A majmoknak is van ritmusérzékük, felismerik és képesek igazodni a tempóhoz
Makákó majmokkal végzett kísérlet mutatta meg, hogy képesek felismerni a zene ritmusát, mozogni rá és tartani a tempót.
Makákó majmokkal végzett kísérlet mutatta meg, hogy képesek felismerni a zene ritmusát, mozogni rá és tartani a tempót.
Mi köze van a hóvirágnak a tudatos álmodáshoz? Mi az a rózsaszín zaj? És mi tudható meg abból, ha valaki 30 évig aktigráf készüléket visel önmagán? Többek között ezekre is választ adott a Semmelweis Egyetem pszichológusa és alváskutatója a 10. Qubit Live-on.
A zenei közeg alapvetően befolyásolja, hogy az emberi agy miként észleli és értelmezi ugyanazt a ritmusképletet, állítja a Nature Human Behaviour folyóiratban most megjelent tanulmány.
Egy friss kutatás szerint az állatok minden előképzettség nélkül képesek voltak felismerni a szabályos ütemeket. Ez még a főemlősöknek sem megy, a felfedezés segíthet megérteni az emberi muzikalitás és beszéd kialakulását is.
A Current Biology folyóiratban megjelent, 12 év kutatásait összegző tanulmány szerint a félmajmok az emberi zenével összehasonlítható ritmuskategóriákat használnak, amennyiben vokalizációjukat hangokból és csendekből álló, tudatosan variált időbeli mintázatok jellemzik.