Csodát vártak a Yellowstone farkasaitól, de kiderült, hogy egyedül képtelenek megjavítani egy komplex ökológiai rendszert
A világ egyre több régiójában zajlanak olyan természetvédelmi programok, amelyek célja az ökológiai leromlás előttihez közelítő természetes állapot megteremtése a még menthetőnek gondolt élőhelyeken. Ehhez szinte mindig szükség mutatkozik azokra a korábban elüldözött, kipusztított, jellemzően nagy testű emlősfajokra, amelyek a táplálkozási lánc meghatározó szereplői voltak az adott ökoszisztémában.
Nem csak a természeti érzékenyítésben utazó média, de a szakirodalom is az USA Wyoming, Montana és Idaho államainak területén fekvő Yellowstone Nemzeti Parkban közel harminc éve indított farkasprogramot tartja az egyik műfajteremtő vadbiológiai kísérletnek. Az 1995-től több hullámban betelepített szürke farkasoktól (Canis lupus) azt várták a természetvédelmi szakemberek, hogy a csúcsragadozók természetes úton kordában tartják a védett státuszuk, természetes ellenségeik kipusztítása és tilalmazott vadászatuk miatt jelentősen túlszaporodott nagy testű növényevők, mindenekelőtt a szarvasfélék családjába tartozó vapitik (Cervus canadensis) állományát.
A program kidolgozói a predátoroktól remélték azt is, hogy újraindítják a szakterminológiában trofikus kaszkád néven tárgyalt ökológiai láncreakciót. A zsákmányul ejtett, illetve elkergetett szarvasok híján az őshonos növénytársulások visszahódíthatják korábbi élőhelyeiket.
Részteljesítés
A Yellowstone Nemzeti Park vapitipopulációja kétségtelenül lefeleződött, a természetes növénytársulások újra megjelentek, megváltoztatva ezzel egész tájegységek vízjárását, ezzel segítve a korábban szegényes biológiai sokféleség növekedését, de az ikonikus visszatelepítési program nem lett egyértelmű sikertörténet – állítja az elmúlt három évtized kutatásaira hivatkozva a New York Times.
A lap által citált, idén januárban publikált tanulmányban ismertetett évtizedes időtartamú kutatások szerint a honos nyíresek és fűzfaligetek sok helyütt valóban felújultak és mára stabil ökoszisztémákat alkotnak, de a szarvasfélék másfél évszázadnyi zavartalan jelenléte annyira intenzív volt számos területen, hogy még a talajt is kizsigerelte. E tájsebek gyógyulása pedig annak ellenére sokkal lassabb, hogy a farkasok dokumentáltan teljesítették a vadbiológusok gyérítési terveit.
„A farkasok nem varázslók, nem képesek egyedül megjavítani egy bonyolultan összetett ökológiai rendszert” – összegezte a lapnak a visszatelepítés mostanra elért eredményeit az elmúlt három évtizedben rendszeres terepi kutatásokat folytató Thomas Hobbs, az Coloradói Állami Egyetem ökológus professzora. Szerinte egyértelmű, hogy a program fő célkitűzését nem sikerült megvalósítani, vagyis a farkasok belépésével nem jött létre a trofikus kaszkád egyensúlyt szavatoló ökológiai jelensége.
Az is kiderült, hogy a szarvasfélék gyérítésében segédkező grizzlyk (Ursus arctos horribilis) mellett az emberek is százszámra vadászták a nemzeti park határán kívülre kóborolt vapitiket és más szarvasokat, hiszen a farkasprogramról tudósító média elsősorban a túlszaporodással indokolta a félelmetes ragadozók visszatérését a Yellowstone-ba. Az utólagos számítások szerint a populációt lefelező zsákmányolás fele részben a farkasok és a medvék, másik felében viszont az emberek számlájára írható.
Hobbs szerint hasonló a helyzet a vizes élőhelyek helyreállításában kulcsszerepet betöltő kanadai hódok (Castor canadensis) újbóli megjelenésével, amelyet eleinte a programot levezénylő vadbiológusok mellett független kutatók is a farkasok áldásos vapitipuszításának tudtak be.
Az kétségtelen, hogy a természetes vízvisszatartást szavatoló gátépítési tevékenységük okán ökoszisztéma-mérnököknek tartott hódok azt követően jelentek meg újra a Yellowstone vízjárta területein, hogy csökkent a vegetációt túlfogyasztó növényevők állománya, de kiderült, hogy a betelepülésük legfeljebb részben mondható természetesnek. Az 1990-es évek derekán ugyanis – a nemzeti parkitól függetlenül – az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata hódok százait telepítette vissza a parktól északra fekvő patakokba.
Bölényfiaskó
Az ökológiai rendszerek összetettségét mutatja az is, hogy a vapitik és más szarvasfélék állományának gyérülésével párhuzamosan az amerikai bölények (Bison bison) yellowstone-i populációja gyors növekedésnek indult. Olykor sikeresen ejtenek el sérült, betegség miatt legyengült, illetve a csordától elkóborolt növendék bölényeket, a prérik óriásainak állományát a farkasok egyáltalán nem képesek szabályozni.
Az ökológiai kutatások szerint ezzel a vegetáció túllegeltetési mintázatai is fennmaradtak, annyi különbséggel, hogy a víz menti élőhelyek helyett a füves síkságok növénytársulásai a leginkább érintettek. A kiterjedt talajerózió és az özönfajok által csökkentett biodiverzitás problémája így nem tűnt el; ott jelentkezik, ahol az éghajlatváltozással egyre gyakoribb és intenzívebb szárazságok amúgy is meggyengítették az ökoszisztémák ellenállóképességét.
A New York Times által idézett vélemények szerint a trofikus kaszkád teljes, a patakparti ökoszisztémák újjászületése pedig sokkal robusztusabb lett volna, ha nincs a park növekvő bölényállománya. Kétségtelen, hogy a bölénypopuláció mostanra történelmi csúcsra ért, tavaly nyári számlálás 5900 állatot dokumentált.
Vadászhagyomány
A túlszaporodás miatt kimerült legelők és a szokatlanul vastag hótakaró lehet az oka, hogy 2023–24 telén mintegy 4000 példány vonult át a védett területekről Montana más vidékeire, jelentős riadalmat okozva a helyi állattartók körében, akik a bölények étvágyától, de leginkább attól tartottak, hogy a vadállatok tünetmentesen hordozott brucellózisa megfertőzi a betegségre érzékeny tenyész marháikat.
Bár effélét mindeddig nem dokumentált egyetlen állatorvos sem, az állam vezetése engedélyt adott a kollektív bölényvadászatra. A tapasztalt őslakosok vezette, több napos hajtás során terítékre került 1085 mellett 88 példány sorsa a kényszervágás lett, további 282 pedig a hírek szerint a helyi törzsek gazdaságait gyarapítja. Idén tavasszal állítólag már csak néhány kóbor állat hagyta el a nemzeti parkhoz tartozó védett legelőket.
A Nemzeti Park Szolgálat adatai szerint 1967-ben mindössze 229 bölény alkotta a teljes állományt, az egészségesen fenntartható populáció pedig 3500 körüli lenne. Chris Geremia, a nemzeti park biológusa az általa vezetett követő kutatások alapján azt állítja, hogy a bölények még a tavalyi létszám mellett sem legelik túl a sztyeppi vegetációt, viszont tipró-legelő tevékenységük nélkül a természetes gyeptársulások ingatag ökológiai egyensúlya nem lenne biztosítva.
A Greater Yellowstone Coalition nevű természetvédelmi szervezet szakmai programja szerint a Yellowstone körül kialakított pufferzónákkal a 4-6 ezres állomány gyérítése nélkül is megoldható lenne a probléma. Ehhez persze szükség van az éghajlatváltozás miatti szárazodásnak leginkább kitett területek, a vonulási útvonalak és a téli szálláshelyek aprólékos feltérképezésére és az információk frissítése okán a csordák folyamatos monitorozására. A Yellowstone-i Ökológiai Kutatóközpont gyakorlatiasabb javaslata szerint egyszerűbb állami, vagy ami még jobb, szövetségi részvétellel megvásárolni a bölények által preferált területeket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: