Vége, Amerikában kinyírták a netsemlegességet

Vége a netsemlegességnek, legalábbis egy időre, miután csütörtökön az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) 3:2 arányban eltörölte az erről szóló szabályozást, amelyet maga fogadott el két évvel ezelőtt.

A netsemlegesség vagy net neutrality a szabad internetezést kezdetektől fogva biztosító elv, aminek értelmében az internetszolgáltatók nem részesíthetnek előnyben egyes tartalmakat másokkal szemben. 

Mint arról beszámoltunk, a bizottsági szavazást megelőző kampány nem volt mentes a visszaélésektől: az FCC-t elárasztó eltörléspárti magánkommentek jó részéről, konkrétan 2 millió megkeresésről kiderült, hogy hamis személyazonossággal küldték. Még halottak nevében is kampányoltak a netsemlegesség eltörléséért. New York államügyésze, Eric Schneiderman már a múlt hónapban vizsgálatot indított emiatt, és szerette volna, ha az FCC elhalasztja a szavazást, amíg nem tisztázódik az ügy. „Az FCC teljes gőzzel halad egy korrupt folyamatra alapozott szavazás felé, miközben nem hajlandó együttműködni a nyomozással" – mondta.

A bizottság azonban nem várta be a nyomozás végét, hanem kis többséggel ugyan, de eltörölte a 2015-ben jóvá hagyott netsemlegességi elvet, így a szolgáltatók az Egyesült Államokban a jövőben korlátozhatják például a torrentezésre vagy videotelefonálásra használt sávszélességet, előnyben részesítve saját tartalmaikat a többihez képest. Vagy plusz pénzért gyorsabb letöltést ajánlhatnak fel, miután a sávszélesség machinálásával szelektáltak a különféle tartalmak között.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója a döntést kártékonynak és csalódást keltőnek nevezte. „Ne az internetszolgáltatók mondják meg, mit nézhetnek a neten az emberek, és ne kérjenek több pénzt bizonyos webszájtoktól” (ugyanazért a szolgáltatásért) – írta.

A netsemlegesség visszafordítása Ajit Pai nevéhez fűződik, akit Donald Trump januárban nevezett ki az FCC élére. „A javaslatom alapján a szövetségi kormány felhagy az internet mikromenedzselésével. Ehelyett az FCC egyszerűen arra kéri az internetszolgáltatókat, hogy tegyék átláthatóvá a tevékenységüket, hogy a fogyasztók a számukra legjobb szolgáltatást tudják megvenni, a vállalkozók és a kisvállalatok pedig hozzájussanak az innovációhoz szükséges információhoz” – mondta Pai korábban arról, hogyan képzeli el a szolgáltatók szabályozását a net neutrality utáni korban.