Carl Sagan csillagász, bolygókutató már az 1985-ös kongresszusi meghallgatásán arra figyelmeztetett, hogy ha „most nem tesszük azt, ami helyes, a gyermekeink és unokáink nagyon súlyos problémákkal fognak szembenézni”. Sagan a klímaváltozás veszélyeire gondolt, ugyanarra, amit a meghallgatáson szintén jelen lévő egykori amerikai alelnök, Al Gore „kényelmetlen igazságnak” nevezett (a Gore által összegyűjtött anyagok alapján ezen a címen 2006-ban film is készült).

November 30-án kezdődött a COP28, az ENSZ 28. éghajlat-változási konferenciája, ahol a világ vezetői egészen december 12-ig értekeznek majd a klímaügyekről –hogy milyen eredménnyel, az majd kiderül. De hogyan beszélnek majd arról, amit egyre többen az emberiség eddigi legnagyobb kihívásának tartanak, és amitől, ha nem kezeljük megfelelően, nemcsak egyre nagyobb kényelmetlenségek, hanem – ahogy Forgács Bálint pszichológus írta a Qubiten két évvel ezelőtt – az emberi civilizáció összeomlása várható?

Alkalmatlan metaforák

Forgács szerint a széles körben alkalmazott klímametaforák egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy érzékeltessék a probléma valódi súlyát. Nincs egyedül ezzel a meggyőződésével: Bertrand Piccard svájci környezetvédő és pszichiáter szerint a jelenleg alkalmazott kifejezések inkább a passzivitást erősítik, mint hogy aktív cselekvésre bírják a hallgatóságot, ezért olyan változtatásokat javasol, mint hogy például a „zöld gazdaság” helyett inkább a „tiszta gazdaság” kifejezést használjuk, mert „senki sem szereti a piszkot”.

Ez még csak a jéghegy csúcsa: Piccard legtöbb javaslata a pozitív kommunikációt célozza, a klímaváltozást pedig fenyegető veszély helyett egyfajta lehetőségként keretezi újra. Ezek a lehetőségek – ahogy egy tavalyi interjúban is hangsúlyozta – nem feltétlenül azért tűnnek csábítónak, mert jót tesznek a környezetnek, hanem azért, mert a hallgatóság már meglévő preferenciáit célozzák.

A meggyőző profit

Piccard szerint a klímacsúcson részt vevő legtöbb döntéshozó számára sokkal fontosabb a profit, esetleg a munkahelyteremtés, mint a környezetvédelem, ezért ezen a vonalon akarja meggyőzni őket. A Scientific American is új kifejezések bevezetését sürgeti, olyanokét, amelyek nemcsak a döntéshozóknak, hanem az átlagembernek is világossá teszik, hogy mi mit jelent: a lap szerint főként az angol anyanyelvű felhasználók között gyakoriak a félreértések, amelyek között akadnak jóhiszemű tévedések, de szándékos félremagyarázások is.

Az előbbire jó példa az amerikaiak véleménye a metánról: a többségük a földgázt tiszta energiaforrásnak tartja, a metánt pedig szennyezőnek, mivel nem tudják, hogy a földgáz legnagyobb része éppenséggel metán. Egy másik példa a negatív emisszióé: a „negatív” szót sokan valami rosszal azonosítják, így az erről megfogalmazott üzenetek is riasztónak tűnhetnek. A szándékos félrevezetésen nincs mit magyarázni: a fosszilisüzemanyag-lobbi évtizedek óta szisztematikusan próbálja eltagadni vagy kisebbíteni az emisszióval járó veszélyeket. Sokan attól tartanak, hogy ez a COP28-on is rajta hagyja majd a nyomát, és az idei csúcsot az Egyesült Arab Emírségek az olajüzletnek rendeli majd alá, nem a klímacéloknak.

Nem elég ijesztő, nem elég informatív

Forgács Bálint és Pléh Csaba egy 2021-ben megjelent tanulmányukban Piccard-tól eltérően nem a pozitív szófordulatok ereje mellett érvelnek, épp ellenkezőleg. A klímaváltozás mint metafora tartalmazhat valamilyen pozitív tartalmat: a változás akár jó is lehet. A tanulmány szerint az Egyesült Államokban azért a „klímaváltozás” kifejezés a kormányzatilag támogatott forma, és nem a „globális felmelegedés”, mert amellett, hogy az előbbi kevésbé specifikus, emellett kevésbé rémisztő is.

Mint megjegyzik, a rémisztőnek mondott felmelegedés üzenete sem megfelelő: a meleg érzelmileg pozitív kifejezés, ha meleg idő lesz, annak a legtöbben örülnek is. Az elmúlt évek sorra dőlő melegrekordjai, illetve a pusztító tűzvészek pedig nem valami kellemesek. Forgácsék azt is hangsúlyozzák, hogy a klímaszótár legtöbb eleme ráadásul passzív is: ha klímakatasztrófának nevezzük azt, ami történik, az azt is sugallja, hogy ezzel nem tehetünk semmit.

A katasztrófa sem elég

Ez akkor is problémát jelent, ha a média és a közvélemény egyre többet foglalkozik az üggyel: a Guardian és néhány más lap évek óta szándékosan a „klímakatasztrófa” vagy „klímakrízis” szóval írja le a mostani állapotokat, de még ez is túlságosan passzívnak tűnik: nem írja le kellőképpen a jelenséget, és a súlyát sem érzékelteti. A témában nincs egységesen elfogadott szótár vagy megoldás – Piccard javaslata sem a pontosabb megfogalmazást vagy a probléma jobb leírását segíti, inkább csak a környezetbarát megoldások gazdasági és politikai előnyeit szeretné kidomborítani.

A környezetvédő pszichiáter nem megijeszteni akarja a klímacsúcs résztvevőit, hanem meggyőzni őket arról, hogy elsősorban kifizetődő foglalkozni a témával, és csak másodsorban tesznek ezzel valami ténylegesen jót is. Ebben nincs semmi különös: egy 2015-ös felmérés szerint a válaszadók többsége attól függetlenül támogatta a környezetbarát megoldásokat, hogy mit gondolt magáról a klímaváltozásról – amennyiben ezekről kiderült, hogy gazdaságosabbak, mint mondjuk a fosszilis üzemanyagok használata.

Fokozódó figyelem

De vissza a nyelvhez: úgy tűnik, az már kiderült, hogy hiányzik egy olyan klímaszótár, ami egyszerre pontos, hatékony és a valóságnak is megfelel. A klímakutatók szókincséből egyre több minden szivárgott át a közbeszédbe és az újságokba, de mint láttuk, ezek pontatlanok: az Arcanum szerint például a „klímakatasztrófa” kifejezést 2000 előtt jóformán nem is használták a magyar lapok, utána viszont már 1119 találatot ad ki az adatbázis.

A karbonlábnyomra 2000 előtt egy találat sem született, ahogy a „klímaszorongás” kifejezés is modern vívmány. A mégis létező találatok viszont jól mutatják, hogy érdeklődés lenne a téma iránt – ahogyan az is, hogy minden negyedik ember aggódik a klímaváltozás miatt (akárhogy is hívják), egy 2021-es nemzetközi kutatás szerint a klímaszorongás pedig a 16 és 25 év közötti fiatalok 60 százalékát érinti. Azok, akiket komolyan foglalkoztatnak a klímaváltozás problémái, valószínűleg nem értik félre a „negatív emisszió” fogalmát, de ahogy Roger Harrabin, a BBC korábbi klímaügyi szakírója is rámutat, az üzenetnek nem csak hozzájuk kell eljutnia.

Beszéljünk emberi nyelven!

A Potential Energy Coalition (PEC) amerikai nonprofit szervezet szerint a klímaváltozásról szóló kommunikáció legnagyobb problémája az, hogy rossz hozzá a marketing. A társaság négy évig kutatta, hogy hogyan lehet minél jobban és minél több emberrel megértetni, hogy mi is történik a Földön, az eredményeiket pedig egy rövid, 16 oldalas füzetkében publikálták.

A felmérés szerint a legfőbb gond az, hogy az amerikaiak többsége nem érti, hogy mit mondanak a kutatók, és nem érinti őket az sem, hogy mit mondanak erről a politikusok. Néhány kommunikációs trükkel viszont meg lehet oldani, hogy mégis átmenjen az üzenet. A PEC nyolc pontban foglalta össze a tanácsait:

• Beszélj emberi nyelven!
• Ne túlozz!
• Ne politizálj!
• Gondolkodj helyben!
• Emberekről beszélj, ne elméletekről!
• A szennyezés ellen küzdj, ne a klímaváltozás ellen!
• Koncentrálj a mára!
• Támaszkodj hiteles forrásokra!

Ez nem tűnik túl bonyolultnak, és a szervezet mérései szerint így jut el a leginkább a klímaváltozásról szóló információ a fogyasztókhoz. A kutatás amerikai, így van néhány specifikusan amerikai vonása (például az, hogy érdemes kerülni az Inflation Reduction Act, az Egyesült Államok eddigi legnagyobb klímavédelmi csomagjának emlegetését), vannak univerzálisnak tűnő tanácsok is: például az, hogy az emberek többsége még mindig hisz a tudósoknak, már ha arcot is tud rendelni egy-egy elmélethez, a politikusokban viszont nem bízik senki.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás

link Forrás