat használnak, és hogyan tudósít a média a történtekről.
Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, le kell számolnunk az olyan pihe-puha kifejezésekkel, mint a „zöld”, az „öko” meg a „bio”
A metaforikus kifejezések kulcsszerepet játszanak a tudományos nyelvben és kommunikációban, de a klímaváltozás olyan metaforái, mint az „üvegházhatás”, a „lábnyom” vagy a „takaró” egyáltalán nem képesek beteljesíteni szemléletformáló szerepüket. A nyelvi keretezés, a kifejezések pontossága, a hívószavak érzelmi tartalma ugyanakkor döntően befolyásolhatja a cselekvési hajlandóságot és ezen keresztül az emberi civilizáció túlélési esélyeit.
Mikor tudjuk már pikk-pakk feltölteni az agyunkba a B-212-es helikopter pilótaprogramját?
Lehet, hogy soha. A technooptimisták az emberi agy digitalizálásával, örök élettel és algoritmikus agyműtétekkel kábítanak, de Mátrix és Neuralink-projekt ide, Kurzweil-fantazmagóriák oda, az emberi agy nem számítógép, és nemhogy a digitalizálásához, de még a feltérképezéséhez is évszázadokra lehet szükség.
Metafora, vírus, politika
A jó, kreatív metaforáknak különösen fontos szerepük lehet napjainkban, amikor korábban elképzelhetetlen helyzetekben kerülve kell helyes döntéseket hozni, időben cselekedni. Amikor a tét már nem a rajongók számának növelése, hanem a vírus megfékezése, adott esetben az életben maradás.