Orbán Viktor miniszterelnök 2012-ben azzal érvelt a tanköteles korhatár 18-ról 16 évre csökkentése mellett, hogy azok a gyerekek, akik nem szeretnek iskolába járni, így legalább elmehetnek dolgozni. És valóban, 2010-hez képest 10–15 százalékponttal esett vissza a középfokú oktatásban résztvevők aránya, akik közül 2022-ben a 16-19 éves fiatalok 6,5 százaléka nem járt iskolába és nem dolgozott, a 20-24 éves korú népesség 16,3 százaléka pedig csak legfeljebb általános iskolai végzettséget szerzett – derül ki A közoktatás indikátorrendszere 2023 című kötetből, amit a szerzők ma mutattak be a Humán Tudományok Kutatóházában.

„Ők azok, akik valószínűleg egész életükben alacsony iskolai végzettségűek lesznek” – mondta el a Qubitnek Varga Júlia közgazdász, a KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója, a kötet egyik szerzője.

Az országon belül persze óriásiak a területi különbségek: a 20-24 éves korú fiatalok Budapesten a legiskolázottabbak, miközben a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya 2010 és 2022 között még nőtt is a falvakban (22,5 százalékról 24,3 százalékra). De a megyei különbségek is elég beszédesek: 2010 és 2022 között a megyék egyik felében javult a fiatalok iskolázottsága és csökkent a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya (Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna, Budapest, Pest), a másik felében (Nógrád, Békés, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád, Somogy) viszont romlott a helyzet. Vannak közöttük kiugró romlást vagy javulást mutató megyék is: míg Nógrád megyében 12, Békés megyében pedig 11 százalékpontos volt a növekedés a legfeljebb nyolc általánost végzettek arányában, addig Fejér megyében 12 százalékpontos a csökkenés.

Drámai a tanárhiány

Sorrendet persze nehéz állítani, de ha egyet kéne kiemelni a sok-sok probléma közül, akkor a tanárhiány 2016 óta tartó drámai növekedése biztosan közöttük lenne. És hogy mi vezetett idáig? Varga szerint

„a tanári bérek tekintetében teljesen kilógunk a sorból, 2022-ben az összes európai ország közül mi voltunk az utolsók. Máshol is van hullámzás a tanári bérekben, de a diplomás átlagbér 80 százaléka, amit most el akarnak nálunk érni, ott az számít mélypontnak. És bár lehet, hogy a mostani béremelés hoz valami javulást, de az elmúlt 20 évben már kétszer is volt pedagógusbér-emelés, és mindkétszer elinflálódott egy pár év alatt, szóval minden attól függ, hogy mennyire fogják tartani az emelés ütemét.”

A tanárhiány vagy a szakképesített tanárok hiánya okozta károk a gyerekek eredményein is jól látszanak: a szövegértésből gyengén teljesítő 8. osztályos, halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók aránya 24,2 százalék, míg a nem HHH tanulók esetében ez csak 3,5 százalék; ugyanez matematikából a HHH gyerekeknél 33,3 százalék, a nem HHH gyerekek esetében pedig 5,5 százalék volt 2022-ben.

De a szakadék fordítva is beszédes: a jól teljesítő HHH tanulók mindkét vizsgált területen gyakorlatilag láthatatlanok, mindössze 0,6 százalékuk teljesít magasan, míg a nem HHH tanulók között 12 százalék a jól teljesítők aránya a szövegértés és 10,5 százalék a matematika esetében. „Mindezek alapján talán kevéssé meglepő, hogy a HHH tanulók drámaian rosszabb teljesítményt nyújtanak az alapfokú képzés végén felvett teszteken, mint a nem HHH tanulók” – olvasható az indikátorkötetben.

Varga szerint azonban meglepő fordulat a korábbiakhoz képest, hogy bár „azt mindenki tudja, hogy a gyengén teljesítők aránya folyamatosan nő, és nagyjából konszenzus övezi, hogy ezzel nincs mit csinálni, ami persze egyáltalán nem igaz, de az utóbbi években a kompetenciamérések eredményei alapján a jól teljesítők aránya is csökkent”.

A kutatók dolga, hogy az adatokból következtetéseket vonjanak le

Bár jó lenne a miérteket is látni, a közoktatási indikátorrendszer egy szolgáltatás, mondta el lapunknak Varga: „Mi az adatokat és az adatváltozásokat mutatjuk meg, az már kutatási feladat, hogy ezeket felhasználva milyen elemzéseket készítenek és azokból milyen következtetéseket vonnak le.”

A 2015 óta idén ötödik alkalommal megjelenő indikátorkötetben Vargáék az oktatási mutatók összesen 95 indikátorát négy csoportba rendezték:

• vannak a kontextusindikátorok, amelyek bár hatnak az iskolai eredményességre, de az iskolák által nem befolyásolható társadalmi környezetet írják le;
• a ráfordításindikátorok a pénzügyi és egyéb ráfordításokat mutatják meg;
• a folyamatindikátorok az oktatás belső eredményeiben mutatkozó különbségek megértését segítik;
• végül az eredményindikátorok, az oktatási rendszer belső és külső eredményességét jellemzik.

Bűvészmutatványok az adatokkal

Ugyanakkor a kötetet figyelmesen olvasók az oktatás egészét lefedő, többségében negatív trendeket jelző adatok mellett más érdekes jelenségekre is bukkanhatnak, mondta el lapunknak Varga. Példának a foglalkoztatás vagy a hátrányos (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyerekek arányának pozitív trendjeit említette, ami mögött nem biztos, hogy akkora mértékű javulás áll, mint ami az adatokból kiolvasható. „Egyszer csak azt látjuk, hogy a foglalkoztatási arányok javulni kezdenek, aztán kiderül, hogy a KSH oldalán van egy apróbetűs lábjegyzet, amiben leírják, hogy a korábbi definíció megváltozott” – ad magyarázatot Varga arra, hogy a jobban mutató eredmények a kategóriák definícióváltozásainak is betudhatók. Ezt egyébként az indikátorkötet szürke dobozaiban is jelzik a szerzők.

De miről is van szó? A foglalkoztatottak számításba vételénél 2021-től a munkájuktól a gyermekgondozási ellátás igénybevétele miatt tartósan távol lévőket is a foglalkoztatottak közé sorolja be a KSH, és ezzel a módszertani változással a 20-24 éves nők foglalkoztatási mutatói például jelentős mértékben megnőttek. De hasonló a helyzet a HH és HHH gyerekek arányának drasztikus csökkenésével is, ami annak köszönhető, hogy 2014-től nagyon megszigorították a hátrányos helyzetű kategóriába kerülés feltélteleit (ami eleve lecsökkentette azt a halmazt, amin belül valaki beleeshet a halmozottan hátrányos helyzetű kategóriába), és ennek megfelelően a szegény gyerekek túlnyomó része el is tűnt a rendszerből. Bár a gyerekszegénység az elmúlt 10 évben valóban csökkent, ha a kritériumokon nem változtatnak, a változás azért nem lenne ennyire pozitív.

Közhelyszámba megy, hogy a magyar iskola nem nyújt esélyt a hátrányos helyzetűeknek

Az oktatással foglalkozó nemzetközi összehasonlító vizsgálatokból rendre kiderül, hogy ellentétben más európai országok iskolarendszereivel, Magyarországon rendkívül erős szerepet játszik a családi háttér a gyerekek iskolai sikerességében. Míg a magasabb társadalmi státuszú gyerekek lényegesen jobb teljesítményt nyújtanak az iskolában, és magasabb iskolai végzettségük is lesz, addig az alacsony társadalmi háttérből érkező tanulók hátrányait a magyar iskolarendszer nem tudja kompenzálni.

„Bátran állíthatjuk, hogy a magyar iskolarendszer e jellegzetessége közismert. Ugyanakkor, hogy pontosan miért nem képes betölteni az iskolarendszer azt a funkciót, amit a társadalom jogosan elvárna tőle, kevésbé világos” – olvasható az indikátorkötet Szemelvények címen kiadott mellékletében. Varga szerint az, hogy a hátrányos és a nem hátrányos gyerekek iskolái között nagyon nagy a különbség, jól mutatja a rendszer szelektivitását, „de arra nem tudjuk a választ, hogy miért nem tudnak ezek az iskolák évtizedek óta felzárkózni”.

A hátrányos helyzetű gyerekek iskoláiban minden rosszabb, mint ott, ahol nincsenek szegény gyerekek

Az általános iskolás HHH tanulók lényegesen nagyobb eséllyel járnak olyan iskolákba, ahol alacsonyabb képzettségű tanárok tanítanak. Ezekben az iskolákban a nem pedagógiai végzettséggel tanítók aránya eléri a 20 százalékot, míg az alacsony HHH-arányú iskolákban ez csak 9,4 százalék.

A tanárhiány is nagyobb probléma ezekben az iskolákban, több mint kétszer nagyobb a betöltetlen pedagógus-álláshelyek aránya, mint az alacsony HHH-arányú iskolákban (9,5 százalék szemben a 4,4 százalékkal). Ezekben az iskolákban a szakos tanárokból is súlyos hiány van; ha az idegen nyelvet, természettudományi tárgyakat és matematikát tanítók arányát nézzük, a szegény gyerekek iskoláiban a tanárok 22-25 százaléka nem szakosként tanítja az adott tantárgyat, míg az alacsony HHH-arányú iskolákban ez most még csak 8-10 százalék között mozog. A hátrányos helyzetű gyerekek iskoláiban, ahol sem matek-, sem angoltanár nincs, pedagógiai asszisztenst, könyvtárost, gyógypedagógiai asszisztenst vagy pszichopedagógust is feleakkora eséllyel foglalkoztatnak, mint az alacsony HHH-arányú iskolákban (9 százalék szemben a 18,8 százalékkal).

Új fejlemény a kelet-magyarországi egyházi iskolaboom

Azt sem tegnap óta tudjuk, hogy az egyházi iskolák számának erőteljes növekedése az, ami igazán ráerősített az utóbbi évtizedben az iskolai szelekcióra. Ami viszont újdonság, hogy Varga szerint „míg korábban az egyházi iskolákba nem jártak hátrányos helyzetű gyerekek, ott most épp az ellenkezőjét látjuk. Főleg Kelet-Magyarországon egyre több hátrányos helyzetű gyerek is egyházi iskolákban tanul.” Ez persze nem feltétlen jelenti azt, hogy a helyi középosztály által látogatott egyházi iskolákban tömegesen jelennének meg a roma gyerekek. Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy államiból egyházi fenntartásba kerültek a szegregált iskolák, de Varga szerint önmagában az adatokból csak annyi látszik, hogy nőtt a HHH gyerekek aránya az egyházi fenntartású iskolákban.

Míg 2010-ben Kelet- és Nyugat-Magyarország között nem volt még markáns különbség az egyházi iskolák részesedésében, 2022-ben a keleti megyékben (Nógrád kivételével) kiemelkedőn magas lett ez az arány: a nyolc keleti megyében élő diákok legalább egyötöde egyházi általános iskolában tanul.

Ezzel egyidejűleg a településtípusok közötti különbségek is átalakultak. Bár minden településtípusban nőtt az egyházi iskolák részesedése, 2010-hez hasonlóan 2022-ben is a vidéki városokban volt a legmagasabb az egyházi iskolák aránya, ugyanakkor a kisebb vidéki városokban és a falvakban is kiugró volt a növekedés üteme (2,5-szeres és több mint 5-szörös). 2022-ben a megyei jogú városokban az alapfokon tanulók közel egyötöde, a kisebb vidéki városokban pedig a diákok majdnem egynegyede egyházi iskolában tanult. A falvakban 10 százalék fölé nőtt az arány, így ott kicsit magasabb volt, mint Budapesten.

Bár az egyházi iskolák sok településen a szülők választási lehetőségeit növelik, vannak helyek, ahol már nincs miből válogatni, mert a falu egyetlen iskoláját átvette az egyház. 2010 és 2022 között 1-ről 4 százalékra nőtt azoknak a diákoknak az aránya, akik olyan településeken élnek, ahol nincs már állami általános iskola – olvasható az indikátorkötetben.

Nyolcadik után megint a szakközép a legnépszerűbb

Az elmúlt évtizedben az érettségit is adó szakképzés volt a legnépszerűbb a középfokú programok közül, de 2016 és 2020 között már gimnáziumba szerettek volna a legtöbben menni – derül ki a jelentésből. Ez a folyamat a covid után megfordult, 2021–22-ben már ismét az érettségit is adó szakképzés a legnépszerűbb program a 8. osztály utáni jelentkezésnél.

Mindeközben – minden politikai erőlködés ellenére – a szakmunkástól a szakképzőn át már mindenféle néven illetett, érettségit nem adó szakképzés népszerűsége egyre csökken – ezeket a programokat 2016 óta folyamatosan egyre kevesebb 14 éves tanuló jelöli meg első helyen. Míg az időszak elején minden negyedik, 2022-re már csak minden ötödik tanuló szeretett volna első helyen érettségit nem adó szakképzésbe menni.

A kisgimnáziumokban sokszoros a túljelentkezés

A 6 és 8 osztályos gimnáziumok esetében viszont nemhogy csökkenne, még folyamatosan nő is a jelentkezések száma. Az egyházi iskolák mellett a magas státuszú családok klasszikus menekülőútjának számító, és ezzel a szelekciót erősítő kisgimnáziumokban, ahogy a Qubit ezt már korábban is megírta, a diákoknak csupán 3, illetve 5 százaléka tanul. Bár ez nem jelent túl sok gyereket, annál többen szeretnének bejutni ezekbe az iskolákba.

Az elmúlt évtizedben hiába nőtt folyamatosan az oda jelentkező gyerekek száma, ezzel párhuzamosan nem bővültek a kisgimnáziumi helyek. A nyolcosztályos gimnáziumokba a 2010 és 2022 közötti időszak átlagában körülbelül 70 százalékkal akartak többen bekerülni, mint ahányan tovább tudtak ott tanulni. „Ez az arány 2017-ben volt a legmagasabb, 90 százalék körüli, de 2022-ben ez már »csak« 60 százalék volt. A hatosztályos gimnáziumokba is 60 százalékkal több tanuló akart továbbtanulni, mint ahányan tudtak, de itt a növekedés jelentősebb volt. 2010-ben ugyanis a tanulók csak 40 százaléka nem tudott ilyen iskolába menni, azok közül, akik akartak” – olvasható az indikátorkötetben.

Ha a fizetéseket nézzük, mindenképp megéri diplomásnak lenni

A kötet szerkesztőinek számításai szerint a maximum nyolc osztályt végzettek átlagkeresetéhez képest az egyetem mesterszakán végzett fiatalok 2021-ben 190 százalékot, az alapszakot végzett fiatalok 138 százalékot kerestek. A gimnáziumot, illetve az érettségit is adó szakképzést végzett 35 évnél fiatalabbak kereseti hozama 2021-ben körülbelül 70 százalék, míg az érettségit nem adó szakképzést végzetteknél már csak 38 százalék volt.

Így ha másért nem, már csak azért is olyan iskolákra lenne szükség, amelyek mindenkinek esélyt adnak, hiszen, ahogy Varga fogalmaz, „az látszik az adatokból, hogy a keresetek szempontjából nagyon megéri tanulni”.

***

A mikrobiommal, azaz az emberi testben élő mikroorganizmusokkal és az általuk kiváltott gyulladásokkal, neurológiai betegségekkel, pszichés zavarokkal, valamint ezek kezelésével és gyógyításával foglalkozunk majd a júniusi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, az immár nyolcadik Qubit Live-on.