Rácáfol a zene egyetemességére egy új nemzetközi ritmuskutatás
A földrajzi és kulturális régiónként változó zenei közeg alapvetően befolyásolja, hogy az emberi agy milyen ritmusképletet preferál – állítja egy március 4-én a Nature Human Behaviour folyóiratban megjelent tanulmány.
Az angol Cambridge-i Egyetem, a német Max Planck Intézet és az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) közös, világszerte több mint harminc pszichológus, idegkutató és muzikológus részvételével zajló kutatása 15 országban vizsgálta a zene befogadásának sajátosságait. Az MIT News hétfői beszámolója szerint az eredmények ugyan nem írják át teljesen a zenei észlelést és feldolgozást univerzális srófra járó emberi képességnek tartó teóriákat, de jelentősen árnyalják a korábban széles körben elfogadott tudományos elképzeléseket.
A korábbi idegtudományi és pszichológia vizsgálatok alapján eddig általános érvényűnek tűnt, hogy zenehallgatás közben az emberi agy egész számok egyszerű arányán alapuló, jellemzően 1:1:1 arányú időközökre tagolt ritmusképleteket alkot. A zenei befogadás idegélettani és pszichológiai hátterét firtató kutatók szerint ez a preferencia az evolúció során kialakult természetes hibajavító mechanizmus, amely segíti – az emberiség korai időszakától kezdve az életben maradás szempontjából fontos információk átadását is szolgáló – zenei rendszerek konzisztens észlelését és értelmezését. Méghozzá úgy, hogy a befogadók mentális reprezentációjában az általában az előadók által elkövetett apróbb hibák helyett az ismerős, sokat hallott zenei struktúrák jelennek meg észleletként.
Annak egzakt felmérésére, hogy a különböző nemzetiségű, eltérő szociokulturális státuszú emberek miként érzékelik a zenei ritmusokat, a kutatók egy véletlenszerűen generált négy ütemből álló sorozatot játszottak le a reprezentativitás jegyében kiválasztott alanyaiknak, akiknek ezután vissza kellett kopogniuk a hallottakat.
A kutatók által rögzített, majd lejátszott interpretációk visszakopogásáról készült felvételeken már jó eséllyel jelentkeztek az alanyokra, így az általuk képviselt populációkra jellemző mentális torzítások.
A kísérleti módszer főpróbáját amerikai főiskolai hallgatók és bolíviai őslakosok bevonásával elvégző kutatók azt találták, hogy míg a diákok jellemzően egyszerű számarányokon alapuló, a nyugati zenei kultúrát uraló 1:1:2 vagy 2:3:3 arányú képletekkel adták vissza a hallottakat, addig a dél-amerikai kontrollcsoport tagjai a tradicionális zenéjüket jellemző arányokhoz igazították interpretációikat.
Az öt kontinens 15 országára kiterjedő nemzetközi kutatás végül kevésbé kontrasztos eredményeket hozott. Az azonos zenei kultúrához tartozó észak-amerikaiak és nyugat-európaiak szinte mindig azonos arányú ritmusokat generáltak, de például a törökországi, bulgáriai és botswanai alanyok egymástól merőben eltérő ritmuspreferenciákat mutattak.
A hagyományos vagy ahhoz közeli életformájú alanyok észlelési-értelmezési torzításai szignifikánsan különböztek az urbanizált nyugati világban élőkétől, de azokétól is, akik ugyan földrajzi és szociológiai értelemben izolált népességet képviseltek, de online vettek részt a kísérletsorozatban. Náluk, így a kutatók, az internet-hozzáférés egyértelműen a nyugati zenei világhoz igazította a mentális reprezentációt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: