A NASA Jeff Bezos űrvállalatát választotta az első személyzet nélküli holdküldetés lebonyolításához
Az űrügynökség még ebben az évben három holdküldetést tervez, amelyek célja, hogy előkészítsék egy holdbázis megépítését.
Az űrügynökség még ebben az évben három holdküldetést tervez, amelyek célja, hogy előkészítsék egy holdbázis megépítését.
A Magyar Nemzeti Múzeumban tartott keddi ünnepségen ez is kiderült, és Kapu Tibor madárlátta lobogói is gazdára is találtak. A múzeumban állítják ki azt a memóriakártyát is, amelyen az űrhajóst virtuálisan elkísérő magyarok neve és fényképe szerepel.
A Landspace új Csucsüe–3 rakétájának indítása sikeres volt, de az újrahasználható első fokozat puha landolás helyett becsapódott a sivatagban.
A Falcon–9 rakétán a SpaceX mérnökei még hétfőn oxigénszivárgást észleltek, aminek kijavítása a vártnál több időt vesz igénybe.
Miután az elnök azzal fenyegetőzött, hogy az Államok felmondhatja a Musk cégeivel kötött kormányzati szerződéseket, a SpaceX vezérigazgatója azzal vágott vissza, hogy megkezdi a Dragon űrhajó „leszerelését”.
Az Elon Muskkal jó viszonyt ápoló Isaacman szerdai szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy a NASA fő prioritása a Mars lesz, de folytatják az Artemis-holdprogramot is, ami jövőre juttathat először űrhajósokat az égitest közelébe.
Jövőre hivatalosan is elindul a NASA Artemis-programja, amelynek során 2024-ben újra embereket küldenek a Holdra. A hősies-hazafias jelszavak után az űrhivatal most végre azt is elárulta, milyen kutatásokat végeznek majd az égitesten a Hold vízkészletével először találkozó űrhajósok, a későbbi Hold-kolónia előfutárai.