„Érző lény” – így határozza meg tárgyát a 2009-es Lisszaboni szerződés állatjóléti előírásokat felsoroló cikkelye. Az Európai Unió alapszabályában e jelzős szerkezet az állat fogalmi meghatározása. November közepén a Brexit újradefiniálási lázában égő brit honatyák az „érző lény” kifejezés és az állati érzelmek valóságtartalmán vitázva estek egymásnak.

„Ami a politikusoknak újdonság, az állati viselkedéssel foglalkozó tudománynak evidencia” – fogalmaz Jan Hoole, az angliai Keele University biológia tanszékének etológusa a The Conservation hasábjain közzétett jegyzetében. Mint kissé pikírten felhívja rá a figyelmet, a tudomány jelenlegi állása szerint az állatok nemhogy érzelmekkel bírnak, de önálló személyiségük is van. Az erről folytatott vita évtizedekkel ezelőtt lezajlott, írja a kutató, ráadásul egyre több – korábban alacsonyabb rendűnek mondott – fajról derül ki, hogy egyedeik különféle személyiségjegyekkel rendelkeznek. Bár az érzelmek, teszi hozzá, kétségtelenül nem a rovarvilág jellemzői, ugyanakkor a halak bizonyíthatóan rendelkeznek emóciókkal.

Jane Goodall kezdte, kánon lett belőle

Megjegyzendő, hogy az állati pszichéről is csak az 1960-as években kezdtek először beszélni. Korábban az volt a tudományos közmegegyezés, hogy az állatvilág tagjai afféle biológiai gépezetek. A primatológus Jane Goodall volt azon úttörők egyike, aki elutasítva az állatokat megjelölölő számokat, kutatási dokumentációiban neveket adott a csimpánzoknak. Tudományos szempontból szentségtörésnek számító tettét azzal indokolta, hogy az emberszabású majmok minden kétséget kizáróan egyedenként is eltérő egyéniséggel, gondolatokkal és érzelmekkel bírnak. Az 1980-as évekre Goodall meggyőződése az etológiai kánon alapvetésévé vált.

Viselkedésökológia néven ma már önálló tudományterület foglalkozik az állatok szociális rendszerének, valamint személyiségének vizsgálatával. A Debreceni Egyetem kutatói például nemrégiben a verőköltő bodobácsoknál mutatták ki a személyiség meglétét. De a pókok vagy a tintahalak perszonalitására is akadnak már tudományos bizonyítékok.

Emellett a szociális viselkedés számtalan formája megfigyelhető az állatvilágban; a fajtársak felismerésétől kezdve az utódgondozáson át a komplex altruisztikus viselkedésformákig. Az állati személyiség jelenleg azt jelenti, hogy megfigyelhetők olyan egyedi viselkedési különbségek, amelyek a környezettől (kontextustól) függetlenül és időben is állandóak. A szakmai konszenzus szerint az állatvilágban eléggé elterjedt jelenségről van szó. A fő csapásirány az elmúlt években az, hogy nyilvánvaló váljanak az állati személyiség hátterében megbúvó evolúciós és egyedfejlődési folyamatok.

Az állati érzelmekről 1999-ben a Samuel D. Gosling és Oliver P. John amerikai pszichológusok publikáltak egy összefoglaló tanulmányt. Az összesen 12 különböző állatfajt vizsgáló több mint száz kutatást analizálva a humán személyiség ötfaktoros modelljét használták. Eredményeik szerint az állatvilágban az extraverzió, a neuroticizmus és a barátságosság a legjellemzőbb három típus, persze a rettegés és a bátor újdonságkeresés mellett. A lelkiismeretesség viszont csak a csimpánzoknál, az ember legközelebbi rokonánál volt kimutatható.

A fent említett cikk egyébként egy 2005-ös kecskekutatást is idéz, amely a kérődzők testbeszéde, szívfrekvenciája és vokalizációja alapján kategorizálta az emóciókat. Kiderült, hogy a derék növényevők a játékban megélt eufóriától a társak hiánya fölötti zokogó búbánatig rendkívül színes érzelmi élettel rendelkeznek. Csakúgy mint a francia és kanadai viselkedéskutatók és állatpszichológusok által vizsgált lovak. Az általuk produkált érzelmi skála majdnem olyan színes, mint a kecskéké, azzal a különbséggel, hogy az életüket az istálló és a lovaspálya kettőségében élő iskolai hátasok tompa depressziója leginkább az ember hasonló állapotára rímel.